Eszkimó

Zenei irányzat: Alternatív rock
Albumok: 1 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 1428 alkalommal

Bemutatás:

A győri eszkimó 2020 januárjában alakult meg hivatalosan.
Zenéjük leginkább alternatív rock, pszichedelikus elemekkel átitatva, gyakran rappelős, zakatoló szövegekkel, ami éppúgy fontos eleme az eszkimó zenéjének, mint a zene maga.

Biográfia:

A tagokat többéves közös zenei múlt köti össze, de trióként most először készítik dalaikat.
Év elején a Csatatér című dalukkal debütáltak az M2 Petőfi TV-n, ami azóta szép nézettséget ért el, majd ezt követően februárban nagy sikerű bemutatkozó koncertet adtak hazai pályán.
Ezután beválogatták a Fishing on Orfű, majd a Fülesbagoly országos tehetségkutató döntős mezőnyében, ahonnan egy  2.helyezést és a legjobb dalszövegírói különdíjat is elhozták.
A trió dalszerző-szövegírója Szilágyi Balázs, néhány éve már nyert egy MR2 Petőfi Rádió által hirdetett dalszövegírói versenyen. Akkor több írása is nagyon jó kritikát kapott a zsűritől és az
egyiket pedig be is választották a nyertesek közé, amit a Petőfi TV-ben egy rövid interjú kísért.
A verseny során a másik kiemelt dalszöveg az eszkimóban találta meg végső formáját, ez a Csatatér, amihez a bemutatkozó klip készült.
Márciusban stúdióba vonultak, hogy felvegyék az első kislemezt, de a vírushelyzet átírta a terveiket ezért csak szeptember elején jelentették meg a 2. klipes dalukat, a Csillagtalant, majd rá 1 hétre az EP-t.

Tagok:

Sülecz Roland

basszusgitár

Szilágyi Balázs

gitár, ének

Albumok:

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább