Hahó Együttes

Zenei irányzat: gyerekdalok
Albumok: 2 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 12102 alkalommal

Bemutatás:

Zene-móka, játszva tanulás kicsiknek és nagyoknak- öko-tudatosan! Az interaktív koncerteken a gyerekeknek a dalok közti játékos, rávezető beszélgetések során lehetőségük van kifejteni az elhangzottakkal kapcsolatos véleményüket, így személyes élménnyé válik a program során érintett kérdések megoldásának fontossága. A foglalkozások során megszerzett tudásukkal később az elsődleges közösségükben, óvodai, iskolai kortársaikat, sőt még a testvéreikre, a szüleikre és a nagyszüleikre is hatással lehetnek, így válik az együttes küldetése több generációra ható környezettudatos neveléssé. Érdemes tehát figyelni jelenlévő kísérőknek is: a foglalkozás közös élménye lehetőséget teremt arra, hogy később a dalban hallott fordulat felidézésével hívjuk fel gyermek figyelmét egy éppen elénk kerülő problémára.

Weboldal:

Biográfia:

A Hahó Együttes 2010-ben alakult Kardos-Horváth János (jelenleg a Kaukázus zenekar frontembere és szerzője is egyben) projektjeként. A dalok központi témája az öko-tudatosság, valamint a zöld gondolkodásra és a környezet védelmére nevelés, a gyerkőcök életének legfontosabb mozzanatai, kezdve a Fogtündér legendájától az egészséges táplálkozáson át az ovis ballagásig és az Anyák napi ünnepségig, mindez játékos, formában, előadásai során interaktív, könnyed és az óvodás, kisiskolás korú gyerekek számára élvezhető, ugyanakkor tanító módon. Az együttes szemléletformáló hozzáállása a frontember saját gondolatait tükrözi, hiszen ő maga és az egész csapat is aktív környezetvédő. A dalok játékos, interaktív formában, közvetlen hangon értetik meg a legkisebbekkel is, hogy mennyire fontos a fenntartható fejlődés, a környezettudatosság, s hogy milyen veszélyeket rejt a globális felmelegedés, s főként, hogy mit tehetünk ellene. Emellett énekelnek az egészséges táplálkozásról és a tudatos vásárlásról, valamint arról, hogy a testi - lelki egészség és egymás elfogadása mindennek az alapja, melyet már kisgyermekkorban el kell kezdeni.

A Hahó Együttes tagjai (János, Tibor, Patrik és Balázs) főként gyakorló apukák, akik dalban mondják el üzenetüket, tetteikkel pedig példát mutatnak: igyekeznek minél tudatosabban élni, odafigyelni egymásra és a világra.

Első albumuk, Földlakó címmel az alakulás évében jelent meg. Második lemezüket, mely a Kifogyasztók címet kapta, az ELMŰ támogatásával, az energiatakarékosság jegyében írták. Legújabb lemezük a Rózsi néni sok a szatyor! címet viseli, elkészült egy friss videóklip, s még számos izgalmas újdonság vár a gyerkőcökre tavasszal! A dalok ezúttal is a környezetvédelem fontosságához, az egymáshoz való hozzáállásához, valamint a gyerekek életének fontosabb témaköreihez is kapcsolódnak. A zenekar frontembere, Kardos-Horváth János, akit a Kaukázus zenekar énekeseként is ismerhet a közönség, ezúttal olyan témákat állított a középpontba, mint a barátság, a szeretet, az egymás iránti tisztelet, az Anyák napja, az ovis ballagás és a fogtündér legendája. Mind a lemez dalai, mind az új klip, mind pedig az együttes tavaszi megmozdulásai alátámasztják a fentieket.


Tagok:

Domokos Tibor

ének, szintetizátor, basszusgitár, gitár, melodin

Fodor Balázs

ének, furulya

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább