Haumann Péter

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 3, összesen 35497 alkalommal

Bemutatás:

Haumann Péter (1941. május 17.)
A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas
és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész,
rendező, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Budapesten született. A Toldy Ferenc Gimnáziumban
érettségizett, ahonnan színésznek jelentkezett.
1959–1963 között volt a Színház- és Filmművészeti
Főiskola növendéke.

1963 és 1966 között a debreceni Csokonai Színházban
indult karrierje.
1966 és 1970 között a Pécsi Nemzeti Színházban, majd
1970-től 2 évig a budapesti 25. Színházban játszott.

Ezután a József Attila Színház (1972–1973), a Madách
Színház (1973–1988), a Nemzeti (1988–1991), az Arizona
Színház (1991–1993), rövid ideig a Radnóti Miklós Színház
(1993–1994) következett.
A Katona József Színház tagja volt 1994 és 2016 között.
2016-tól szabadúszó.
1999–2002 között a Magyar Televízió Slágertévé című
műsorát vezette Kovács Katival.

A Magyar Művészeti Akadémia tagja.

2010 őszén választották a nemzet színészévé Kállai
Ferenc helyére.

Díjai, elismerései:
- Jászai Mari-díj (1970, 1972)
- Érdemes művész (1980)
- SZOT-díj (1984)
- Kossuth-díj (1985)
- Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (1997)
- Színikritikusok díja a legjobb férfi alakításért (1997)
- Gundel művészeti díj (2001)
- Súgó Csiga díj (2001)
- Paloznak díszpolgára (2006)
- A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje
a csillaggal (2006)
- Prima Primissima díj (2009)
- A Nemzet Színésze (2010)

Forrás: Wikipédia

Biográfia:

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább