Jetlag

Zenei irányzat: Electropop
Albumok: 10 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 10396 alkalommal

Bemutatás:

Weboldal:

Biográfia:

A pesti éjszaka, a fesztiválfless és a lírikus elektropop friss hazai kifejezője a JΞTLAG. A zenekart 2016-ban alapította Molnár Tamás és Czoller Bence, akik korábbi zenekaraikkal, bő egy évtizedes zenei múltjuk során majd egy tucat zenei díjjal, toplistás dalaikkal, teltházas koncertjeikkel és több milliós nézettségű videoklipjeikkel már bizonyítottak.


A JΞTLAG bemutatkozó koncertjével megtöltötte az Akvárium Kishall-t. Egy olyan produkciót tettek színpadra, amely megszólalásában és látványban is egyedülálló és újszerű itthon a könnyűzenében. A zenekar sztorija teljes mértékben a repülés köré épül. A színpadon pilóta szettben, stewardessnek öltözött táncosokkal, tematikus vizuállal és látvánnyal dramaturgiailag is utalnak arra, hogy a néző nem csupán egy koncertre, mint inkább egy repülőútra vált jegyet, pontosabban boarding pass-t.


A 2016-ban alakult formáció debütáló dala, a "Karszalagok" 13 héten keresztül MAHASZ Rádiós Top 40 lista élmezőnyét erősítette, március 30-ai megjelenését követően a legjátszottabbak között szerepelt a Class FM-en, de a VIVA TV és a Music Channel is rotációban pörgeti a hozzá készült videoklipet. A kisfilm bejutott a 2. Magyar Klipszemle "Legjobb alakítás" kategóriájának shortlist-jére, tehát a legjobb 5 pályamű között szerepelt sikerrel. A zenekar bemutatkozó dala a hetedik lett a 2016-os nyári összesített hazai rádiós játszási listán, és ezzel a slágerükkel szerepeltek a 2016-os X-Faktor negyedik élő showjának extra produkciójaként is.


A JΞTLAG második kislemeze a "Látnom kell" július 12-én debütált a Petőfi Rádióban, ahol a megjelenés napjától kiemelt játszást élvez, a Petőfi Top 40-ben előkelő helyezéseket ér el hétről-hétre, így számos vidéki rádió is felfedezte már magának.


A formáció harmadik single dalát "Keresem a bajt" címmel november 30-án mutatták be a Petőfi Rádióban, ahol azóta kiemelt rotációt élvez. A legújabb JΞTLAG himnuszhoz videoklip is készült ami tulajdonképpen egy mini akciófilm magánrepülővel, autós üldözéssel, túszdrámával, fegyverekkel, lengén öltözött Zimány Lindával. A klip érdekessége még, hogy Molnár Tamás és Czoller Bence volt a kisfilm megálmodója, rendezője, forgatókönyvírója, gyártása, stylist-ja és casting-ja is egyben.


- A pesti éjszaka, a fesztiválfless és a lírikus elektropop hazai kifejezője negyedik dalával és annak videoklipjével ünnepelte egy éves fennállását. A "Repül az idő" egy nyarat idéző aftrehimnusz, amit április 12-én mutattak be a Petőfi Rádión, ahol a megjelenés napjától kiemelt rotációt évez. A zenekar a 2017 január 21-ei Akváriumos bemutatkozó koncertjükön (JΞTLAG - First Flight Show) készült felvételekből dolgozott új slágerük lyric videóján. A szövegfeliratokat, akárcsak a kislemez borítóját Müllner Csaba tetoválóművész követte el.


soundcloud https://soundcloud.com/jetlaghu

instagram https://www.instagram.com/jetlaginsta

facebook https://www.facebook.com/jetlagofficial

youtube http://www.youtube.com/c/JETLAGofficial

spotify http://tinyurl.com/jetlagspotify

 

web http://jetlag.hu/



Tagok:

Czoller Bence

basszusgitár

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább