Babel

Zenei irányzat: Rock .
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 4, összesen 4575 alkalommal

Bemutatás:

Az öttagú BABEL viszonylag friss zenekar, 2013-ban alakult Budapesten, alapfelállású (Ipolyi-Gáts Hunor - ének, Sidó Attila - gitár, Áldott András - gitár, Kocsis Zoltán - basszusgitár, Balasi Ádám - dob) rockot/indierockot játszik döntően magyar nyelvű szövegekkel.

Weboldal:

Biográfia:

Ehhez az alaphangáshoz társul, ahogy mondják "energia, lendület, dinamizmus, hangerő, hangerő és még több hangerő". Többféle stílusban is kipróbálták magukat, de a rockzene az, amiben "a zenekar összes tagja otthon érzi magát."

Az inspiráció gyorsan elérte a társaságot, így hamar a lemezkészítés mellett döntöttek, amit Vastag Gábor nemrégiben nyílt stúdiójában a Sounday Studióban tettek meg. "Már az elején rengeteg ötlet született, ezért úgy gondoltuk, hogy ezeket a dalokat egy lemez formájában megjelentetjük. Májusban öt napra beköltöztünk a Sounday Studioba, ahol Vastag Gábor közreműködésével rögzítettük a dalokat. Manapság nem megszokott, hogy nem sávonként, hanem egyben játszva rögzítettük a felvételeket. Szerintünk így energikusabb és a hallgatók mindig úgy érezhetik, hogy a koncertünkön vannak. Mellesleg a koncertjeinken sem fognak csalódni, mivel hasonló hang élményben lesz részük. Külön köszönet Kertész Endrének, aki az Egy újabb részlet című számunkban csellón közreműködött."

A csapat több fesztiválon is fellép, jelenleg a második lemezükön dolgoznak, mely nyár végére jelenik majd meg.

forrás: recorder.blog.hu
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább