Hind

Zenei irányzat: Heavy Metal
Albumok: 2 db
Megtekintve: Ma 4, összesen 13774 alkalommal

Bemutatás:


A képen balról jobbra:

Oláh Tamás - dob
Lukács Zoltán - gitár
Péter Csaba - basszusgitár
Sipka Róbert - gitár/ének

Biográfia:

A Hind ötlete, 1998-ban fogalmazódott meg Sipka Róbert gitáros fejében, amikor kivált a gondokkal küszködő, Anatomy nevű formációból, ahol kényszerűségből az énekesi posztot töltötte be. Az Anatomy feloszlása után, Simon János bőgős is csatlakozott az elképzeléshez és beszervezte a zenekarkezdeménybe egy ismerősét: Egri Zsolt billentyűst. Ebben a felállásban kezdődtek el a próbák Zsoltiéknál, a dobgép adta, szűk lehetőségekkel élve.



2000-ben, egy helyi bulin rátaláltunk Hajdara 'Gilen' Gáborra, aki azidőtájt a Rockwell együttes frontembere volt. Mivel a hangja megfelelt az elvárásainknak és be tudta vállalni mindkét bandát, így ő lett a Hind "torka". A Rockwell megszűnését követően, Gilen állandó taggá vált és meginvitálta a csapatba Dudás Lászlót, aki éppen nem zenélt sehol, s így el tudta fogadni a felkínált lehetőséget.

A dalok íródtak, de dobos híján nem tudtunk továbblépni. Ez a zenekari hiányosság 2001-ben oldódott meg, amikor a The Golem tagjai befejezték a közös zenélést és Andó József dobos beszállt a Hind-ba. Ezzel két legyet is ütöttünk egy csapásra: lett végre dobosunk, valamint Zsolti sufnijából beköltözhettünk a The Golem megüresedett próbatermébe. Így már nagyjából minden alapvető feltétel adott volt, hogy működőképes zenekar legyünk. Az első fellépésünkre 2001, év végén került sor. Az zenénk igencsak megosztotta a gyér közönséget,mivel abban az időben még nem volt ennyire elterjedve hazánkban, hogy egy metálbanda folkos elemeket és népdalokat építsen bele a szerzeményeibe és az se, hogy a mondavilágunkból kreáljon dalszövegeket.



2002-ben, egy balul sikerült, próbatermi demófelvétel, valamint az, hogy a stílusunk erősen elkezdett eltolódni a Heavy Metal irányába, rávilágított arra, hogy nagy szükségünk van egy ügyes és tapasztalt szólógitárosra. Mivel Dudás Laci a tanulmányai miatt nem túl gyakran tudott részt venni a próbákon, ezért különváltak az útjaink. Az ő helyére érkezett Varga 'Lacos' László, az ex-The Golem gitáros, aki hozzátette a muzsikához azt a pluszt, ami eddig hiányzott. Még ugyanebben az évben öt főre redukálódtunk. Egri Zsolti, hosszas hezitálás után elhagyta a zenekart, s ezzel kialakult az úgymond klasszikus Hind felállás.

2003-ban készítettük el az első, Apáról-fiúra című demónkat, amit a minősége, valamint a felvétel során elkövetett bakik miatt nem terjesztettünk.



2003 és 2005 között érte el a Hind a csúcspontját. Megyei szinten viszonylag ismertté vált és egy rövid ideig még valamiféle húzózenekarként is szolgált a frissen alakult csapatok számára, de az egyre több banda kínálta, szélesedő zenei paletta, valamint a rossz ön-managelés hatására fokozatosan elveszítette a relatív népszerűségét. 2005-ben vettük föl a Legenda demót, ami igen változatos megítéléseket kapott. Egy novemberi koncertünkön elbúcsúztattuk Simon Janit, aki családi okokra hivatkozva, egyik napról a másikra abbahagyta a zenélést. Szorult helyzetünkből Kecskés Viktor, a Primary Stroke basszere segített ki minket, aki önzetlenül végignyomta velünk a leszervezett, évvégi bulikat.

2006-ban Olasz Roland került a basszusgitár mögé, de ekkor a banda, már csak árnyéka volt önmagának.

A különféle problémák, az egyes tagok közötti ellentétek, valamint a megyéből való kitörésképtelenség együttes hatására a nyár végén lemondtuk a hátralévő fellépéseket és közös megegyezéssel feloszlattuk a csapatot.



A Hind 2006-os megszűnése után, közel 3 év telt el, mielőtt először felmerült volna a zenekar újjáalakításának gondolata. Egy 2009-es koncertmeghívás indította el azt a folyamatot, aminek következtében elkészült a jelenlegi honlap első verziója és megindult a szervezés.

2010 tavaszára összeállt a kép és úgy tűnt, hogy a banda megalakulásának 10 éves apropójaként, néhány fellépés erejéig együtt tud majd működni a Hind, leghosszabb időt megért ( Hajdara-Sipka-Varga-Simon-Andó) felállása. A továbbiakat a leszervezett koncertek kimenetelétől tettük függővé, de mivel Andó József dobos sikeresen meghiúsította a már meghirdetett bulikon való részvételeinket, így az újrakezdés lehetősége bebukni látszott. Rövid idő elteltével Varga Lacos gitáros is távozott a projektből és kezdetét vette a valódi megújulás. Szeptemberben, Lukács Zoltán és Oláh Tamás, ex-Primary Stroke tagokkal kiegészülve újraindultak a próbák, majd a Helldiver-es Agócs Sándor vette át az időközben érdektelenné vált Simon Janitól a basszusgitárosi posztot. Még ez év decemberében megtörtént az új Hind debütáló fellépése és ezzel valóban elkezdődött a zenekar egy újabb, aktív időszaka.



2011-nek a terveink szerint indultunk neki, de az időközben kialakuló érdekkülönbségek erősen visszavetették a csapatot. Mivel a zenekar az eltelt egy éven belül nem hozta azokat az elvárásokat, amiket Hajdara Gabi támasztott elé, ezért az állítólagos nehéz anyagi helyzetére és az abból eredő szabadidőhiányra hivatkozva, szeptember 1.-én, Agócs Sanyival egyetemben kilépett a Hind-ból, hogy a továbbiakban kizárólag a másik, közös együttesükkel foglalkozzanak. A távozásuk nem ért felkészületlenül, mert ez előbb-utóbb, valamilyen módon mindenféleképp megtörtént volna, így gyorsan lereagáltuk a helyzetet. Pár napon belül Péter Csaba bőgős érkezésével lett újra teljes a Hind négyfősre csökkent legénysége.

Albumok:

Hind Legenda

Legenda

2005

Hind Legenda

Legenda

2005

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább