Demeniv Mihály

Zenei irányzat: Komolyzene
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 2333 alkalommal

Bemutatás:

MI AZ ÁLMOD?\r\n\r\nAz álmom, hogy egész életben azzal foglalkozzak, amit szeretek, és szeretni azt, amivel foglalkozok.\r\n\r\nMIRE VAGY A LEGBÜSZKÉBB AZ ÉLETBEN?\r\n\r\nAz utóbbi időben Magyarországon a harmonika a zongorával vagy a hegedűvel egyenrangú hangszerré vált, és büszke vagyok arra, hogy ez az én érdemem is.\r\n\r\nMILYEN ÉRZÉS VOLT FELLÉPNI ILYEN HÍRES ZSŰRITAGOK ELŐTT?\r\n\r\nAnnak ellenére, hogy az egész műsor tulajdonképpen egy verseny, egyáltalán nem éreztem magam úgy, mint egy versenyen. Helyette inkább egy\r\nbarátságos, mondhatnám otthoni hangulatot éreztem magam körül, ahol nem volt helye az izgulásnak, hanem inkább a zenélésen járt az eszem.\r\n\r\nKI VOLT A KEDVENC ZSŰRITAGOD?\r\n\r\nAmikor kimegyek a színpadra, általában ki szoktam választani azt az embert, aki számára játszani fogok. Bevallom, ez alkalommal kicsit izgultam is, hogy ki lesz az, de amikor megláttam a középső zsűritagot, egy ilyen csodálatos nőt, ezek után már nem volt kérdés, hogy kinek fogok játszani.\r\nEz alkalommal csak Miklósa Erika számára zenéltem. Különösen jó érzés volt szereplés után az Ő kezéből megkapni azt a kis szobrocskát, amellyel automatikusan továbbjutottam a második fordulóba.\r\n\r\nMIVEL FOGLALKOZNÁL, HA NEM LENNE A ZENÉLÉS?\r\n\r\nSzerintem a zenélés ez egy összetett fogalom, amely sok tényezőből áll össze pl.: zenehallgatás, tanítás, olvasás, sport, stb. És ha így fogom fel az egészet, akkor bármivel is foglalkozok, az úgyis hozzátartozik a zenéléshez.\r\n\r\nMI VOLT A KEDVENC MESÉD ÉS MIÉRT?\r\n\r\nAntoine de Saint Exupéry – A „Kis herceg” című könyvet választanám. Az egészben a kis herceg viselkedése, hozzáállása az egész világhoz tetszik leginkább. Tetszik benne a kíváncsiság, mert minden érdekli őt, ami történik körülötte, és mindennek próbálja a pozitív oldalát megtalálni.\r\n\r\nMI AZ AMI INSPIRÁL/ÖSZTÖNÖZ?\r\n\r\nSzámomra mindig nagy öröm, amikor egy olyan emberekkel, nagyszerű zenészekkel találkozok, akik megmutatják nekem, hogy mindaz, amit eddig lehetetlennek hittem, valójában igenis lehetséges. Ilyenkor úgy érzem magam, akár egy varázsló mellett, akinek parancsára az álmok valóra válnak.\r\n\r\nMIBŐL ÁLL EGY VIRTUÓZ REGGELIJE?\r\n\r\nA hosszú és kimerítő próbák után, a Virtuózoknál inkább a reggeli alvás lenne az aktuálisabb kérdés. És viccen kívül még fontos szerintem, hogy minél egészségesebb, változatosabb és vitaminokban gazdag legyen a táplálkozás.

Demeniv Mihály dalszövegek (0 db):

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább