Sing Sing

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 5 db
Megtekintve: Ma 4, összesen 8306 alkalommal

Bemutatás:

A Sing-Sing 1989 és 1990 fordulóján jött létre, az akkori Magazin együttes maradványaiból. Ez az együttes pont a siker kapujában oszlott fel, miután megnyertek egy nagyszabású tehetségkutatót, a Csillag Születiket(ez kb. akkora horderejû volt mint ma a Megasztár).A verseny megnyerése után a csapat országos hírnévre tett szert és egy NDK béli turnén is részt vettek ahol az utolsó nap háromszor is visszatapsolták õket, de óriási tragédia, hogy pont ekkor szét is váltak a tagok útjai. A dobost, Molnár Attilát és a szintetizátorost, Suba Zsoltot behívták katonának, az énekes Csordás Levente pedig Amerikába költözött.

A maradék két taghoz Csarnoki "Atom"Anti gitároshoz és Hangyássy "Hangya"László basszusgitároshoz így csatlakoztak tehát az Abaházi testvérek, Abaházi "Cerka"Zoltán gitárosként és Abaházi Csaba énekesként. Az együttesben ezután rengeteg dobos megfordult. Elsõként Tobola Csaba (késõbb az Ossian dobosa). Sok keresgélés után megtalálták Váry "Marci"Zoltánt és így a csapat elnyerte végsõ formáját.

De a Sing-Sing már Marci érkezése elõtt is gyártott lemezeket. A saját számok mellett régi Magazin számokat, és egyéb feldolgozásokat is játszottak. Elsõ lemezük az 1990-ben megjelent Életfogytig rock and roll 11 számot tartalmazott ezek közül kettõ Magazin szám volt, az egyik a Nehéz lehet hõsnek lenni(Csarnoki Antal - Molnár Attila),a másik Sírni csak a gyõztesnek szabad(Hangyássy László - Molnár Attila). Ezek után folyamatosan jelentek meg lemezeik melyek egyre nagyobb sikert hoztak. Elsõ aranylemezük az 1993-ban megjelent Bûn az Élet. Ezen a lemezen található a Sing-Sing legnagyobb slágere a Halál a májra, ami igazi sikerszám volt. Másik sikerlemezük az 1996-ban megjelent Tettes vagy áldozat. A lemezek és koncertek mellett az együttes táborokat is szervezett.

Az elsõ 1994-ben volt, és hatalmas sikert aratott a rajongók körében. Rengetegen voltak és nagyon jól érezték magukat. A rákövetkezõ évben szintén volt Sing-Sing tábor, szintén óriási sikerrel. Az 1996-ban megrendezett tokaji tábor volt a legsikeresebb. Errõl még hangfelvétel is készült Tábor ’96 címmel. Ezután még két másik tábor volt.

1998-ban megjelent az együttes utolsó stúdió albuma, Strájk címmel. Ez a lemez koránt sem volt olyan sikeres, mint az elõzõek.Ugyanebben az évben még egy csapás érte a zenekert. Cerke az együttes kilenc éves szülinapi buliján bejelentette, hogy kilép, mivel megtalálta a lelki békéjét a hitgyüleketetnél.Ekkor elkövetkezett egy idõszak amikor Anti egyedül vitte a zászlót.Késõbb Cerka helyére érkezett Jung Niorbert.

A következõ évben (1999) ünnepelte a zenekar a tizedik szülinapját.Ennek örömére egy hatalmas bulit szerveztek a Pecsában. A koncertern a stárvendégek közt volt Tobola Csaba, és Abaházi "Cerka" Zoltán is.

Ezután viszont elváltak a tagok útjai.Tehát1999-ben feloszlott a Sing-Sing, és tagjai mind mással kezdtek foglalkozni. Anti nyugisan élt a családjával és mellette tanítványokat fogadott valamint itt-ott besegített néhány zenekarnak. Csabi a Danubius rádiónál kötött ki, míg testvére Cerke a hitgyülekezethez csatlakozott. Hangya és Marci pedig maradtak zenei pályán és több együttesben is tevékenykedtek (Hangya: Zorall, Zero-G stb. Marci: Kiss forever, Hard stb.).
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább