Aldobolyi Nagy György

Bemutatás:

Aldobolyi Nagy György (Szeged, 1939. március 1.)
Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző, dalszövegíró.

1962-ben diplomázott a Zeneakadémia klarinét tanszakán.
1964-ig volt a tagja előbb a Magyar Rádió és Televízió
Szimfonikus Zenekarának, később pedig a Budapesti MÁV
Szimfonikusoknak.
1968-ig tanítással is foglalkozott, később szabadfoglalkozású
zeneszerzőként működött.
1986-tól 1989-ig a kecskeméti Katona József Színház, majd
1988-tól 2001-ig pedig az egri Gárdonyi Géza Színház zenei
vezetőjeként dolgozott.

Művei: musicalek, zenés vígjátékok, színpadi kísérőzenék,
táncdalok, sanzonok.
Emellett dalszövegek írásával és rendezéssel is foglalkozik.

Díjai, elismerései:
- A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2009)
- Erkel Ferenc-díj (2013)

Forrás: Wikipédia

Aldobolyi Nagy György dalszövegek (62 db):

A hangulatod rabja voltál(Voith Ági)
video

A hangulatod rabja voltál mindig(Szenes Iván)
video

A lányok ugrálnak(Szenes Iván)

A régi ház körül(Kovács Kati)
video Zeneszöveg.hu - Kovács Kati előadóhoz tartozó letöltések

A régi ház körül(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Akit megnevelt az élet(Szenes Iván)
video

Akit megnevelt az élet(Lugossy Éva)
video

Akkor is lesz nyár(Dobos Attila)
Zeneszöveg.hu - Dobos Attila előadóhoz tartozó letöltések

Akkor is lesz nyár(Mary Zsuzsi)
Zeneszöveg.hu - Mary Zsuzsi előadóhoz tartozó letöltések

Akkor is lesz nyár(Szécsi Pál)
video Zeneszöveg.hu - Szécsi Pál előadóhoz tartozó letöltések

Akkor is lesz nyár(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Állatkerti séta(Aradszky László)
video Zeneszöveg.hu - Aradszky László előadóhoz tartozó letöltések

Állatkerti séta(Ambrus Kyri)
video Zeneszöveg.hu - Ambrus Kyri előadóhoz tartozó letöltések

Állatkerti séta(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Az első beat-zenész(Koós János)
video

Az ezredes dala(Szenes Iván)

Bármit mond más(Szenes Iván)

Beverly(Szenes Iván)

Bocsánat, hogyha kérdem(Bakacsi Béla)
Zeneszöveg.hu - Bakacsi Béla előadóhoz tartozó letöltések

Bocsánat, hogyha kérdem(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Bocsánat, hogyha kérdem(Korda György)
video Zeneszöveg.hu - Korda György előadóhoz tartozó letöltések

Charley nénje(Charley nénje (Zenés bohózat))
video

Charley nénje - finálé(Charley nénje (Zenés bohózat))

Ebből se lesz már szerelem(Metró)
video Zeneszöveg.hu - Metró előadóhoz tartozó letöltések

Ebből se lesz már szerelem(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Eljön, csak kívánni kell (Domján Edit)(Szécsi Pál)

Eljönnek!(Szenes Iván)

Eljönnek!(Charley nénje (Zenés bohózat))
video

Első beatzenész(Szenes Iván)

Emlékezni rád(Szenes Iván)
video

Emlékezni rád(Korda György)
video

Ezredes dala(Szenes Iván)

Finálé(Szenes Iván)

Ha nincsen autó...(Charley nénje (Zenés bohózat))

Hull a hó a kéklő hegyeken(Kovács Kati)
video Zeneszöveg.hu - Kovács Kati előadóhoz tartozó letöltések

Ilyen asszony ...(Charley nénje (Zenés bohózat))
video

India(Charley nénje (Zenés bohózat))
video

India(Szenes Iván)

India(Záray Márta)
video

Ki a primadonna?(Charley nénje (Zenés bohózat))
video

Kovács Kati: A régi ház körül(Anyák napi dalok)

Köszönet mindenért(Domján Edit)
video

Köszönet mindenért(Zséda)
video

Lazíts egy kicsit az életeden(Harangozó Teri)
video

Maga nekem(Szenes Iván)
video

Maga nekem úgy kell mint a levegő(Charley nénje (Zenés bohózat))
video

Minden fantáziámmal(Aradszky László)
video

Most mi hárman lányok(Charley nénje (Zenés bohózat))
video

Nem kell ahhoz csillagjósnak lenni(Poór Péter)
video

Nem kell ahhoz csillagjósnak lenni(Szenes Iván)
video

Nem nőnek a fák a felhők fölé(Szikora Jenő)

Oh, mennyi minden lehettem volna...!(Psota Irén)
video

Orchideák(Szenes Iván)
video

Orchideák(Malek Andrea)

Orchideák(Charley nénje (Zenés bohózat))
video

Orchideák (Páger Antallal)(Tolnay Klári)
video

Orchideák (Tolnay Klárival)(Páger Antal)
video

Papa, mama ...(Charley nénje (Zenés bohózat))
video

Tegyünk egy utolsó próbát(Bakacsi Béla)
video

Úgy látom, néked minden túl kevés(Mikes Éva)
video

Vihar után(Kovács Kati)
video

Vihar után(Szenes Iván)



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább