Lord

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 11 db
Megtekintve: Ma 7, összesen 106207 alkalommal

Bemutatás:

1972-ben Vida Ferenc és Sipőcz Ernő találkozásából megszületett a Lord.

Weboldal:

Biográfia:

Az első dal (Rakétamotor) 1978-ra datálódik. A 80-as évek elején született meg a ,,Lord együttes himnuszának" is nevezett Vándor címû szám. A mai napig egyik legkedveltebb nótájuk, amelynek érdekessége, hogy - állítólag - a szövegét maga a közönség írta, és a zenészeknek csak össze kellett rakni egy komplett dallá. Tagcserékben nem szűkölködött a zenekar az évek során. Sipőcz Ernő helyére Pohl Mihály érkezett, akinek különleges, egyedi hangja arra ösztönözte a zenészeket, hogy egy új hangzásvilágot megálmodva változtassanak a dalokon. Balogh József nagysimonyi költõ-tanár elvállalta a dalszövegek megírását, felfrissítését. 10. születésnapját a Szombathelyi Művelődési és Sportházban ünnepelte az együttes. Vida Ferenc pedig a Városházán a zenekar munkásságát elismerő kitüntetést vehetett át. Sorra születtek a dalok és megjelent az első lemez is (Lord, Big City Lights). Kozma Gábor: Lord rock sztori címmel könyvet írt a zenekarról és a műfajról. A Vas megyei sajtóban is egyre gyakrabban lehetett hallani az együttesről. 1986-ban jelent meg első magyarországi kislemezük, az Akarom őt! - Tépett álmok, amely óriási sikert aratott. Népszerűségük egyre nőtt: megalakult az első Lord-klub, az Országos Lord Levelező - Rajongó Klub, valamint a budapesti Lord Klub. Újabb róluk szóló kiadvánnyal büszkélkedhettek: Kozma Gábor Lordolgok címmel írt könyvet a zenekarról. 1988-ban Mészáros Gábor távozott a zenekarból, helyét a humoráról és zenei zsenialitásáról ismert zenész - szerző Gidófalvy Attila vette át. Az első Magyarországon megjelenő albumuk Szemedben a csillagok címmel látott napvilágot. A következő Lord-lemez a Ragadozók. 1990-ben újabb album: Lord 3. címmel. 1993-ban a Lord zenéjének megálmodója, életben tartója, és második frontembere, Erős Attila távozott az együttesből.  A tagcsere ellenére nemsokára új albummal jelentkeztek Olcsó és ügyes címmel. 1995-ben Vida Ferenc kiadója megjelenteti a régi Lord együttes dalainak összeállítását, amely a Fehér galamb nevet kapta. 1996-ban egy koncertlemezzel rukkoltak elő LORD Live 1-2. címmel. A 90-es évek végén elcsendesedett az élet a Lord háza táján, keveset koncerteztek és a médiában sem lehetett róluk hallani.  A csend oka: 2000-ben ismét színpadra lépett az Erős Attila, Gidófalvy Attila, Gyurik Lajos, Pohl Mihály, Vida Ferenc felállású Lord. Az eredetileg tervezett egy koncertes visszatérés sikere annyira nagy volt, hogy némi fontolgatás után a folytatás mellett döntöttek. Ezekben az időkben a média is sokat foglalkozott a Lord újraéledésével. 2002-ben információs lap indult az interneten LORDINFO néven. Megjelent új albumuk, amely a Lord 2002 nevet kapta. 2004-ben a budapesti Wigwam Rock Klubban megrendezett Arany Nyíl Rock Gálán és Díjátadón a Lord együttest nagy öröm érte, hiszen a közönségszavazatok alapján az év életmű díjasa lett a zenekar. Nézeteltérések miatt Vida Ferencnek el kellett hagynia a zenekart, helyére Apró Károly (Frenkie) került. Vida Új Lord együttest alapított, viták folytak a zenekari név birtoklása körül - aztán elcsitult a vihar: a Lord megy tovább a maga útján, a másik csapat pedig Vida Rock Band néven igyekszik megkapaszkodni a rockmezőnyben.  2006-ban beindult a Lord hivatalos honlapja. Még ebben az évben a Wigwamban kiosztották az Arany nyíl díjakat: Gidófalvy Attila lett 2005. legjobb billentyűse.  Megjelent új lemezük is: Kifutok a világból címmel. A lemezbemutató koncert anyagát dvd-n rögzítették. A Lord együttes a 2006. évi Európai Arany Művész Nemzetközi Minõségi díját vehette át, ilyen jelentõs díjat még nem kapott rockzenekar. 2007-ben a budapesti Wigwam Rock Klub közönségszavazásán a 2006.év koncertje díjat vehették át. Tavaly még más jelentős elismerésekben is részesültek: Erős Attila, a Lord alaptó tagja kapta a Kiemelkedõ Kulturális Munkáért-díj II. fokozatát ,,a rockzene területén végzett kiemelkedõ, több évtizedes tevékenységéért". A Lord együttes jelenlegi formációjában zenélő tagok közül õ az egyedüli, aki a zenekarba lépése óta (1979) Szombathelyen él.  Az együttes 35 éve fennállását 2007. szeptember 29-én ünnepelte meg Szombathelyen, az Agóra Művelődési és Sportházban. A koncerten fellépett a zenekarral a volt tagok közül Sipőcz Ernő, Török József, Keszei Tamás és Baán Imre. A fellépés DVD-n is megjelent. Az Lord megalakulásának 35. évfordulója alkalmából 2007. december 28-án ,,Rocklevelet" vehettek át az együttes tagjai ,,Szombathely város zenei életében betöltött szerepükért". 2009-ben jelent meg a Szóljon a Lord dupla remake album. 2010-ben jelent meg az eddigi utolsó Lord album, Örökké címmel. 2011. december 20-án súlyos betegség következtében elhunyt Balogh József költő, az együttes szövegírója. Az együttes 2012-ben ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját. A nagy ünnepi koncert szeptember 15-én volt a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán. Vendégként Török József játszott az együttessel, az előzenekar pedig a Sipőcz Rock Band volt. A koncertről CD és DVD felvétel készült. Újrakiadásra került az együttes szinte teljes diszkográfiája (1985-2006). 2014 júniusában megjelent az énekes, Pohl Mihály első szólólemeze, Lazán és könnyedén címmel, amin Gidófalvy Attila és Apró Károly zenekari tagok is közreműködtek. 2015. március 27-én a Barba Negrában adott Lorddal közös koncerttel újjáalakult a Fáraó együttes. 30 év után megjelent az együttes lemeze Miénk a Rock and Roll címmel, a Hammer Records gondozásában. A három alapítótag (Gidófalvy Attila és Gyurik Lajos Lord-tagok, valamint Kiss Zoltán Zéro a Karthagóból) mellett Kelemen Tamás játszik gitáron az elhunyt Terstyánszky Károly helyett. Az együttes várhatóan turnézik is majd az anyaggal. forrás: wikipedia

Tagok:

Gidófalvy Attila

billentyűs hangszerek

Apró Károly

basszusgitár

Erős Attila

szólógitár

Lord dalszövegek (156 db):

További dalszövegek megjelenítése
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

lordzsofi Hozzászólás ideje: 2011-10-16 17:56:02

Utolsó bejelentkezés:
2011-10-16 17:56:03

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

A Lord zenekar a világ legjobb zenekara...Egyszerűen fenomenális amiket ők művelnek.........a közönség imádja őket..nem csoda... 40 év.........I'LOVE YOU LORD

egrenttyű Hozzászólás ideje: 2011-01-17 16:32:03

Utolsó bejelentkezés:
2012-04-08 22:53:46

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

istenem annyira jóó szám:):) én is zöldszemű vagyok ;) imádom...<3

TöÖkmAag Hozzászólás ideje: 2010-11-14 18:22:58

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-23 19:58:46

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

ezt nagyon szeretem:D ...de a tobbi is nagyon jo

Tomka33 Hozzászólás ideje: 2010-11-14 10:49:41

Utolsó bejelentkezés:
2011-05-14 12:49:18

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

A mai napig őrzöm kazettáit.Imádom a LORD minden számát,79-ben hallottam őket.FIATALSÁG!!!!!!!!A csenddel üzenek-hez pedig igen fájdalmas emlékek kapcsolódnak

Sirga Hozzászólás ideje: 2010-05-18 08:00:50

Utolsó bejelentkezés:
2012-04-25 11:24:40

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Ha valakinek megvan a Száz év 2. verziója, és átküldené, kérem, írjon privit!Egyéb jó minőségű ritkaságok is érdekelnének. Köszi!

gratzoll1 Hozzászólás ideje: 2010-01-19 19:56:59

Utolsó bejelentkezés:
2010-03-04 21:20:28

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

heló szerintem A "Volt otthonom" című szám a Lord együttes egyik legjobb száma nagyon jó:))))))))))))))))))))))9

Zizu10 Hozzászólás ideje: 2009-12-31 16:12:36

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-15 10:46:55

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

b. szeri kicsit félre vagy informálva, mert már 1972-ben is játszottak, 1972től 85ig volt a szombathelyi korszak, aztán jöttek a mostani tagok, de ettől még a lordot alapból szombathelyi zenekarnak tartják, az olyan számok mint a fehér galamb, rakétamotor, vak szemek, pofonok a sipőcz-szombathelyi korszakból valók, és erről a korszakról ki is adtak egy válogatást Fehér Galamb (1972-85) címmel

losi Hozzászólás ideje: 2009-10-23 19:45:38

Utolsó bejelentkezés:
2009-10-23 21:42:42

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

A LORD úgy fantasztikus ahogy van, már sok-sok éve! Mindennapok LORD nélkül nem lehetnek! Kis Tamás tudok - részben - segíteni! Keress privátban! Losi

Kis Tamas Hozzászólás ideje: 2009-10-03 11:04:08

Utolsó bejelentkezés:
2012-10-15 19:42:42

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Valaki tudna nekem segíteni abban, hogy Lord ritkaságokat hol lehet megszerezni digitalizált formában! Ezek érdekelnének: A bolond dala, Addig jár a korsó a kútra, Akaratom szerint, Álarc, Állj meg ember!, Álomképek Bermuda, Bújócska Dögunalom Emlék Fehér galamb, Félórás emlék, Féltem a jövőt, Fordul a Föld Inkvizíció Kell az értelem, Keresem még ma is, Kiálts tiszta szívedből, Kopott tűzfalaknál Menekülésre nincs szabály, Menekülhetsz az éjszakába, Mesedal, Mondd, hol van a helyem? (Szólj rám!), Múlandóság Asszonya Ne hagyj el!, Nem érnek rám, Nincs helyem Olcsó és ügyes Rázd meg magad Sátán, Segíts! Száz év (II. változat), Száz év I., Szél és eső, Széllel szemben, Szeretnék szabad lenni! Távoli fény, Távolkelet, Tébolyult világ (Szabadságmadár régi változata 1.), Tilalom az élet, Tűz legyen bennünk Úgy szerettem, Új élet született Vak szemek, Vándorló csillag leszek, Vihar

sziriusz Hozzászólás ideje: 2009-09-14 17:52:10

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-15 10:50:38

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Csodálatos,nagyon szeretem!

b.szeri Hozzászólás ideje: 2009-08-26 20:56:22

Utolsó bejelentkezés:
2009-08-27 02:02:10

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Tudtátok,hogy már 1976-ban is játszották? Volt egy ős régi kazettám, de már eltünt!Sajnos! Amikor fiatal voltam ők voltak a kedvenceim!

jamjam Hozzászólás ideje: 2009-06-26 09:26:41

Utolsó bejelentkezés:
2009-06-26 11:23:25

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Sziasztok!! Ha valakinek vannak Lord kottái szivesen venném ha elküldené őket nekem!!!

ROcKeR 2 Hozzászólás ideje: 2009-03-13 20:28:00

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-13 21:16:33

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Sziasztok!Gömbi1 kérhetem én is,hogy átküldöd nekem a LORD ritkaságokat?köszi:Rocker 2

Pálinkás Hozzászólás ideje: 2009-03-05 19:11:06

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-05 20:08:54

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Köszönöm ha gondolod van egy illető aki fel tudja ezeket digizni nekem is ő csinálja most:

Lord-Éva Hozzászólás ideje: 2009-03-04 17:17:59

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-04 18:14:53

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

jah, az msn címem : [*** moderálva ***]

Lord-Éva Hozzászólás ideje: 2009-03-04 17:16:24

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-04 18:14:53

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Gömbi1... lehetne nekem is az a kérésem, hogy elküldöd, azokat a ritkaságokat ;) nagyon megköszönném :) Légyszi vegyél fel MSN-re, köszi :)

Mephisto94 Hozzászólás ideje: 2009-03-03 20:11:53

Utolsó bejelentkezés:
2009-04-14 13:00:46

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Egyszerűen jó, mindenre van számuk, rosszkedv, jókedv, szerelem, csalódás, egyszerűen Lord. A Lord legyen veletek! :-)

Gömbi1 Hozzászólás ideje: 2009-01-25 15:02:53

Utolsó bejelentkezés:
2009-01-25 15:58:28

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Szia Pálinkás!Nagyon szívesen elküldöm,viszont valahogy majd át kell írnom,mert még régi szalagos kazettán vannak meg.de rajta leszek az ügyön.OK.Üdv.Gömby

Pálinkás Hozzászólás ideje: 2009-01-09 22:41:16

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-05 20:08:54

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Üdv Mindenkinek 111 Lord számom van tehát küldeni én is tudok viszont Gömbi1 Tőled kérdezem ezeket a ritkaságokat nem e tudnád elküldeni?(Hirosima pl) meghálálnám:)

fuxi76 Hozzászólás ideje: 2008-10-02 23:34:15

Utolsó bejelentkezés:
2018-11-22 12:35:34

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Szupi ez a szám(SZEMEDBEN CSILLAGOK)nagyon régen hallottam,és azota folyton a refrénjét dudorásztam,mert nemtudtam ki énekli,de most már MEGVAN!!szupi az összes Lord szám,nagyon bejön

Rithzenekar Hozzászólás ideje: 2008-08-26 08:48:15

Utolsó bejelentkezés:
2011-09-22 19:14:39

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Meg tudná valaki mondani, hogy hogyan lehet a számokat albumonként csoportosítani??

Rithzenekar Hozzászólás ideje: 2008-08-26 08:47:07

Utolsó bejelentkezés:
2011-09-22 19:14:39

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Helló! A Lord a legjobb zenekar ez kétségtelen!!!

CSBCS Hozzászólás ideje: 2008-08-01 17:28:29

Utolsó bejelentkezés:
2008-09-29 14:17:55

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

sziasztok...tud valaki küldeni néhány albumot? a cimem [*** moderálva ***]

kingasim Hozzászólás ideje: 2008-07-17 11:36:53

Utolsó bejelentkezés:
2008-10-01 20:03:12

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Sziasztok! Be the light című Lord album nincs meg vkinek? 4 szám van rajta! én nem tudtam hogy van ilyen albumja a Lordnak de a honlapjukon fenn van! Ha vkinek meg akkor kérem küldje át! Előre is köszi :Kinga e-mail: [*** moderálva ***] nagyon jó volt a koncert Polgárdin és Zircen is!

Kriketta Hozzászólás ideje: 2008-06-25 13:31:49

Utolsó bejelentkezés:
2010-02-06 20:50:15

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Sziasztok!Én is Imádom a Lordot és majdnem meg van az összes album Szóval ha kell valamelyik szám írjatok [*** moderálva ***]

Hany Hozzászólás ideje: 2008-06-22 20:25:47

Utolsó bejelentkezés:
2008-06-22 20:22:55

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Sziasztok! HELP!HELP! honnan tudok letölteni LORD-ot? 2 hét múlva megyünk nyaralni, és nagyon kellene... Esetleg tud küldeni [*** moderálva ***] is köszi:Hany

Farkas Bea Hozzászólás ideje: 2008-05-31 12:14:56

Utolsó bejelentkezés:
2008-10-24 22:42:25

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Sziasztok! JÖN JÖN JÖN a 2008-as KÁRPÁTFESZT (Kárpát-medencei Magyar Könnyűzenei Fesztivál), ahol ők is fellépnek!!! Méghozzá az Úr 2008. esztendejének, június havában, annak is 27. és 29. napja között várható... Figyelem! Attention! Achtung! Atención! At'enţie! Perhatian! Közhírré tétetik az idei húrcincáló őrület fellépőinek névsora: BELMONDO, ZANZIBÁR, VARGA MIKLÓS BAND, GHYMES, MACHINE MOUSE, KALAPÁCS, LAZULALÁNC, KARTHAGO, BLUES ARCHIVE, WALL STREET, LORD és határon túlról: NEMEZ, TRANSYLMANIA, B-TERV, ROLE, NIA (...) Jegyek: Napijegyek: 1500 Ft Kétnapos bérlet: elővételben 1500 Ft , helyszínen 2000 Ft A jegyek árai tartalmazzák a valamennyi program és a szállás költségeit! Szállás elfoglalása 2008. június 27. 21:00-tól. Bővebb info a folyamatosan frissülő www.karpatfeszt.hu honlapon! Tehát lubickolj velünk a fesztiválhullámokban a Kárpát-medencében, Dabason, az ország szívében! És nem elfeledni, ha jún. 27-29, akkor K'feszt!

KDawid Hozzászólás ideje: 2008-05-11 16:32:13

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-01 18:50:14

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Sziasztok! Imádom a Lordot! Tud nekem valaki átküldeni? Cím (MSN is): [*** moderálva ***] is köszi!

Gömbi1 Hozzászólás ideje: 2008-04-23 21:56:46

Utolsó bejelentkezés:
2009-01-25 15:58:28

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Nagyon jó volt rátalálni erre az oldara(új netező vagyok).Imádom a LORDot,túlzás nélkűl mondom,hogy minden szám meg van Tőlűk,még olyanok is,amit a próbákon vettek fel v.mikor a 70-es 80 -as években.pl.Hirosima,Inkvizició,...stb. LORD LEGYEN VELETEK!

ossianmarci Hozzászólás ideje: 2008-04-22 15:40:58

Utolsó bejelentkezés:
2008-04-22 15:36:50

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Nekem a Lordtól csak Az utca kövén album van meg. Szóval, ha valaki tud küldeni számokat, azt megköszönöm. Msn- címem: [*** moderálva ***]

julicsenge Hozzászólás ideje: 2008-04-21 15:57:05

Utolsó bejelentkezés:
2008-04-21 15:55:44

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

valaki el tudná küldeni a Menedék c. számot? msn: [*** moderálva ***] köszi!

May Hozzászólás ideje: 2008-04-10 16:02:13

Utolsó bejelentkezés:
2008-04-10 15:59:46

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Szia Picyfofy! El tudnád nekem küldeni az Anyám c. számot? Nagyon régóta keresem már! e-mail címem: [*** moderálva ***] is köszi!

picyfofy Hozzászólás ideje: 2008-03-27 06:29:43

Utolsó bejelentkezés:
2008-03-27 06:24:56

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Sziasztok! Viszonylag elég sok albumom megvan a LORDtól szal ha kell vmi nyugodtan írjatok rám Msnen:) [*** moderálva ***] Minden este megtaláltok:)

szabo roli Hozzászólás ideje: 2008-03-24 14:42:50

Utolsó bejelentkezés:
2009-04-19 12:53:40

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Hellosztok! Valakinek meg van esetleg az Addig jár a korsó a kútra c. szám?msn-en vagy e-mail-en küldje el az illető köszönöm mindkettő ugyanaz: [*** moderálva ***] (ez a e-mail és msn címem)Köszönöm előre is

terdik Hozzászólás ideje: 2008-03-19 15:04:29

Utolsó bejelentkezés:
2008-03-19 15:02:12

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Sziasztok! Valaki nem tudná elküldeni az Olcsó és ügyes, a Live 1-2, és a Big city lights cd-t?

MetálPatkány Hozzászólás ideje: 2008-03-13 12:18:23

Utolsó bejelentkezés:
2008-03-13 12:16:39

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Kösz Tabababa de már átküldték ami kell!!!

kingasim Hozzászólás ideje: 2008-02-19 20:41:34

Utolsó bejelentkezés:
2008-10-01 20:03:12

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

sziasztok! ha vkinek meg van a szabadságmadár és az utcakövén című szám kérem küldje át, cserébe szívesen küldök számokat lordtól több albumom is van tőlük!!! előre is köszi! címem: [*** moderálva ***]

tabababa Hozzászólás ideje: 2008-01-22 06:49:52

Utolsó bejelentkezés:
2008-01-22 06:34:46

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Metál patkány pontosabb cimet adjál meg és mi kellene a Lordtol.Hotmail cimem : este 8 ora után:: [*** moderálva ***] itt eltudsz érni ha netán nem vagyok bejelentkezve hadj üzit.

MetálPatkány Hozzászólás ideje: 2008-01-05 13:01:43

Utolsó bejelentkezés:
2008-03-13 12:16:39

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Sziasztok! imádom a lord-ot.... nagyon nagyon megköszönném ha valaki msn-en küldene át,címem: [*** moderálva ***]

begbie1 Hozzászólás ideje: 2007-09-21 20:58:45

Utolsó bejelentkezés:
2008-02-15 19:14:27

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

sziasztok! leszedtem gitárra a "te légy fény" c. számot, kis eltolással, mivel a Misi hangja nagyon magas (az enyémhez képest). Szal ha kell valakinek mélyebb énekkel mondjuk tábortûz mellé, szívesen elküldöm mailben a tabot. ide írj:

Anna-baba Hozzászólás ideje: 2007-08-04 16:30:57

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

a világ legjobb együttese a Lord!! náluk jobb soha nem volt és soha nem lesz!! mindhalálig Lord!

piciny Hozzászólás ideje: 2007-07-14 02:35:22

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

A Lord a legjobb zenekar. Akárhány koncertjükre m1ek, mindig ugyanúgy tudom élvezni. Ez az igazi rock!

RockerZolika1990 Hozzászólás ideje: 2007-07-13 21:11:58

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Sziasztok! Énis tudok küldeni Lordokat! Van 2 Lord kislemezem, 1 angol nyelvû kislemezem, 3 koncertlemezem, 9 stúdió lemez, 31 máig kiadatlan koncertfelvétel, sok-sok stúdiólemezen meg sem jelent dallal, és 2 Sipõcz-band lemezem(ami eredeti Lord dalokat tartalmaz az elsõ Lord énekes,Sipõcz Ernõ jelenlegi együttesével). Ha érdekel vkit vegyen fel MSN-re: [*** moderálva ***] a LORD legyen Veletek!

Viri13 Hozzászólás ideje: 2007-07-10 22:41:07

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Ez tök jó, nagyon szeretem a LORD-ot...igazából akkor szerettem meg, amikor anyu mesélte, hogy neki a Pohl Mihály iskolatársa volt.Én kérdeztem, ki az erre adott egy CD-t...hát nem semmi!!!:))

Rockerlady13 Hozzászólás ideje: 2007-07-04 17:43:23

Utolsó bejelentkezés:
2008-05-12 09:04:07

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Nadon kira ez a szám!!:)Ha keel vkinek..irjon!!a LORD LEGYEN VELETEK!!aloha!!:)

s_zsolesz95 Hozzászólás ideje: 2007-06-28 13:26:23

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Imádom ezt a számot!

Nyuszkó Hozzászólás ideje: 2007-06-25 20:34:03

Utolsó bejelentkezés:
2009-01-17 20:56:54

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Sziasztok LORDosok! Nagyon sokan kértetek tõlem számokat, albumokat, már nem is tudom nyomon követni, hogy sikerült-e mindenkinek elküldenem amit kért. Elnézést szeretnék kérni attól, akinek esetleg elmaradtam. Komolyan nem gyõzöm még most sem, de nagyon örülök, hogy ennyien vagyunk, akik nagyon szeretjük ÕKET!! A LORD LEGYEN VELETEK IS!! Sziasztok

Rambina Hozzászólás ideje: 2007-06-08 15:18:43

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Sziasztok!!! Nem tudna valaki nekem msn-re Lord számokat küldeni? A címem: [*** moderálva ***] Elõre is köszönöm!!!!

Nyuszkó Hozzászólás ideje: 2007-05-23 20:17:42

Utolsó bejelentkezés:
2009-01-17 20:56:54

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Picyfofy: tedd azt, élj a lehetõséggel:))))

picyfofy Hozzászólás ideje: 2007-05-22 22:17:43

Utolsó bejelentkezés:
2008-03-27 06:24:56

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Nyuszkó! Elõre is kössy! Asszem élek a lehetõséggel :P puxa

Nyuszkó Hozzászólás ideje: 2007-05-22 21:09:08

Utolsó bejelentkezés:
2009-01-17 20:56:54

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Picyfofy! Ha kell még az 1-2 album, jelentkezz nálam a [*** moderálva ***] Nekem mind megvannak a lemezeik!! A LORD legyen veletek is! Pussz

picyfofy Hozzászólás ideje: 2007-05-21 05:55:32

Utolsó bejelentkezés:
2008-03-27 06:24:56

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Sziasztok! Nekem megvan az Egyedül címû szám és ha gondolod küldöm! Viszont van 1-2 album ami nincs meg és örülnék ha valaki eltudná nekem küldeni azokat a számokat! ELõre is köszönöm! [*** moderálva ***] az msn címem itt meg találtok! köszönöm

liniel Hozzászólás ideje: 2007-05-12 10:18:45

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Sziasztok! Tudna valaki nekem is egy Lord számot küldeni msn-en? Az Egyedül címû számuk [*** moderálva ***]

Nyuszkó Hozzászólás ideje: 2007-05-02 21:40:56

Utolsó bejelentkezés:
2009-01-17 20:56:54

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Szia Tibrol! Mailbe neked is szívesen küldök LORDOT, ha megfelel úgy! Rocky27-nek is elküldtem már a mit kért! Írj a [*** moderálva ***] melyek kellenek. Rendi??:) A LORD legyen veletek is!! Pussz

tibrol Hozzászólás ideje: 2007-04-30 20:37:17

Utolsó bejelentkezés:
2008-07-05 20:34:50

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Sziasztok! Tudnátok küldeni LORD számokat msnen? [*** moderálva ***] Nyuszkó! EGYETÉRTEK VELED!!!!!!!!!!!

Nyuszkó Hozzászólás ideje: 2007-04-29 21:50:19

Utolsó bejelentkezés:
2009-01-17 20:56:54

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Az elõbb elfelejtettem írni, hogy ha valakinek kell Lord szám, szívesen küldök. Legyünk mégtöbben LORDOSOK!!! Mert csak szeretni lehet õket!!

Nyuszkó Hozzászólás ideje: 2007-04-29 21:47:20

Utolsó bejelentkezés:
2009-01-17 20:56:54

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Szerintem egy fantasztikus együttes a Lord! Minden Budapesti koncerten ott vagyok és végig valami eufórikus érzés kerít hatalmába!! Szuper jó fejek a tagok, csúcs a zenéjük, kár, hogy valóban kevesen ismerik, pedíg bõven tettek a rock zenéért a 35 év alatt!!! A LORD legyen veletek is!!

Rocky27 Hozzászólás ideje: 2007-04-14 14:54:30

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-27 23:38:29

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Hello! Ha tudnátok küldeni Lord számokat vagy tudjátok hol tudom letölteni akkor kérleg segítsetek ki ebben! Elérhetsz: [*** moderálva ***] vagy vegyetek fel msn-re: [*** moderálva ***] Köszi el&otilde;re is mindenkit&otilde;l !

Szomszédgyerek Hozzászólás ideje: 2007-04-06 00:00:01

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Mert a csicska nem hallott addig Lordot. És sajnos sokan le s..rozzák, de még soha nem is hallották. És ez a baj. Földes "Hobo" László könyvébõl: Csavargók tízparancsolata az egyik az, hogy Tiszteld a régi mestereket! Lehet, hogy régi, de még mindig itt van és lesz is. A Lord halhatatlan.

cherokee Hozzászólás ideje: 2007-03-24 00:42:14

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Emlékszem valamelyik évben Szigeten a hammer sátornál vártunk amikor odajött egy részeg diszkós. Kérdezte mi lesz a sátorban,mondtuk hogy Lord. Megpróbált rávenni minket hogy a nagyszínpadhoz mittudomén milyen rapper vagy akármilyen elõadó koncertjére menjünk..elég szánalmas volt. Aztán feladta,és ennyit mondott: áh, valami kis sz*r Lordért maradtok itt... Hát errõl ennyit,no comment.

Tomisrác Hozzászólás ideje: 2007-03-05 19:21:40

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Egyik kedvenc magyar zenekarom. Most 17-én is lesz koncert és megyek is. Vézna13! Melyik Lord koncert nem fergeteges? :=)

Vézna13 Hozzászólás ideje: 2007-03-04 17:41:33

Utolsó bejelentkezés:
2014-09-09 18:24:06

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Hosszú idõ után ismét "itthon"(Szombathelyen) zenéltek tegnap a lordok :D Fergeteges koncertet adtak!!!Nem tudom, hogy egyáltalán van-e olyan magyar, aki ne szeretne legalább egy Lord számot... :D

adriana Hozzászólás ideje: 2007-02-20 15:24:16

Utolsó bejelentkezés:
2008-10-28 20:36:17

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Nagyon szeretem a LORDot!! kiváló zenekar nagyszerû és barátságos zenészekkel. Ha a közelben van koncert mindig próbálok elmenni és az elsõ sorokban tombolni. Fantasztikus élmény!! nekem a vádor c. szám a kedvencem, amikor elkezdõdik a közönség letérdel... nagyon jó!!! remélem hogy minél többen megfogják ismerni a zenekart!! addig is a LORD Legyen Mindenkivel!!!

B.Bazsi Hozzászólás ideje: 2007-02-13 22:20:29

Utolsó bejelentkezés:
2008-06-19 23:22:51

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Szoktam járni motoros találkozóra ami nálunk szokott lenni. Kb. 7-8 éve hallottam õket (Lord) elõször koncerten, padlót fogtam attól amit hallottam, az valami zseniális volt!!!! Azóta rajongok az együttesért, a 18-20 koncert közül, amelyet a motoros találkozón vannak, nálam a Lord koncertje a fénypont. Szóljon a rock! Gábor, igazad van, sokan nem tudják...

Molnár Gábor gabix Hozzászólás ideje: 2007-02-10 11:30:55

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

lord 1 nagyszerü zenekar sajnos sokan nem tudják ezt!

evi641211 Hozzászólás ideje: 2007-01-29 23:47:29

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

LORD!!!!!!NAGYON JÓ!!!SZUPER!!!!

tajpan Hozzászólás ideje: 2007-01-15 11:39:49

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Én is nagyon szeretem a lordot...valakinek nincs meg a "Konyorgés" szövege? Nagyon kellene nekem...

Casanova74 Hozzászólás ideje: 2006-12-29 15:31:08

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-17 18:56:32

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Nagyon nagy együttes és nagyon jó az új album.Gidó szintiszólója az Ördögtánc elején egyszerûen király!!!! A Lord bebizonyította,hogy a rock örök és 35 éve talpon van a banda és nem állnak meg soha....

Vivcus Hozzászólás ideje: 2006-12-24 16:50:17

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Nekem a "Kifutok a világból" címû szám tetszik a legjobban! Nagyon jó együttes, nagyon jó számokkal!

georgina04 Hozzászólás ideje: 2006-12-11 17:26:10

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

szerintem a "Vándor" címû szám a Lordnak a Himnusza.és a kedvenc számom.

insane Hozzászólás ideje: 2006-11-20 14:37:41

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Lord" előadóról:

Jó szám egy jó együtestõl

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább