Freddie

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 2 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 11652 alkalommal

Bemutatás:

Fehérvári Gábor Alfréd "Freddie" kereskedelmi főiskolát végzett. A zene szeretete kiskorától kíséri, de komolyabban énekelni és zenélni csak néhány éve kezdett. A TV2 egyik legsikeresebb műsorában, a 2014 őszén indult Rising Starban lépett először nagy nyilvánosság elé, ahol egyedi fátyolos-füstös hangja és tehetsége egyből felkeltette a zsűri és a közönség figyelmét, a verseny egyik döntőse volt. Zenei pályája ettől kezdve ível meredeken felfelé és túlmutat az egynyári fellángoláson. Magyarul és angolul is szeret énekelni. A fellépéseken fontosnak tartja az élő zenét és ezért erre is helyezi a hangsúlyt, 2015 végétől -immáron zenekarával - élőzenés koncerteket ad, melyeken ő maga is szokott gitározni.
Nincs tehát régóta a zenei pályán, ám dalai máris a slágerlisták élén landoltak és előadóként zenei díjakra is jelölték (Fonogram, Comet), melyekből többet sikerült is elnyernie (többek között Comet). 2016-ban hazánkat képviselte az Eurovíziós Dalfesztiválon Pioneer c. dalával.
2016 novemberében megjelent első albuma Pioneers címmel, rajta 15 dallal (korábbi 5 single + 10 új dal magyar nyelven).

Albumok:

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább