Szörényi Levente

Szörényi Levente
Teljes név: Szörényi Levente
Együttes: 100 Folk Celsius, Akli Miklós, Alfonz kalandjai, Amorf ördögök, Bajtala, Balassa, Besh o droM, Beton, Bitchgood, Bojtorján, Bródy János, Echo of Dalriada, Feke Pál, Fonográf, Hacki Tamás, Halász Judit, Heaven Street Seven, Homonyik Sándor, Illés együttes, Irigy Hónaljmirigy, István a király, Kispál és a Borz, Kiátkozott (musical), Komár László, Koncz Zsuzsa
További zenekarai »
Hangszer, szerep: hegedű, koboz, mandolin, gitár, szitár, citera, blockflöte, furulya, dob, szájharmonika, billentyűs hangszerek, ütőhangszerek, basszusgitár, buzuki, saz
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 3, összesen 15663 alkalommal

Bemutatás:

Szörényi Levente (Gmunden, Ausztria, 1945. április 26. – ) Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, gitáros, énekes, szövegíró, Szörényi Szabolcs testvéröccse. Fia, Szörényi Örs, szintén zenész. Jelentős részt vállalt a magyar beatzene megteremtésében.[1] Felesége volt Kovács Zsuzsa Jászai Mari-díjas színésznő, közös gyermekük Szörényi Örs.

Biográfia:

Gyermekkorában zongorázni és 2 évig hegedülni tanult Szabolcs testvérével, majd később a szobi mandolinzenekar tagja lett, ezt követően a Kígyósi-féle Lenin úti munkaközösségben gitáriskolát végzett és 1963-ban már jóhírû, ismert gitárosnak számított. Később ugyanitt egy évig gitározni is tanított, amit végül az Illés együttes miatt hagyott abba. 4 évig énekelni is tanult Bányoni Gézánál. Miután a '60-as évek elején már ismert gitárosnak számított, több zenekar is hívta felvételekre, a Deák együttes, a Stúdió 11 és a Bergendy zenekar is. Utóbbi kettő állandó tagnak is szerzőttetni akarta, de Levi nem vállalta, arra hivatkozva, hogy ez nem az ő műfaja. 1964-ben ismerkedett meg Illés Lajossal, aki később többször is hívta vendégszerepelni a Bercsényis Illés bulikra. A bulik sikere nyomán aztán Illés Lajos is felkérte, hogy csatlakozzon a frissen átalakult zenekarához. Levente aztán végül egy feltétellel (hogy hozhatja bátyját, Szabolcsot is) elvállalta a felkérést. 1965 óta Bródy Jánossal dolgozik. 1962-ben a Mediterrán, 1963-1964 között a Balassa-, 1965-73 az Illés-együttes tagja volt. Már a Balassa-együttessel is igen nagy népszerűségre tettek szert, hiszem egy Szovjet- és egy Lengyel-turnén is voltak és az egyik szovjet állomáson egy 20 000 fős (!) stadiont is megtöltöttek. 1973-ban tagja volt a Bródy János által létrehozott KITT-egyletnek, amely az Illés zenekarból, Koncz Zsuzsából és a Tolcsvayék és a Trióból állt. 1965-ben a Rádió amatőr vetélkedőjén első díjat nyertek. A Táncdalfesztivál '66-on is szerepeltek a Még fáj minden csók című dalukkal, amellyel második díjat nyertek. Az 1968-as Táncdalfesztiválon az Amikor én még kissrác voltam című dalukkal első helyen végeztek, a fődíjon kívül még 5 díjat kaptak. A második díjat szintén egy Szörényi-Bródy szerzemény, a Színes ceruzák nyerte meg, Koncz Zsuzsa előadásában. Az 1971-es Táncdalfesztiválon is indultak, és második helyezett lettek, az Elvonult a vihar című dalukkal, amelyből a szilveszteri adásban önparódia is készült. 1973-ban a miskolci első magyar popfesztiválon is felléptek. 1974-1984 között a Fonográf együttes alapító tagja, zeneszerzője és énekese. 1980–ban jelent meg a „Szörényi–Bródy Az első 15 év” című 360 oldalas könyv a Zeneműkiadó gondozásában (ISBN 963-330-411-3), Koltay Gábor szerzeménye, amely a zenekar történetét foglalja össze. A z Illés együttes újraéledésére 1981-ben került sor, amikor hét szűk esztendő után a miskolci sportcsarnokban az első beatkoncert (és egyben botrányba fulladt) jubileumára megrendezett koncertre újra összeállt a KITT-egylet egy koncert erejéig. Az érdeklődés hatalmas volt. Az eseményről Koltay Gábor készített egy filmet és könyvet is, és zenei anyagát lemezen is kiadták (az első kiadású lemez borítóján Bródy János neve szerepelt Petőfi Sándor helyett a „Nemzeti dal” alkotójaként). 1984-ben a Fonográf együttes három telt házas Budapest Sportcsarnok-beli koncertjén visszavonult a színpadtól. Számtalan sikeres rockopera és színpadi mű szerzője, közülük is a legsikeresebb, az István, a király, amit 1983-ban mutattak be a városligeti Királydombon. A Fonográf Gmk. egyik alapítója. 1987-ben a Maradj köztünk segélykoncert himnuszának szerzője volt. 1988-ban részt vett Szegeden A felkelő nap háza című nemzetközi népzenei fesztivál létrehozásában. 1990 márciusában az Illés együttes 25. születésnapjára az Erkel Színházban zenészbarátok megemlékezést tartottak, elénekelve sok régi dallamot. A születésnapi műsor konferálója Ekecs Géza, népszerűbb nevén Cseke László, a Szabad Európa Rádió „Teenager–party”–jának egykori vezetője volt. Az együttes a nézőtéren az első sorban foglalt helyet, de a közönség a színpadra követelte őket, így a zenészbarátokkal közösen énekelték el a „Miért hagytuk, hogy így legyen” című dalt. Ekkor merült fel először egy búcsúkoncert lehetősége is. (Szörényi Levente: „Ha minden körülmény úgy alakul, lehet, hogy ismét csinálunk egy koncertet.”) 1990. szeptember 15-én a Népstadionba invitálták a rajongókat egy Illés-búcsúkoncertre. A 14.-ei főpróbán (melyet a nagy érdeklődés miatt egy héttel korábban nyilvánossá tettek) 40 ezer, a végleges előadáson 80 ezren (azaz telt ház!) hallgatták meg az együttes legsikeresebb dalait, a koncert valóságos népünnepéllyé vált. Erre a koncertre két vadonatúj Illés számot is írtak Szörényiék, „Új világ”, és „Kenyér és vér” címmel. A koncertről CD került kiadásra, melynek érdekessége, hogy a kiadója eredetileg a Som Lajos és Zalatnay Sarolta kiadója lett volna, a Strigon, de csak egy lemez jelent meg, a másodikat már nem jelentették meg. Két évvel később az együttes igényes kiadásban adta ki a koncert anyagát (Tympanon), 1992). Karácsonykor jelent meg a dupla album, minden példány számozva , LP–n, CD–n és kazettán is. Érdekessége ezeknek a kiadásoknak, hogy a három hanghordózó műsora és műsorideje is különbözik egymástól. A koncert után a rajongók azt hitték, hogy álom zeneszerző-páros újra egymásra talál, de csalódniuk kellett: a politika megint beleszólt az emberi kapcsolatokba, Bródy az SZDSZ, Levente pedig az MDF rendezvényein kampányolt. A koncertet élő egyenes adásban közvetítette a Magyar Televízió. 1992. december 24–én az együttes a Magyar Televízió nyilvánossága előtt lépett fel újra, az Fővárosi Művelődési Házban, ahol a zsúfolásig megtelt helységben a rajongókkal találkoztak, beszélgettek a „hősi múltról”. A végleges búcsút – mint később látható nem volt végleges – 1996 májusában tervezték, a Budapest Sportcsarnokban. Eredetileg egy előadáson szerettek volna elbúcsúzni közönségüktől, de a hatalmas érdeklődés miatt végül is három telt házas előadást tartottak május 10–én, május 11–én, és május 17–én. Ezen a koncerten a vezető slágereik mellett a ritkábban előadott számokat is eljátszották. A koncerten előadott számok megjelentek CD-n és kazettán is (Illés'96), valamint a Magyar Televízió is filmet készített róla és levetítette. Szebeni András Illés jelentés '96 címmel egy könyvet is szerkesztett az eseményről. 2004-től egy szentendrei bejegyzésű régészeti alapítványa is van, Holdvilág-árok Alapítvány néven, amellyel a Pomáz fölötti Holdvilág-árokban végeznek kutatásokat. Saját szőlője és borospincéje is van a Balaton-felvidéken. Boraival több ezüst- és arany-érmet is nyert! 2001-ben újra felléptek a telt házas Népstadionban, a Metro és az Omega együttessel rendezett közös koncerten. 2003-ban Csíksomlyón közel félmillió ember előtt bemutatták az István, a király-t. 2004-ben a Fonográf együttessel felléptek a telt házas Kisstadionban. 2005-ben a legendás Illés 40 éves jubileumára két előadást terveztek, augusztus 5-én Csíkszeredán (korábban sosem játszhattak Erdélyben) és a Sziget Fesztivál nulladik napján. Nem sokkal a bejelentés után Pásztory Zoltán váratlanul elhunyt, a koncerteket nem mondták le, de immár valóban végleges búcsúkoncertté nyilvánították. Az Illés-együttesben ekkor Szörényi Örs (Levente fia) foglalta el Pásztory helyét. Ebben az évben Amikor én még kissrác voltam – Tisztelgés az Illés zenekar előtt címmel egy feldolgozás lemez jelent meg, amelyen 13 mai előadó dolgozta fel az Illés együttes dalait. 2007-ben az Illés-együttes alapító tagja, Illés Lajos hosszan tartó súlyos betegségben elhunyt. 2008-ban az István, a király 25 éves jubileuma kapcsán a művet felújították és egy TV-s műsor keretein belül kiválogatott szereplőkkel be is mutatták két telt házas előadáson, a Budapest Sportarénában. 2010 végén Szörényi Levente „Hattyúdal” című koncertjével búcsúzott el végleg közönségétől, többek között Illés-dalokat is eljátszva. Eredetileg az együttes még élő tagjai, valamint "különleges képi és hangtechnikával" Illés Lajos és Pásztory Zoltán is részt vett volna a koncerten, tehát ezt tekinthettük volna az Illés utolsó fellépésének, de ezt Illés Lajos házastársa személyiségi jogokra hivatkozva nem engedte, így Szörényi az óbudai Danubia zenekar kíséretével énekelte el a dalokat.

Forrás: Wikipédia

Szörényi Levente dalszövegek (523 db):

(Lavender Forté)

1911(Bródy János)
video

1911(Fonográf)

1964(Koncz Zsuzsa)
video

1964(Bródy János)

1978(Fonográf)

1978(Bródy János)
video

A beérkezett levelekre válaszolva(Bródy János)

A beérkezett levelekre válaszolva(Illés együttes)
video

A bolond lány(Illés együttes)
video

A bolond lány(Bródy János)

A fogadalom(Kőműves Kelemen (musical))
video

A hitetlenség átka(Kőműves Kelemen (musical))
video

A hitetlenség átka(Bródy János)

A hitetlenség átka(Koncz Zsuzsa)
video

A hitetlenség átka(Szörényi Levente)
video

A jelenkor ítélete(Fonográf)
video

A jelenkor ítélete(Bródy János)

A Kati jött(Bródy János)

A Kati jött(Illés együttes)
video

A kenguru(Fonográf)
video

A kenguru(Bródy János)

A kugli(Illés együttes)
video Zeneszöveg.hu - Illés együttes előadóhoz tartozó letöltések

A Kugli(Bródy János)
video Zeneszöveg.hu - Bródy János előadóhoz tartozó letöltések

A lány és a csavargó(Illés együttes)
dalokhu

A lány és a csavargó(Bródy János)
video

A lány és a csavargó(Illés együttes)
video

A lány, akit szerettem(Bródy János)

A lány, akit szerettem(Feke Pál)

A lány, akit szerettem(Feke Pál)

A lány, akit szerettem(Szörényi Levente)
video

A magányos(Illés együttes)

A márványtábla(Bródy János)

A márványtábla(Kőműves Kelemen (musical))
video

A múzsa csókja(Szörényi Levente)
video

A napfény(Bródy János)

A napfény(Koncz Zsuzsa)
video

A széllel szemben(Koncz Zsuzsa)
video

A széllel szemben(Bródy János)

A széllel szemben járok(Fonográf)
video

A szerelem hív(Bródy János)

A szerelem hív(Koncz Zsuzsa)
video

A szó veszélyes fegyver(Illés együttes)
dalokhu video

A szó veszélyes fegyver(Bródy János)

A szó veszélyes fegyver(Ladánybene 27)
video

A szó veszélyes fegyver(Koncz Zsuzsa)
video

A szombat esti lány(Bródy János)

A szombat esti lány(Fonográf)
video

A város fölött(Bródy János)

A város fölött(Koncz Zsuzsa)
video

A világ végén(Koncz Zsuzsa)
video

A világ végén(Bródy János)

A zene, az a bor(Kovács Kati)
video

Abcug István(István a király)
video

Abcug Koppány(István a király)
video

Ádám(Fonográf)
video

Ádám(Bródy János)

Add a kezed(Illés együttes)
video

Adj békét Uram(István a király)
video

Ajánlott levél(Szörényi Levente)
video

Aki lép az nem marad egyhelyben(Kovács Kati)
video

Aki mer, az nyer(Veled, Uram! (rockopera))

Áldozatunk fogadjátok(István a király)
video

Alig volt zöld(Illés együttes)
video

Alig volt zöld(Bródy János)

Alig volt zöld(Kormorán)
video

Alkotni születtünk(Szörényi Levente)
video

Álmodunk és ébredünk(Fonográf)
video

Álmodunk és ébredünk(Bródy János)

Álomszép regény(Bródy János)

Álomszép regény(Fonográf)
video

Alvajáró(Illés együttes)

Amatõr sportolók dala(Bródy János)

Amatőr sportolók dala(Fonográf)
video

Amíg emlékezünk(Koncz Zsuzsa)
video

Amíg emlékezünk(Bródy János)

Amikor én még kislány voltam(Halász Judit)
video Zeneszöveg.hu - Halász Judit előadóhoz tartozó letöltések

Amikor én még kissrác voltam(Besh o droM)
video Zeneszöveg.hu - Besh o droM előadóhoz tartozó letöltések

Amikor én még kissrác voltam(Illés együttes)
dalokhu Zeneszöveg.hu - Illés együttes előadóhoz tartozó letöltések

Amikor én még kissrác voltam(Bródy János)
Zeneszöveg.hu - Bródy János előadóhoz tartozó letöltések

Approximáció(Illés együttes)
video

Approximáció(Bródy János)

Átkozott féltékenység(Bródy János)
video

Átkozott féltékenység(Illés együttes)
dalokhu video

Az angolna(Szörényi Levente)
video

Az angolna(Bródy János)

Az esküvő(Volt egyszer egy csapat (musical))
video

Az ősember(Fonográf)
video

Az utánzókhoz(Szörényi Levente)
video

Az utcán(Szandi)
Zeneszöveg.hu - Szandi előadóhoz tartozó letöltések

Az utcán(Új Bojtorján Zenekar)
Zeneszöveg.hu - Új Bojtorján Zenekar előadóhoz tartozó letöltések

Az utcán(Koncz Zsuzsa)
video Zeneszöveg.hu - Koncz Zsuzsa előadóhoz tartozó letöltések

Az utcán(Bojtorján)
video Zeneszöveg.hu - Bojtorján előadóhoz tartozó letöltések

Az utcán(Lavender Forté)
Zeneszöveg.hu - Lavender Forté előadóhoz tartozó letöltések

Az utcán(Illés együttes)
dalokhu video Zeneszöveg.hu - Illés együttes előadóhoz tartozó letöltések

Az utcán(Petruska)

Az utcán (a másik oldalon)(Bródy János)
Zeneszöveg.hu - Bródy János előadóhoz tartozó letöltések

Ballada(Szörényi Levente)
video

Ballada a rossz asszonyról(Kőműves Kelemen (musical))
video

Ballada a rossz asszonyról 2.(Kőműves Kelemen (musical))
video

Bánatvirág(Fonográf)
video

Bánatvirág(Szörényi Levente)
video

Bánatvirág(Bródy János)
video

Bevezetés(Illés együttes)
video

Bluebirds (Hét évig tart - angolul)(Fonográf)
video

Bolond nóta(Bródy János)
video

Bolond nóta(Akli Miklós)

Brand New Day (A széllel szemben járok - angolul)(Fonográf)
video

Budapest - London(Illés együttes)

Bűbájosok(Illés együttes)

Csak egy dal(Koncz Zsuzsa)
video

Csak egy dal(Bródy János)

Családi Rocky(Bródy János)
video

Családi Rocky(Komár László)
video

Csillagok közt(Veled, Uram! (rockopera))
video

Dal az ártatlanságról(Szörényi Levente)
video

Dal az ártatlanságról(Fonográf)
video

Dal az ártatlanságról(Bródy János)

Dal az ártatlanságról(Koncz Zsuzsa)
video

Du bist noch nicht mein Mann (Előre nézz, babám!)(Koncz Zsuzsa)
video

Ébredés - Munkadal (Alkotni születtünk...)(Kőműves Kelemen (musical))
video

Edison Magyarországon(Fonográf)
video

Edison Magyarországon(Bródy János)

Egy év elmúlt(Bródy János)

Egy év elmúlt(Fonográf)
video

Egy év elmúlt(Koncz Zsuzsa)
video

Éjszaka(Bródy János)

Éjszaka(Koncz Zsuzsa)
video

Éjszakai telefonok(Szörényi Levente)
video

Elbújtam(Bródy János)

Elbújtam (és már nem találsz rám)(Koncz Zsuzsa)
video

Életem lemeze(Kovács Kati)
video

Életrajz(Szörényi Levente)
video

ÉLETrajz(Bródy János)

Elinduló(Bródy János)

Elinduló(Illés együttes)
video

Élj boldogan(Fonográf)
video

Élj boldogan(Bródy János)

Eljön majd a nap(Bródy János)
video

Eljön majd a nap(Szörényi Levente)
video

Eljön majd a nap 2.(Bródy János)

Eljöttél(Heaven Street Seven)
video

Eljöttél(Bródy János)

Eljöttél(Illés együttes)
dalokhu

Eljöttél végre(Bródy János)

Elkésett a békevágy(István a király)
video

Előre nézz, babám!(Bródy János)

Előre nézz, babám!(Koncz Zsuzsa)
video

Eltávozott nap(Kovács Kati)
video Zeneszöveg.hu - Kovács Kati előadóhoz tartozó letöltések

Eltávozott nap(Illés együttes)
dalokhu video Zeneszöveg.hu - Illés együttes előadóhoz tartozó letöltések

Eltávozott nap(Bródy János)
video Zeneszöveg.hu - Bródy János előadóhoz tartozó letöltések

Elvonult a vihar(Kispál és a Borz)
Zeneszöveg.hu - Kispál és a Borz előadóhoz tartozó letöltések

Elvonult a vihar(Illés együttes)
video Zeneszöveg.hu - Illés együttes előadóhoz tartozó letöltések

Elvonult a vihar(Bródy János)
video Zeneszöveg.hu - Bródy János előadóhoz tartozó letöltések

Emlék M-nek(Illés együttes)
dalokhu video

Emlék M.-nek(Bródy János)

Emlékszem, esténként(Bródy János)

Emlékszem, esténként(Illés együttes)
video

Erősnek születtünk(Kiátkozott (musical))
video

Es ist Nacht (Éjszaka)(Koncz Zsuzsa)
video

Esküdjetek - (Fülöp, papok kara, nép)(Kiátkozott (musical))

Ész és lelkiismeret(Illés együttes)
video

Ész és lelkiismeret(Bródy János)

Európa csendes(Fonográf)

Ez már így szokás(Fonográf)
video

Ez már így szokás(Bródy János)
video

Fáradt vagyok(Bródy János)
video

Fáradt Vagyok(Illés együttes)

Fáradt vagyok(Koncz Zsuzsa)
video

Farbstifte (Színes ceruzák)(Koncz Zsuzsa)
video

Fehér Anna(Bródy János)

Fehér Anna(Szörényi Levente)
video

Fejedelmünk István(István a király)
video

Felkelt a napunk(István a király)
video

Fénylő ölednek édes örömében (közr. Rost Andrea)(Szörényi Levente)
video

FG-4(Fonográf)
video

FG-4(Bródy János)

Géza fejedelem temetése(István a király)
video

Glória(Veled, Uram! (rockopera))

Gondolj néha rám(Fonográf)
video

Gondolj néha rám(Bródy János)
video

Gondolj néha rám(Illés együttes)
dalokhu video

Good bye, London(Bródy János)
video Zeneszöveg.hu - Bródy János előadóhoz tartozó letöltések

Good bye, London(Illés együttes)
dalokhu video Zeneszöveg.hu - Illés együttes előadóhoz tartozó letöltések

Grayhound (Levél a távolból - angolul)(Fonográf)
video

Gyarló az ember(István a király)
video

Gyászba öltözött csillagom(István a király)
video

Gyerekjátékok(Koncz Zsuzsa)
video

Gyerekjátékok(Bródy János)

Gyönyörű szép álom(Bródy János)

Gyönyörű szép álom(Zorán)

Győzelmi tor(Veled, Uram! (rockopera))

Ha a világ rigó lenne(Koncz Zsuzsa)
video

Ha hiszel bennem fiú(Kovács Kati)
video

Ha szerelem kell(Bródy János)
video

Ha szerelem kell(Fonográf)

Hajnali álom(Szörényi Levente)
video

Hajolj le hozzám(Zorán)
video

Hála néked fejedelem(István a király)
video

Halld meg uram a kérésem(István a király)
video

Hallgass meg!(Veled, Uram! (rockopera))

Hallom a hangod(Bródy János)

Három herceg(Veled, Uram! (rockopera))

Használat előtt felrázandó(Fonográf)
video

Használat előtt felrázandó(Bródy János)
video

Hazamegyek(Kőműves Kelemen (musical))
video

He, fang mich ein (Hej, tedd rá)(Koncz Zsuzsa)
video

Hej, barátom(Szörényi Levente)
video

Hej, barátom(Fonográf)

Hej, tedd rá!(Koncz Zsuzsa)
video

Hej, tedd rá!(Bródy János)

Hidd el, ez ő(Fonográf)
video

Hírek(Szörényi Levente)
video

Hírek(Bródy János)

Hol az a lány(Bródy János)
video

Hol az a lány(Fonográf)
video

Hol tartunk ma már?(Veled, Uram! (rockopera))

Holdfény(Bródy János)

Holdfény '69(Illés együttes)
video

I love you(Bródy János)

I. M. Elvis Presley(Bródy János)

I. M. Elvis Presley(Fonográf)
video

Ich gehe dem wind entgegen (A széllel szemben)(Koncz Zsuzsa)
video

Igen(Illés együttes)
dalokhu video Zeneszöveg.hu - Illés együttes előadóhoz tartozó letöltések

Igen(Bródy János)
dalokhu video Zeneszöveg.hu - Bródy János előadóhoz tartozó letöltések

Ígérd meg(Illés együttes)
video

Ígérd meg(Bródy János)

Ígérd meg!(Veled, Uram! (rockopera))

Így mulat Lajos király(Irigy Hónaljmirigy)
video

Ima(Ruttkai Éva)
video

Ima (duett Szörényi Leventével)(Kovács Kati)
video

Inkvizíció(Bródy János)

Inkvizíció(Illés együttes)
video

Intelmek(Veled, Uram! (rockopera))

István a király(István a király)
video

István a király II.(István a király)

István fiam!(István a király)
video

Itt állok egymagam(Bródy János)

Itt Állok Egymagam(Illés együttes)
video

Itt az idő(Kőműves Kelemen (musical))
video

Johnny Rotten(Kontroll Csoport)
video

Júliára várunk(Illés együttes)
video

Júliára várunk(Bródy János)

K. Kata balladája(Bródy János)

Káprázat minden - Szent István király jelenése(Kiátkozott (musical))
video

Karolj át(Bródy János)

Karolj át!(Koncz Zsuzsa)
video

Kégli dal(100 Folk Celsius)
video Zeneszöveg.hu - 100 Folk Celsius előadóhoz tartozó letöltések

Kéglidal(Bródy János)
video Zeneszöveg.hu - Bródy János előadóhoz tartozó letöltések

Kéglidal(Illés együttes)
dalokhu video Zeneszöveg.hu - Illés együttes előadóhoz tartozó letöltések

Kelemen álma(Kőműves Kelemen (musical))
video

Kell ez a trón!(Veled, Uram! (rockopera))

Kenyér és vér(Bródy János)
video

Keresem a szót(Koncz Zsuzsa)
video

Keresem a szót(Illés együttes)
dalokhu video

Keresem a szót(Beton)
video

Keresem a szót(Bródy János)

Két év nem sok(Bródy János)

Két év nem sok(Illés együttes)
video

Ki mondta(Bródy János)

Ki mondta, hogy(Koncz Zsuzsa)
video

Ki mondta?(Koncz Zsuzsa)
video

Kinderspiele (Gyerekjátékok)(Koncz Zsuzsa)
video

Király Nagy Ági(Fonográf)

Király Nagy Ági(Bródy János)
video

Kis virág(Bródy János)

Kis virág(Koncz Zsuzsa)
video

Kis virág(Illés együttes)
dalokhu video

Kis Virág új útra indul(Bródy János)

Kis Virág új útra indul(Koncz Zsuzsa)
video

Kislány, add a kezed(Bródy János)

Kislány, add a kezed!(Illés együttes)
video

Kleine Blume (Kis virág új útra indul)(Koncz Zsuzsa)
video

Koordináták(Bródy János)

Koordináták(Fonográf)

Koordináták(Fonográf)

Koppány felnégyelése(István a király)
video

Koppány vére(Veled, Uram! (rockopera))
video

Koszos kisfiú(Illés együttes)

Kömüves Kelemen balladája(Szörényi Levente)
video

Kőműves Kelemen balladája(Bródy János)

Követjárás(Veled, Uram! (rockopera))

Különös lány(Bródy János)

Különös lány(Illés együttes)
dalokhu

Lány hintaszékkel(Szörényi Levente)
video

Láss, ne csak nézz(Bródy János)
video Zeneszöveg.hu - Bródy János előadóhoz tartozó letöltések

Láss, ne csak nézz!(Illés együttes)
dalokhu video Zeneszöveg.hu - Illés együttes előadóhoz tartozó letöltések

Látom utad(Veled, Uram! (rockopera))

Légy egy napra a kedvesem(Illés együttes)
dalokhu video

Légy egy napra a kedvesem(Bródy János)

Légy erős(Bródy János)
video

Légy erős(Illés együttes)
video

Légy jó kicsit hozzám(Illés együttes)
dalokhu video Zeneszöveg.hu - Illés együttes előadóhoz tartozó letöltések

Légy jó kicsit hozzám(Bródy János)
video Zeneszöveg.hu - Bródy János előadóhoz tartozó letöltések

Légy jó kicsit hozzám(Amorf ördögök)
video Zeneszöveg.hu - Amorf ördögök előadóhoz tartozó letöltések

Levél a távolból(Bitchgood)

Levél a távolból(Fonográf)
video

Levél a távolból(Bródy János)

Levél a távolból(Koncz Zsuzsa)
video

Little Richard(Bródy János)
video Zeneszöveg.hu - Bródy János előadóhoz tartozó letöltések

Little Richard(Illés együttes)
dalokhu video Zeneszöveg.hu - Illés együttes előadóhoz tartozó letöltések

Lökd ide a sört(Alfonz kalandjai)

Lökd ide a sört(Bródy János)

Lökd ide a sört(N. O. coM.M.ent)
video

Lökd ide a sört!(Fonográf)
video

Lusta vagyok(Illés együttes)
video

Lusta vagyok(Bródy János)
video

Már nem tudom(Fonográf)

Már nem tudom(Bródy János)

Maradj köztünk(Bródy János)

Március 1848.(Bródy János)

Március, 1848(Illés együttes)
dalokhu video

Marika (Sárika - németül)(Illés együttes)
video

Még fáj minden csók(Illés együttes)
dalokhu video Zeneszöveg.hu - Illés együttes előadóhoz tartozó letöltések

Még fáj minden csók(Bródy János)
dalokhu video Zeneszöveg.hu - Bródy János előadóhoz tartozó letöltések

Megmondtam már(Bródy János)

Megtettem mindent(Veled, Uram! (rockopera))

Menekülés(Illés együttes)
video

Menekülés(Bródy János)

Miénk az erdő mélye(Veled, Uram! (rockopera))

Minden rendben van(Bródy János)
video

Minden rendben van(Fonográf)
video

Mindenki énekel(Irigy Hónaljmirigy)
video

Mindenki énekel(Irigy Hónaljmirigy)
video

Mindig veled(Bródy János)

Mindig veled(Illés együttes)
video

Mintha ...(Kovács Kati)
video

Mire vársz, kedvesem(Koncz Zsuzsa)
video

Mit vétettem?(Veled, Uram! (rockopera))

Mondd el, ha látod õt(Bródy János)

Mondd el, ha látod őt!(Koncz Zsuzsa)
video

Mondd hogy nem haragszol rám(100 Folk Celsius)
Zeneszöveg.hu - 100 Folk Celsius előadóhoz tartozó letöltések

Mondd, hogy nem haragszol rám(Bródy János)

Mondd, hogy nem haragszol rám!(Fonográf)
video Zeneszöveg.hu - Fonográf előadóhoz tartozó letöltések

Mondd, hogy nem hiszed el(Bródy János)

Mondd, hogy nem hiszed el(Illés együttes)
dalokhu video

Mondd, hogy szeretsz(Bródy János)

Mondd, hogy szeretsz(Koncz Zsuzsa)
video

Mosolyod vígasztal(Fonográf)
video

Mr. Alkohol(Lavender Forté)

Munkadal 1.(Kőműves Kelemen (musical))

Munkadal 2.(Kőműves Kelemen (musical))

Ne gondold(Illés együttes)
dalokhu video Zeneszöveg.hu - Illés együttes előadóhoz tartozó letöltések

Ne gondold(Bródy János)
dalokhu video Zeneszöveg.hu - Bródy János előadóhoz tartozó letöltések

Ne kérdezd tolem, hogy mit tettem volna(Szörényi Levente)
video

Ne légy hozzám jó(Illés együttes)
video

Ne majmold(Irigy Hónaljmirigy)
video

Ne sírjatok lányok!(Illés együttes)
dalokhu

Ne sírjatok, lányok(Bródy János)

Ne vágj ki minden fát(100 Folk Celsius)

Ne vágj ki minden fát(Fonográf)

Ne vágj ki minden fát(Bródy János)
video

Ne vágj ki minden fát!(Lavender Forté)

Ne vágj ki minden fát!(Koncz Zsuzsa)
video

Négy év után(Koncz Zsuzsa)
video

Négy év után(Bródy János)

Nehéz az út(Bródy János)

Nehéz az út(Illés együttes)
dalokhu video

Nehéz várni (Illés együttes)
video

Nehéz várni(Bródy János)

Nekem nem mindegy(Kovács Kati)
video

Nekem oly mindegy(Bródy János)

Nekem oly mindegy(Illés együttes)

Nem akarok állni(Bródy János)
dalokhu video Zeneszöveg.hu - Bródy János előadóhoz tartozó letöltések

Nem akarok állni(Illés együttes)
dalokhu video Zeneszöveg.hu - Illés együttes előadóhoz tartozó letöltések

Nem érdekel, amit mondsz(Bródy János)

Nem érdekel, amit mondsz(Illés együttes)
video

Nem érti más csak én(Bródy János)
video

Nem érti más, csak én(Illés együttes)
dalokhu

Nem hiszem(Illés együttes)

Nem kell olyan isten(István a király)
video

Nem vagyunk egyformák(Koncz Zsuzsa)
video

Nem vagyunk egyformák(Bródy János)

Nem vagyunk még Hozzád méltók!(István a király)
video

Néma szerelem(Koncz Zsuzsa)
video

Néma szerelem(Bródy János)

Nemsokára elmegyek(Bródy János)

Nemsokára elmegyek(Koncz Zsuzsa)
video

Nézz rám(Bródy János)

Nézz rám(Illés együttes)
video

Nézz rám(Illés együttes)

Nincs más út, csak az Isten útja(István a király)
video

Nincs mit vesztenem(Kovács Kati)

Nyári mese(Bródy János)

Nyári mese(Illés együttes)
video

Nyolcesztendős lányok(Koncz Zsuzsa)
video

Ó, mondd(Bródy János)
video Zeneszöveg.hu - Bródy János előadóhoz tartozó letöltések

Ó, mondd(Illés együttes)
dalokhu video Zeneszöveg.hu - Illés együttes előadóhoz tartozó letöltések

Ó, mondd / Utcán(Zorall)
video Zeneszöveg.hu - Zorall előadóhoz tartozó letöltések

Ó, mondd / Utcán(Zorall)
video Zeneszöveg.hu - Zorall előadóhoz tartozó letöltések

Oly nehéz várni(Koncz Zsuzsa)
video

Oly távol vagy tõlem(Bródy János)

Oly távol vagy tőlem(István a király)
video

Oly távol vagy tőlem ( István a király)(Társulat)
video

Oly távol vagy Tőlem II.(István a király)
video

Ős Isten, nézz le rám (Árpád népe)(Feke Pál)

Ösz van már(Szörényi Levente)
video

Pap-vihánc(Halász Judit)

Pató Pál úr(Halász Judit)
video

Pató Pál úr(Halász Judit)
video

Péter vagy Vászoly?(Veled, Uram! (rockopera))

Petőfi '73(Illés együttes)

Petőfi \'73(Szörényi Levente)
video

Pokoli dolgok(Fonográf)
video

Pokoli dolgok(Szörényi Levente)
video

Preludium(Fonográf)

Próbálj meg szeretni - (Izabella, Kun László)(Kiátkozott (musical))

Rác Rozinka(Bródy János)

Rác Rozinka(Szörényi Szabolcs)
video

Rakd fel a szemüveget(Bródy János)

Rég volt, szép volt(Bródy János)

Rég volt, szép volt(Koncz Zsuzsa)
video

Régi nóta(Veled, Uram! (rockopera))
video

Régi, szép napok(Illés együttes)

Régóta kereslek(Veled, Uram! (rockopera))
video

Reklám úr(Bródy János)

Reklám úr(Illés együttes)
video

Részletek (István, a király)(Feke Pál)

Rock And Roll Rézi(Illés együttes)
video

Rockandroll Rézi(Bródy János)
video

Rohan az idő(Koncz Zsuzsa)
video Zeneszöveg.hu - Koncz Zsuzsa előadóhoz tartozó letöltések

Rohan az idő(Szandi)
Zeneszöveg.hu - Szandi előadóhoz tartozó letöltések

Rohan az idő(Tárkányi Tamara)
video

Sárga rózsa(Bródy János)

Sárga rózsa(Illés együttes)
dalokhu video

Steh auf (A város fölött)(Koncz Zsuzsa)
video

Szabad-e ölni(Kőműves Kelemen (musical))
video

Szabálytalan szerelem(Koncz Zsuzsa)
video

Szabálytalan szerelem(Bródy János)

Szállj fel szabad madár(István a király)
video

Szállj fel szabad madár(Vikidál Gyula)
video

Szállj fel, szabad madár(Leander Kills)
video

Szállj fel, szabad madár(Leander Kills)
video

Száraz még a föld(Bródy János)

Száraz még a föld(Szörényi Levente)
video

Szarvasüzés(Szörényi Levente)
video

Szarvasűzés(Kormorán)
video

Szégyenfolt(Veled, Uram! (rockopera))

Széllel szemben(Koncz Zsuzsa)
video

Szemtől szembe(István a király)
video

Szenvedély(Fonográf)

Szenvedély(Bródy János)

Szerelem(Illés együttes)
dalokhu video

Szerelem(Bródy János)

Szerelemdal(Kőműves Kelemen (musical))
video

Szigetországi trgédia(Halász Judit)

Színes ceruzák(Koncz Zsuzsa)
video

Színes ceruzák(Bródy János)

Színes ceruzák(Illés együttes)
dalokhu

Szondi két apródja(Koncz Zsuzsa)
video

Szondi Két Apródja - 1.rész(Echo of Dalriada)
dalokhu video

Szoríts erősen(Illés együttes)
video

Szoríts erősen(Bródy János)
video

Ta-tarada-dam(Bródy János)
Zeneszöveg.hu - Bródy János előadóhoz tartozó letöltések

Ta-tarada-dam(Illés együttes)
Zeneszöveg.hu - Illés együttes előadóhoz tartozó letöltések

Talán egy nap(Bródy János)
video

Társasjáték(Bródy János)

Társasjáték(Fonográf)
video

Te(Kovács Kati)
video

Te kit választanál (Illés együttes)
dalokhu video

Te kit választanál(Bródy János)

Te kit választanál?(István a király)
video

Te vagy a legszebb álmunk(István a király)
video

Te voltál(Bródy János)

Te voltál(Koncz Zsuzsa)
video

Te voltál(Illés együttes)

Téged vár(Illés együttes)
video

Téged vár(Bródy János)

Téli álom(Illés együttes)
dalokhu video

Téli álom(Bródy János)

Tigrisugrás(Bródy János)
video

Tigrisugrás(Fonográf)
video

Töltsd el szívünk fényesség(István a király)
video

Tömény kék fű(Hacki Tamás)

Tömény kék fű(Bródy János)
video

Történet M.-ről(Bródy János)

Történet M.-ről(Illés együttes)

Túlvilágról hív(Kiátkozott (musical))

Új világ(Illés együttes)
video

Új világ(Bródy János)

Unom a politikát(István a király)
video

Utazás(Fonográf)
video

Útközben(Bródy János)
video

Útközben(Fonográf)

Üdvöz légyen Géza fia/Koppány küldött(István a király)
video

Üzenet Eddynek(Illés együttes)

Vágyaim napja(Szörényi Levente)
video

Valaki vár(Fonográf)
video

Valaki vár(Bródy János)

Várj még(Bródy János)

Várj még(Fonográf)
video

Védd magad(Koncz Zsuzsa)
video

Védd magad(Bródy János)

Véget ért(Bródy János)

Véget ért(Koncz Zsuzsa)
video

Végső próba(Veled, Uram! (rockopera))

Végtelen úton(Szörényi Levente)
video

Veled Uram(Homonyik Sándor)

Veled Uram - 01 - Koppány vére(Szörényi Levente)

Veled Uram!(Veled, Uram! (rockopera))

Veled, Uram!(Homonyik Sándor)
video

Véres kardot hoztam(István a király)
video

Véres kardot hoztam(Leander Kills)
video

Vérré válik bennem a dal(Kovács Kati)
video

Vidéki kislány(Bródy János)

Vidéki kislány(Fonográf)

Vidéki kislány(Szörényi Levente)
video

Vidéki kislány(100 Folk Celsius)
video

Vigasztalj meg(Illés együttes)
video

Vigasztalj meg(Bródy János)
video

Viktória(Bródy János)

Viktória(Fonográf)
video

Virágok tengere(Illés együttes)

Virágok tengere(Bródy János)

Vörös Rébék(Koncz Zsuzsa)
video

Wágner úr(Bródy János)
video

Wágner Úr(Fonográf)
dalokhu video

Warum, sage mir (Karolj át)(Koncz Zsuzsa)
video

Wer sagt (Ki mondta)(Koncz Zsuzsa)
video

Wo ist Julia(Illés együttes)

Zazi(Szörényi Levente)
video

Zazi(Bródy János)

Zazi(Fonográf)



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább