Lifejune

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 12457 alkalommal

Bemutatás:

A zenekar 2009. január 1 -én alakult, egy ütős szilveszteri buli utáni afterpartyn, ahol Szeky, (Szekeres Norbert) a banda frontembere, Matt"tel (Döbröntei Máté) létrehozta a LIFEJUNE"t. Szeky és Matt egy korábbi formációban már évek óta együtt zenélt.

Biográfia:

Ekkor csatlakozott a jó barát és egyben szobatárs, Sub (Erdős Szabolcs), aki blues-gitárosként, az effektek és delay-ek által alakított sajátos stílusával határozott hangzást adott a csapatnak. Ezt követően, kisebb keresés után a dobok mögé Gacsai Zsolti került. A Lifejune életében ezután nagyon gyorsan pörögtek dolgok, hiszen 2009. áprilisában már el is készült első demó lemezük, a „Whisper”. Ezt követően májusban leforgatták első videóklipjüket a „Better Days” cimű számhoz, majd nyáron egy amerikai versenyen (Rock the Dash II) vettek részt, amin a IV. helyen végeztek a közel 2500 indulóból. A következő nyár koncertezéssel telt, majd ősszel neki láttak az újabb demó, a „When your Time Comes” felvételének. Ezen az albumon már olyan számok is helyet kaptak, mint a szinte már himnusznak számitó „Awakening”, a kicsit keményebb műfajokba kalandozó „15 minutes” vagy zenekar alakulása előtt Szeky által egyedül demózott háborúellenes „Against”. Stílusuk alapvetően indie-pop rock, amely a punk-rock, a progressive hard-rock és néhol még a fúziós hangzás jegyeit is magában hordozza. A dalok szerzője Sub (Awakening, Whisper, Lifetime Tournament, Lock, Hangover, …) és Szeky (Better Days, Against, 15 Minutes, Not so far, Fél a féllel, …), a szövegeket Szeky és Matt írja. 2009. októberében a csapat bejutott a nemzetközi ABC tehetségkutató Magyarországi döntőjébe a legjobb 36 zenekar közé és innen továbbjutóként az egyik olyan csapat lehetett, amely Magyarországot képviselte az ABC International Live Award 2010. január 23-ai Közép-Európai elődöntőjében, Bécsben, Ausztriában. Országszerte rengeteg koncertet adtak és számos fesztiválon léptek fel: EFOTT, Hegyalja Fesztivál, SZIN. 2010-ben a Megasztárban a TOP24 -be jutottak. Szeptemberben az első élő adásban a Párbajban a “Hotel California” cimű számot kellett feldolgozniuk, amely azóta is a repertoár része. A műsort követő héten, a Bumeráng minden reggel lejátszott egy-egy LIFEJUNE dalt, óriási sikerrel, majd a reggeli élő adásba is behívták a csapatot, így a Lifejune volt az első zenekar, aki full felszereléssel élőben játszott a NEO FM stúdiójában. Aztán Gacsai Zsolt váratlanul bejelentette távozását a zenekarból, mert időközben rájött, ez az életpálya nem neki való, ő másra hívatott. Novemberben Zsolti búcsúkoncertje után pár nappal a zenekar már folytatta is a munkát Sápi Gézával kiegészülve. Gézu korábban többek között az Eleven (Somló Tamás) formációban is ütötte a bőrőket és a zenekarral előszőr a Megasztár nyári tréningjén találkozott. 2010 decemberben a banda stúdióba vonult, hogy profi minőségben rögzítse új dalait és a legsikeresebb régi szerzeményeket.

Forrás: Hivatalos oldal

Tagok:

Sky

vokál, gitár, zongora

Sub

szólógitár, vokál

Matt

basszusgitár, vokál, szintetizátor

dob

Gyöngyösi Barna

billentyű

Lifejune dalszövegek (2 db):

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább