Periscope

Zenei irányzat: Punk-Rock
Albumok: 1 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 2197 alkalommal

Bemutatás:

A Periscope egy 2015-ben alakult zenekar. Főként dallamos punk-rock hatású zenét játszanak, de a szövegekben megjelennek a grunge-ra jellemző elemek is. Első EP-jük \'Lentről\' címmel 2016-ban jelent meg, majd 2017 év végén ismét rögzítettek két dalt. Ezek 2018 elején láttak napvilágot Félélet és Vigye helyettem más címmel.

Biográfia:

A zenekar még 2015-ben kezdett formálódni, Takács Máté - Mátéka (ének, gitár), Májer Attila - Atika (basszusgitár, vokál), Tamás Balázs - Balika (dob, kreatív felkonfok néha koncert előtt és főleg közben) és Andicsku Krisztián - Kiki (gitár) felállással. Kiki hamarosan kiszállt a zenekarból, mert elköltözött jó messzire, de a jó kapcsolat szerencsére megmaradt. Mi hárman pedig, Káék (tisztára, mint a Ramones, kellene egy logo is) afféle power trioként hatalmas lelkesedéssel vetettük magunkat a munkába. A feldolgozások mellett hamar születtek saját dalok is, aztán elérkezett a nagy pillanat, és végre színpadra álltunk. A banda 2016 nyarán a Deathcrew fesztiválon mutatkozott be, ahol az Öröm a zene tehetségkutató keretein belül el is hódítottuk a második helyet. Augusztusban aztán megkezdődtek az első EP felvételei. Nyíregyházán a TLS stúdióba vonultunk be, és egy nyers, old school hangzású anyag kerekedett a pár hónapos munkából. A kész korong a ‘Lentről’ címet kapta, a bemutatkozó nóta, a ‘Nem álmodom’ pedig október 14-én került ki a netre. Na nem ellopták, mi voltunk :D Aztán úgy döntöttünk, hogy az összes számot elérhetővé tesszük YouTube csatornánkon, így 2016. október 28-án megjelent a Lentről. Utána sem állt meg az élet, igyekeztünk minél több helyen játszani, ahol csak lehetett. Eljutottunk Budapestre is, de fasza kis akusztikus koncertet is toltunk, alkalmilag Kikivel ismét kiegészülve 2016 szilveszterén. 2/3 szülőfalunk, Pócspetri jótékonysági bálján zenéltünk, ami baromi jó buli volt, mind nagyon élveztük. Jött aztán 2017, ismét új számokon kezdtünk dolgozni, közben pedig életünk eddigi legnagyobb lehetősége is körvonalazódni kezdett. Andor barátunk, a zenekar tiszteletbeli negyedik tagja, megkérdezte tőlünk, hogy akarunk-e az Arénában játszani. Mi akartunk :P Ezer hála és köszönet, puszi, pacsi meg minden Andornak, és persze az Aréna közönségének is. December 13-a piros betűvel lesz egy ideig a naptárba vésve. Milyen volt? Ilyen. Nem sokkal később aztán ismét stúdióba vonultunk, mert írtunk két új számot is. Annyira imádtuk őket, hogy úgy döntöttünk, minél hamarabb rögzítjük, annál jobb. Még év vége előtt fel is játszottuk két nap alatt a sávokat a Grenma Stúdióban. Matyi kezei alól két, ezúttal már modern hangzású nóta került ki, amit gyorsan fel is toltunk YouTube-ra csak, hogy jól induljon az új év. A Félélet végül január 20-án jelent meg, március 30-án pedig a Vigye helyettem más. Nem pislogtunk még kettőt se, mióta kijött a második új szám, máris újabb nagy bejelentéssel kellett készülnünk nektek. Úgy döntöttünk, hogy jó dolog ez a power trio, menő meg rakenroll, de néha azért igencsak elférne egy második gitár a koncerteken. Szerencsére nem rég hazatért régi jó barátunk Magyar Tomi, és ő is úgy gondolta, tényleg elférne. Szorítottunk is neki egy kis helyet a próbateremben, aztán a színpadon is, így négyen lettünk. Maradhat? Tomika, welcome on board.

Albumok:

Periscope Lentről

Lentről

2016

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább