Jóindulat

Zenei irányzat: alternatív pop rock
Albumok: 3 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 17556 alkalommal

Bemutatás:

2005 nyarától zenél együtt a Jóindulat zenekar, amelynek tagjait rokoni szálak fűzik egymáshoz. A zenekar stílusát tekintve alternatív rock, zenéjük mondanivalója, hogy mindenki szeresse azt, amit csinál, és mindig maradjon önmaga. Rövid az élet ahhoz, hogy elpazaroljuk.
Több zenei fesztiválon, városi klubban, illetve neves zenekarok előtt (Vad Fruttik, Supernem, 30y, Kiscsillag) felléptek már a srácok. 2009-ben jelent meg első 2 számos demójuk, amelyet egy tehetségkutatón nyert stúdióidő révén valósíthattak meg. 2010-ben az Átjáró 3 regionális szombathelyi döntőjében Zala-megyét képviselve első helyezést értek el, s ennek köszönhetően felvehették első kislemezüket, amely a „Mondom…” címet kapta. A profi körülmények között felvett dalok több ajtót nyitottak ki a zenekar számára, számos rádióban játszották a dalokat (MR2, NEO FM), több interjú, koncert ill. fesztiválra való meghívást kapott a zenekar.
2012-ben új lemezt adtak ki „Műszakcsere” címmel, amelyre már a banda kiforrott, egységes hangzásvilága jellemző.
2014-ben új lemezzel jelentkeznek, amely a Dohányfüst címet kapja.

Biográfia:

Albumok:

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább