Fedák Sári

Zenei irányzat: Operett
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 1931 alkalommal

Bemutatás:

Fedák Sarolta Klára Mária (1879.10.26. – 1955.05.05.)
Magyar színművésznő, énekesnő-primadonna volt.
Molnár Ferenc író második felesége.

Pályája során Fedák Sári néven szerepelt.

A mai Ukrajna területén Beregszászban született.
Miután Rákosi Szidi színiiskoláját végezte, 1899-ben
Pozsonyban kezdte pályáját, majd a budapesti Magyar
Színház, majd a Vígszínház, 1902-től pedig a Király
Színház tagja lett.
Ezután Berlinben, Bécsben, Londonban, Párizsban
lépett fel.
1909 és 1914 között a Király, 1915 és 1919 között a
Magyar, illetve a Vígszínház művésznője volt.
1919 után Bécsben játszott, majd társulatával az
USA magyarlakta részein turnézott.
A húszas évek közepén hazatért és szinte az
összes budapesti magánszínházban fellépett,
legtöbbször a Vígszínházban játszott.
1940 és 1941 között a Magyar, 1942-1944 között
az Új Magyar Színház tagja volt.
1944 és 1945 között a bécsi Donausender rádióban
szerepelt, ezért 1945-ben a Népbíróság előbb két
évre, másodfokon nyolc hónapi börtönre ítélte.
Büntetésének letöltése után kitelepítették, ezért
Nyáregyházán élt és már nem térhetett vissza a
színpadra.
Később ugyan Budapestre visszajöhetett.

Hosszas együttélés után 1922. október 11-én
hozzáment Molnár Ferenc íróhoz, akitől 1925-ben
elvált.

Már az első magyar filmben szerepelt, az 1901-es
A tánc-ban. Több némafilm női főszerepét játszotta.
Hangosfilmekben idősebb, határozott asszonyokat
formált meg.
1933-ban saját írásából, vagyona nagy részének
feláldozása árán egy nagyszabású, de mérsékelt
sikerű irredenta hangvételű filmet készített (Iza néni),
amelynek címszerepét is ő játszotta.

Humoros és jó előadó volt és a legnagyobb operett-
primadonna volt, pedig nem volt jó hangja. Sikerei
ellenére rendkívül kritikus volt magával szemben, de
a másoktól eredő kritikát nem szerette.
Tehetsége miatt neve fogalommá vált a magyar
színjátszásban.

A büntetés letöltése után még egyszer felkérték, hogy
1954 tavaszán a Déryné színházban játssza el Csiky
Gergely: Nagymama című vígjátékának főszerepét, de
a próbák alatt olyan rossz állapotba került, hogy erre
már nem kerülhetett sor ...
Budapesten hunyt el 1955. május 5-én agyvérzésben,
a Budai Irgalmasrendi Kórházban.
A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Forrás: Hangosfilm és Wikipédia
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább