FLORA

Zenei irányzat: Rock, Alternatív, Pop
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 4, összesen 1796 alkalommal

Bemutatás:

FLORA - Winkler Flóra - magyar dalszerző és hangszeres énekes

Biográfia:

"A ”FLORA” név mögött Winkler Flóra énekes-dalszerző szólóprojektjét találjuk. Dalait gitáron illetve zongorán szerzi, a dalszövegeket maga írja. Az alternatív rock műfaján belül mozgó hangszereléseket és a dalokhoz kapcsolódó megkapóan furcsa képi világot saját elképzelései szerint dolgozza ki társaival. 2018-ban indította szólóprojektjét, melynek dalain Dean Dichoso Los Angeles-i producer, Honfi Imre Olivér (basszusgitár, gitár) és Kiss Zsolt László (dob) közreműködésével dolgozik. Dalainak mondanivalóját elsősorban a természet ereje és annak az emberi ösztönökkel való párhuzamba állítása inspirálta, valamint annak felismerése ahogy a természetbe visszatérve az ember újra megélheti saját erejét és intuícióit. Ez a kérdés gyerekkora óta foglalkoztatja, s az ő olvasatában ez a kapcsolat lehet barátságos, hízelgő, de akár kíméletlenül kegyetlen is, mely szüntelenül tanít valami újat ha hallgatunk rá. Akusztikus szóló fellépései során gyakran teremt magával ragadóan erős, atmoszférikus hangulatot effektjeivel és nyers őszinteségével. FLORA 2018 nyarán Los Angelesben járt, ahol a legendás EastWest Studios-ban Zack Freitas ”Sweet Oblivion Tastes Like Peaches” című hamarosan megjelenő albumán olyan nevekkel dolgozott együtt énekesként, mint Dean Dichoso (producer), Kevin Haaland (gitár|Pete RG), Matt E. Fuller (gitár|Puddle Of Mudd), Adam Kury (basszusgitár|Candlebox) és Dave Krusen (dob|Candlebox, Pearl Jam, Rock and Roll Hall Of Fame Artist)."
(Leírás a florawinkler.com-ról és a Rockstar Magazin -ból)

FLORA dalszövegek (3 db):

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább