Neményi Béla

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 3, összesen 15428 alkalommal

Bemutatás:

Neményi Béla a Sankó nevű együttes énekeseként vált
ismertté, amelyet ketten alapítottak, és Sankó Lászlóról az
együttes vezetőjéről és basszusgitárosáról kapta a nevét.

Akkoriban a Metro és az Illés nagy vetélytársai voltak.
1963-ban Devils néven koncerteztek, majd 1964 nyarán
vették fel az Atlantis nevet, miután korábban néhányszor
már előtte is használták ezt a nevet fellépéseiken.

A klasszikusnak tekinthető felállás:
Sankó László - ének és basszusgitár
Neményi Béla - ének és ritmusgitár
Radics Béla - szólógitár
Rozsnyói György - billentyűs hangszerek
Pintér István - dob

1964. november 15-én az Egyetemi Színpadon volt
ennek a felállásnak az első jelentősebb fellépése.

A Neményi és Radics közti személyi ellentétek miatt
a zenekar 1965 márciusában kettévált. Azután mind
a két banda Atlantis néven szerepelt, de végül, amikor
többeket besoroztak katonának, újra egyesültek azok
akiket nem vittek be a seregbe (és új tagok is).
1966 végén viszont úgy döntöttek, hogy nem akarnak
már Neményi Bélával együtt maradni, így ismét ketté
váltak. Ekkor per is lett a dologból a névhasználat miatt,
amelyet Neményi nyert meg, így a névhasználati jog az
övé lett, a többiek pedig Pannóniaként folytatták...

Nem sokkal később kezdődött Neményi "szólókarrierje".
Lényegében az új felállás kísérte őt. Néhány kislemezen
meg is maradtak ezek a felvételek, amelyeken zömében
az ő általa írt dallamok hallhatóak, változó dalszövegírók
közreműködésével.

Neményi 1970-ben abbahagyta a zenélést.
Külkereskedelmi pályára váltott, a névhasználati jogot
pedig eladta.

(Állítólag Danyi Attila vette meg, ám nem sokkal később
a zenekar feloszlott. Később egy nyugati vendéglátózó
formációt hívtak Atlantisnak.)

Biográfia:

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább