HétköznaPICSAlódások

Zenei irányzat: Punk-Rock
Albumok: 21 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 82768 alkalommal

Bemutatás:

Baranya büszkesége, a szélsőjobb réme és minden politikus rémálma.

Biográfia:

1990:
Négy félrészeg kocsmatöltelék alapít egy zenekart. Az sem zavarta őket, hogy egyikőjüknek sem volt hangszere. Minek lett volna, úgysem tudták volna használni. A pécsi Melinda utcai garázssor volt az akkori pécsi zenekarok fő próbahelye. A rengeteg zenekar között még punk zenekar nem volt. Egészen ez idáig! Megkezdődtek a próbák, kölcsöncuccokon. A zenekar neve egyszerűen PICSA lett.

1991:
Első koncert, négy számmal a pécsi Gruppensex zenekar előtt. Tagcsere. (Vlado el, Bearnie jön) Második koncert, ezúttal Komlón, a Szürkületi Zóna Club, nyitó bulija, amely egyben a záró buli is volt. Botrány a lekevert ének miatt. Verekedés. Próbák. Az énekes lelép. Nem jött be az az elképzelése, hogy piával kompenzálja a ritmustalanságát. Elkészül az első demó: Szép az ország

1992:
Névváltoztatás a sorozatos "Egy nagy faszt fogtok itt, ilyen névvel fellépni!" mondatok után. A zenekar ekkor sem tagadta meg rövidke múltját, az új név HétköznaPI CSAlódások. Komló polgármestere kitiltja a bandát örökre a városból egy "mindent szétzúzunk" koncert után, és 40.000 Ft-ot követel a tulajjal. Nem kapták meg, és amint már nem ő volt a polgármester, már vissza is térnek Komlóra. Kész a második demó: Vakáció a Balkánon

1993:
Tagcserék. Kolti, Vili el, Frankie, Vlado jön. Kezdenek egyre több bulit nyomni, eredménye a harmadik demó: Vörös front.
Itt csempészi bele először a dalok közé régi gyermekkori álmát Ferry, hogy ő irodalom tanár lesz. Tehát megjelenik az irodalom egy szám erejéig: Louis Aragon: Vörös Front (részletek) Végre elkészül az első videóklipp: Az én városom

1994:
Tagcsere. Vlado el, Krisztián jön. Első Diákszigeten két fellépés. Hangzás pocsék, buli óriási. Tagcserék: Frankie, Krisztián el, Kolti, Vili vissza. Az egyre több rajongó nagy-nagy örömére megjelenik az első lemez: Nyaljátok ki! A lemez érdekessége, hogy megjelenik a női ének és vokál, valamint a punk zenétől szokatlan zongora és szaxofon.

1995:
Frigyes belép a zenekarba. Az új tag és az eggyel több kitár új hangzást és lendületet visz a zenébe. Járják az országot ezerrel. Közben elkészül az új lemez is: A terrorista visszatér

1996:
Koncertek. A több mint 5 éves zenekar úgy érzi, itt az ideje az első válogatás lemeznek: A legjobb picsák. Ebben a válogatásban sok olyan szám is szerepet kap, amelyek korábban csak a demókon volt fellelhető, s nagyrészt csak a zenekar baráti társasága rendelkezett vele.

1997:
Nagy ugrás a kazettás korszak után, kijön az első CD: Isten hozott nálunk, Johnny! Feljelentés Lovas István által, a Rap és punk a fasizmus ellen (1996) címet viselő kazetta ürügyén. Megjelenik a Pankráció válogatáslemez is, amin két máshol nem hallható szám szerepel.

1998:
A zenekart felmentették. Ennek örömére új anyag: Hangulatjelentés. A lemezen a tőlük megszokott módon és stílusban bocsánatot kérnek a feljelentő politikustól és egyéb őket bíráló személyektől. (Bocsánat)

1999:
Tagcserék: Kolti, Frigyes el, Szaki, Miki jön. Ebben az évben lát napvilágot egy új lemez, amely egyben a régi tagoktól búcsúzás: Ludd tábornok, avagy két műszak fűszag

2000:
Az új tagokkal megjelenik az új lemez: Szélsődal. Elkészül a második videóklipp: Új Germinal. A banda Pécsett megtartja a 10. születésnapi hangversenyét. A koncert megjelenik CD-n és VHS-en: SzülinaPUNK. Ez az első koncertfelvétel, amelyről film is készült.

2001:
Újabb válogatás lemez eredeti minőségben, amely visszalépésként hat, mert csak kazettán jelenik meg, riportokkal és a szülinapi anyagról lemaradt számokkal: Archív+. A kazetta elsősorban az első három demóról tartalmaz számokat, eredetiben, tehát nem visszalépés, hanem retro feeling. Aztán egy friss anyag: Dollár, hatalom, pornó. A banda harmadik videóklippje: Ájn,cváj,dráj. Az év végén egy betiltott skin-karácsony miatt a zenekart megtalálja Gulyás Balázs a Kisgazdák Független Ifjúsági Szervezetének vezetője. Szaladt az ügyészségre mindenféle anyagokkal, teli lettek a bandával az újságok, tv-k.

2002:
A feljelentés kicsit megtöri a zenekar lendületét. Az ügyészség a feljelentőtől feljelentés kiegészítést kér. Természetesen ez is kevés. Lezárják az ügyet.

2003:
Új lemez: Globalhé. Fesztiválfellépések, turné. Szilveszteri koncert családi hangulatban Komlón.

2004:
Megjelenik a Tankok helyett pankok, az első DVD, amely dokumentumfilmként jellemezhető. A Sziget mellett a Wanted Fesztiválon is fellépnek.

2005:
15 éves a zenekar. Ennek örömére fergeteges koncertet tartanak a gödöllői Trafóban, színre lép minden régi és jelenlegi tag. A bandáról könyv is megjelenik, amelyet a zenekar barátja Gróf Balázs ír, és A Mecsek (leg)Alja címet viseli, az elmúlt 15 évet tartalmazza.
A Wan2 Fesztiválon a Nagyszínpadon játszhatnak.

2006:
Szomorú évkezdés, Willy kilép. A basszus gitáros poszton Magdy (Öreg), a Brigád bőgőse próbálja pótolni.

Új lemez: Én, József Attila itt vagyok. A híres XX. századi költő versei megzenésítve. Ez a verses lemez szintén egyedülálló a punk műfajban. Ismét nagyszínpados fellépés a Wan2-n.
Balha Willy május 24-én autóbalesetben elhunyt. Nyugodj békében Willy!

2007:
Megjelenik az új album: Közönség elleni izgatás, avagy újra hódít a polbít címmel, 15 új nótával.

2009:
Két év szünet és nagy várakozások után megjelenik 16 teljesen új nótával az új lemez: RIARIAANARCHIA. A lemez elkészítésében nagy segítséget nyújt a pécsi SKA-PÉCS zenekar három tagja: László Gábor (szintetizátor), Barkóczi László (harsona), és Ambrusics Sándor (trombita). Az újonnan bevitt hangszerek egyedi hangzást kölcsönöznek a zenekar nótáinak, de ezzel egy időben egy probléma is előkerül. A lemezen több slágergyanús szerzeményben is megjelenik a trombita. Mivel SKA-PÉCS zenekari elfoglaltságai miatt Ambrusics Sándor nem tud minden koncertre a bandával tartani, ezért új tagként belép a zenekarba Bruszel Balázs. Az országos turnén a koncertprogramban megjelennek a trombitás számok, hol Sanyi, hol Bruszi előadásában. Érdekesség, hogy az anyag a banda diszkográfiájában először jelenik meg, úgy hogy a terjesztő az internet és a megjelenéskor mindenki számára ingyen hozzáfélhető. Ezzel egy időben felkerül a honlapra a többi megjelent CD anyag is, szintén ingyen letölthetővé téve.

2010:
A banda 20 szülinapja alkalmából megjelenik az első, 8 számot (4 teljesen új szám és négy ősrégi szám újrahangszerelése) tartalmazó kislemez: Inkább 20, mint túsz. Ismét egy szám erejéig előkerül az irodalom és a jó öreg József Attila (Rejtelmek). Érdekesség, hogy a 8 számból 7-ben megszólal a trombita. Születésnapostól szokatlan módon a zenekar ad ajándékot és az anyagot interneten ingyen terjesztik.
Megtartják októberben, Pécsett a banda 20 éves születésnapi koncertjét. Az évben három kiemelkedő fontosságú koncertet adnak, amelyek helyszínenként 5-5 kamerával rögzítésre kerülnek (Pécsi Egyetemi Napok, Rockmaraton, 20 éves születésnapi koncert).

2011:
Ismét nehéz évkezdés. Miki kilép a zenekarból. Pótlására ideiglenesen, a nyári koncertekig Czimerman Csaba érkezik. Megkezdődik az új dobos keresése. A koncertek hangulata és a rock and roll feeling magával ragadja Cimit. Végleg elvállalja a dobolást a bandában. Ismét teljes a felállás.
A banda és a rajongók szempontjából is egy szomorú eseménynek apropóján, májusban tartanak egy emlékkoncertet Budapesten, ahol az 5 éve elhunyt Willy kedvenc számai kerülnek a repertoárra. A zenekar tervei szerint 5 évente megtartják ezt az emlékkoncertet, régi barátjuk tiszteletére.

Elkészülnek a digitális utómunkálatok és napvilágot lát a 2010-es évben rögzített három koncerthelyszínből összeválogatott 21 élő koncertszámot tartalmazó hang- és képi anyag: Három csapás, avagy a köztársaság utolsó lehelete. Terjesztő az internet, és ingyen hozzáférhető a zenekar honlapján.
8 év után ismét szilveszteri koncert, ezúttal Szegeden.

2012:
A szilveszteri buli után, kijózanodva, a szokott mederben folyt tovább a zenekar élete. Fellépések számtalan klubkoncerten és fesztiválon. Fergeteges koncert az apokalipszis évében az utolsó Rockmaratonon, valamint fellépés az amerikai Total Chaos társaságában az I. Punk-Rock-Maratonon. Közben a háttérben lázasan folynak a próbák és az előkészületek az új albummal kapcsolatban. Mikor már minden sínen van, akkor jön a fekete leves. Czimi szeptemberben bejelenti, hogy egyéb zenei elfoglaltságai miatt elhagyja a zenekart. Másfél év után, ismét lázas dobos keresés következik. Az új tag, Czinder Gábor, aki Czimi segítségével, gőzerővel tanulja a számokat. Októberben megjelenik az album, 10 új számmal, Orindzsúz & Brévnyúvörld címmel. Minden számban előkerül a trombita, Bruszi fergeteges tudásának köszönhetően. A gitárszólókat nagy részben a trombita veszi át, ezáltal az egész album ska-s jelleget ölt. Persze a szövegek Ferry zsenialitásának köszönhetően, hamisítatlan punk nóták. Az anyag letölthető ingyenesen a zenekar honlapjáról. Októberben lemezbemutató koncert Budapesten, a Baracka 19. születésnapján, ahol Czimi és Czinder Gabi is a dobok mögé ül. Decemberben a zenekar ismét fellép a már kihagyhatatlan Nagy Karácsonyi PunkÜnnepen.

ÉS A TÖRTÉNET FOLYTATÓDIK...

Jelenlegi felállás:
Megyeri Ferenc - ének
Bársony Barnabás - gitár, vokál
Szaklajda László - gitár, vokál
Szlaukó Tibor - basszusgitár
Mészáros Miklós - dobok
Bruszel Balázs - trombita

HétköznaPICSAlódások dalszövegek (249 db):

További dalszövegek megjelenítése
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

MarcoMolinaro13 Hozzászólás ideje: 2011-05-10 15:01:55

Utolsó bejelentkezés:
2013-09-09 06:54:24

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

PICSA for ever. Amúgy aki azt mondja hogy komcsik az hallgassa meg a Riariaanarchia című számukat. Abból kiderül, hogy nem azok és a régi komcsi számaik a polgárpukkasztás miatt vannak.

Yettihun Hozzászólás ideje: 2011-04-04 20:20:46

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-04 22:19:05

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Nekem pusztán annyi bajom van velük, hogy fergetegesen jó arcok :P Látom nem vetted észre, hogy egy korábbi idézetre írtam választ.

Tárcsácska Hozzászólás ideje: 2011-01-17 14:27:35

Utolsó bejelentkezés:
2011-01-17 15:19:43

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Nos ezeket az "egymás után dobált mondatokat" József Attila írta 1922-ben és az ő versét zenésítette meg a Picsa. Ajánlanám hogy az irodalmi alapismereteit bővitse ki az, aki ilyeneket irogat...

miley cica Hozzászólás ideje: 2010-11-24 13:42:18

Utolsó bejelentkezés:
2011-05-29 09:33:23

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Yettihun, te neked vmi bajod van a punkokkal??? ha nem bírod őket minek nézed a szövegeiket???? esküszöm az ilyen emberek miatt néznek sok embertz hülyének!!! ennyit róllad meg arról h te milyen vagy . . . .

Yettihun Hozzászólás ideje: 2010-04-22 21:01:17

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-04 22:19:05

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

"Hmmm.... Ezekből a "szövegekből", bocsánat, egymás után dobált mondatokból is látszik: a pöcegödörnek nincs alja..." Gondolom bukdácsoltál magyarból, mert a szövegértéseddel komoly problémák lehetnek.

csutakbalazs Hozzászólás ideje: 2010-04-16 11:11:35

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-16 13:08:47

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Szerintem ez egy nagyon jó szám és teljesen egyet értek mondanivalójával! A jobboldal...hát mint a képviselői(többnyire félanalfabéták) is mutatják... nem hoz magával semmi jót... Aki meg azt mondja hogy ezek értelmetlen mondatok hát nézzen magára, van mit csiszolni a szövegértésén! Skinhead mentes övezetet, peace! Respect a bandának és a baloldaliaknak!

Nyuszisama Hozzászólás ideje: 2009-08-23 22:53:33

Utolsó bejelentkezés:
2009-08-24 00:51:05

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Sziasztok! Találtam egy szuper honlapot ahonnan le lehet tölteni punk együttesek albumait-> www.immacule.extra.hu

Nyuszisama Hozzászólás ideje: 2009-08-23 22:52:40

Utolsó bejelentkezés:
2009-08-24 00:51:05

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Sziasztok! Találtam egy szuper honlapot ahonnan le lehet tölteni punk együttesek albumait-> www.immacule.extra.hu

SmithPunk Hozzászólás ideje: 2009-05-07 16:44:54

Utolsó bejelentkezés:
2009-05-07 18:41:08

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

látogassatok el az oldalamra! www.punkkk.gportal.hu össz. picsa album + sok száz más album!

gretababy1 Hozzászólás ideje: 2009-04-16 21:30:09

Utolsó bejelentkezés:
2010-02-08 20:05:41

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

zirci vagyok és ez a szám.. büszkeségünk :D örülök, hogy más város lakói írtak egy számot nekünk. :)

mykrém Hozzászólás ideje: 2009-04-01 15:59:49

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-30 13:13:16

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

ez mind ész kérdése,aki hülye az nem fogja fel mit jelentenek példának okáért itt vagy te

Csányi Hozzászólás ideje: 2009-03-31 20:01:03

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-31 21:55:34

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Hmmm.... Ezekből a "szövegekből", bocsánat, egymás után dobált mondatokból is látszik: a pöcegödörnek nincs alja...

szikorabetty Hozzászólás ideje: 2009-03-15 06:21:08

Utolsó bejelentkezés:
2012-01-21 07:59:10

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Valaki tudja hogy honnan lehet letölteni a Télapó Visszatér c. zenét?? Vagy eltudná küldeni??

mark(punk) Hozzászólás ideje: 2009-02-27 20:25:14

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-02 13:54:57

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

szerintem tök zsír

GanjaPunk Hozzászólás ideje: 2009-02-25 16:33:29

Utolsó bejelentkezés:
2009-02-25 17:21:15

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

azt hogy egyszerüen nem halgatja azt a komunista zámokt értettem nem a picsára

GanjaPunk Hozzászólás ideje: 2009-02-25 16:31:19

Utolsó bejelentkezés:
2009-02-25 17:21:15

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

na sziaztok!mp44fan vagyok csak elfelejtettem a jelszom uho csináltam ujjat xD zoval a picsa komunita lenne....nem hinném mert azért ök sem állnak mesze az a régi magyar höspunkoktol é zerintm egértlmü hogy azt nm fogjá támogatni ami ellen 90ig nagy tiltakozások voltak és ahol mginult a magyar punkmozgalom...ezenkivül nem tuom ki olvasta a lenin zobor hlyén bombatölcsér tátongot meg a magyar punk történetét de egy elég komoly olgot mon ki benne Pozyonyi amivl én i maximálian egyetértek hogy gyakorlatilag ami miatt ök éltek zarul é ami ellen ök lázatak meg a szkinhedek egyeül az országban azt ma egyesek éltetik...és szerintem a magar punk kiemelkeö is eért, az igazi öpunk mert lehet hogy elmondták nagybirtanniában hogy mekkora szar a komunizmus de ök kurvára nem éltek benne és a dolog mindennapi faszságairol semmit nem tudtak de itt tényéegesen válalták az emberkék azt hogy minden sarkon igazoltatják oket, hogy havonta izgatási pert initottak ellenük, stb. és végszoképp egyik barátom is ugy véli hogy a picsának vannak igazi komunista szövegei, e ö ezért nem veti meg a picsát, egszerüen nem halgatja, é én is ezt teszem mert nekem a picsa, akár komunista, akár nem, az elsö igazi kedvenc zenekarom volt (mint ahogy az a 12-13-14 évesek körében ivat is volt:)) és a legjobb koncertélményke is hozzájuk füznek zoval szeretem öket enniy:Djah é mégvalami, sajnos egy év alatt sem sikerült megtanulnioom irni, söt ha lehet még romlott a heyzet xD e 3mas vagyok nlvtanbol:D

maimanó Hozzászólás ideje: 2009-01-25 11:47:56

Utolsó bejelentkezés:
2009-05-20 11:13:27

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Helló, tudja valaki hogy értendő, hogy a Géprombolók szövegírója Liliomtiprók??

Szeker Hozzászólás ideje: 2009-01-16 09:26:42

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-29 12:54:21

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Na igen.Azt nem tudom hogy mennyire baloldali érzelmű a Picsa,de azért az simán lejön hogy nem elvakult komcsik,és mindenben a középutat keresik.Amúgy meg leszarom ha otthon Rákosi szobra előtt hajlonganak is,akkor is piszok jó zenét csinálnak,és az egész politika gyurcsányostól,orbánostól az olyan ökröknek való,akik mindig másban keresik a hibát,ahelyett hogy azon gondolkoznának mit tehetnének saját boldogulásuk érdekében.

badreligion Hozzászólás ideje: 2009-01-10 14:43:08

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-16 15:18:50

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

nem a Szovjetunióra mint államra, hanem mint a picsa-szövegre gondoltam és épp azt mondom hogy... mind1 nincs kedvem sokat irni

merny Hozzászólás ideje: 2009-01-03 18:35:15

Utolsó bejelentkezés:
2009-05-25 14:49:43

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

badreligion ember neked azért tetszik valaki mert írtott valakit nem nevetséges egy kicsit?? a másik dolog hogy kurva sokszor leírtátok egy csomóan hogy ha nem tetszik a zene akkor nem kell ideirogatni bazd+ azért van itt lenn ez a rovat "írd le mit gondolsz a szövegről" vagy valami ilyesmi akko mi a lóf*szért kell beírni hogy ha nem tetszik ne írd le???? a másik dolog amit nem értek kropotkin hogy oké felsoroltad: a nácikat fasisztákat hungaristákat... de a hazafiságot miért kellett bele tenni??? a másik a történelem hamisítok nem csak a jobbon vannak

badreligion Hozzászólás ideje: 2008-12-23 20:25:00

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-16 15:18:50

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

"Ha bedőlsz nekik te leszel a balekok egyike, állj a szélső balra és ne szavazz senkire" "Nincs a földön gazdagabb szebb ország, minden ember érzi hogy szabad" - hülye aki nem veszi észre a művészi eszközöket(^^)SZovjetunióban az tetszik még hogy az egyetlen jól dolog amiért szeretjük őket az az, hogy irtották a nácikat:D

mykrém Hozzászólás ideje: 2008-09-08 16:01:55

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-30 13:13:16

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Nem gondolják komolyan, ez művészet.Fellelhető némi gúny a kommunista számokban pl.:"Ha számon kérik a 70évet,Rá se ránts szeretlek téged" (Szovjetúnió9 vagy a "Jelezze utadat hullahalom,Éljen a kommunista néphatalom!" (A terrorista halála) meg ehhez hasonlók.

Divison88 Hozzászólás ideje: 2008-09-06 23:52:55

Utolsó bejelentkezés:
2008-12-24 14:21:08

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Neeeem, ezek sajnos komolyan gondolják, amit zenélnek. Mellesleg nagyon jó minőségű zene, én szeretem, csak ha nem ez a szöveg lenne...

Glorfindel Hozzászólás ideje: 2008-08-15 21:02:09

Utolsó bejelentkezés:
2008-08-15 21:00:48

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Köszi, magyarázatod sokat segített kropotkin! Egyébiránt a hungarizmus egyáltalán nem arról szól amit most leírtál, ha valóban kiváncsi vagy rá akkor szivesen elmondanám neked a dolgokat :)

mykrém Hozzászólás ideje: 2008-08-13 13:24:17

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-30 13:13:16

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

de amúgy igen a PICSA kommunista szövegeit úgy kell felfogni, mint egy színházat vagy egy cirkuszt.

mykrém Hozzászólás ideje: 2008-08-13 13:23:38

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-30 13:13:16

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

én kossuthot kihagynám a példaképek közül.

kropotkin Hozzászólás ideje: 2008-08-11 15:25:32

Utolsó bejelentkezés:
2009-02-13 08:47:32

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

glorfindel!a PICSA a 90-es években egyfajta szerepjátékként eljátszotta hogy kommunisták(képzeld el ezt úgy mint egy színházat).ezt sokan félreértve még ma is azt hiszik hogy ők komcsik pedig ez annak idején csak provokáció volt,ezt számtalanszor nyilatkozták is az utóbbi 10 évben.a punk egy ilyen műfaj. a sex pistols angliában pl. horogkeresztes pólókkal és marx képekkel pukkasztotta az embereket pedig se nácik se komcsik nem voltak.a valódi punk művészet és nem szájbarágás nem olyasmi mint amiket a mai divatos ún. nemzeti rock (ami valójában csak műmagyarkodás)és ns zenekarok csinálnak hogy a saját politikai mondandójukat rockzenei háttérrel próbálják népszerűsíteni.a PICSA művészetet csinál aminek a megértéséhez ész kell.ha meg hungaristának vallod magad(azaz nyilasnak)akkor szégyeld magad mert az az "eszme"(ha lehet ezt a z embertelen aljasságot így nevezni) a magyar történelem egyik legsötétebb szégyenfoltja!a hazafiság és a nácizmus,hungarizmus,fasizmus különböző dolgok.míg egy valódi magyarnak arany,petőfi,széchenyi,rákóczi,kossuth a példaképe addig egy ocsmány hazaáruló nyilasnak gömbös,szálasi,imrédy,horthy stb.és ezek a mostani szélsőjobbosok hamisítják ezerrel a történelmet ezért semmiben sem különböznek a komcsiktól.az isten óvja magyarországot mindkét dögvésztől!

Glorfindel Hozzászólás ideje: 2008-08-08 16:09:45

Utolsó bejelentkezés:
2008-08-15 21:00:48

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Már nem azért srácok, nekem vannak punk ismerőseim annak ellenére, hogy hungarista vagyok de nemértem, ebben a számban (meghalt K.J.) semmiféle iróniát nem találok, aráljátok már el nekem miért is volt ien kurva nagy ember Kádár! Amugy nem a punkokat szapulni jöttem ide csak kiváncsi vagyok..

Barbuscsi Hozzászólás ideje: 2008-07-29 14:04:46

Utolsó bejelentkezés:
2008-07-29 14:03:53

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

az egyik legnagyszerűbb szám a kedvencem *.* :D

razsaa Hozzászólás ideje: 2008-06-29 04:53:03

Utolsó bejelentkezés:
2008-07-31 03:38:45

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Szevasztok! Valaki eltudná küldeni az új albumot ? msn: [*** moderálva ***]

badreligion Hozzászólás ideje: 2008-06-17 11:32:58

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-16 15:18:50

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

[*** moderálva ***] --->mykrém ez az msn címem, vegyél fel

WerWolfMóni Hozzászólás ideje: 2008-06-16 18:23:40

Utolsó bejelentkezés:
2012-10-30 08:55:40

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

jujj, hova kerültem... ez a picsa már félelmetes..félelmetesen undorító...a "köszönésre" kerestem rá, és a kíváncsiságom hajtott vesztembe..:-(

mykrém Hozzászólás ideje: 2008-06-01 14:50:10

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-30 13:13:16

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

badreligion.Nekem van ETÁm.

badreligion Hozzászólás ideje: 2008-05-30 20:05:44

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-16 15:18:50

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

hú de rég jártam erre, gondoltam írok, hogy megvagyok még (bár szentem elvagytok nélkülem isxD) szal ami még mindig kéne: eredeti(!) ETA (bárkinek van pls írjon, vagy/és vegyen fel msnre) és ha vkinek picsa szám kell akkor vegyen fel szintén a 3 betűsre majdnem mind meg [*** moderálva ***] -----> ide lehet küldeni(aki felvesz az írjon előtte mert idegeneket nem igazolok visszaXD

kajcsa Hozzászólás ideje: 2008-05-14 22:58:03

Utolsó bejelentkezés:
2008-05-14 22:56:38

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

na és nem tudnád msn-en átküldeni? nagyon jól jönne [*** moderálva ***]

őőőőőőő Hozzászólás ideje: 2008-05-12 20:18:52

Utolsó bejelentkezés:
2008-05-12 20:17:55

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

helló kajcsa. nekem meg van az archív+.

kajcsa Hozzászólás ideje: 2008-04-27 23:12:28

Utolsó bejelentkezés:
2008-05-14 22:56:38

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

heló mindenkinek!! lenne 1 nagy kérésem valakinek nincs meg az archiv lemez?és jó lenne a szülinapunk videó is!!

punkracioo Hozzászólás ideje: 2008-03-25 08:27:49

Utolsó bejelentkezés:
2008-07-05 20:39:11

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Hopsz, előbb nyomtam meg az entert,mint kellett volna. Nah akkor mégegyszer kifejtem : " mykrém,nem baj,ha fiatal vagy, csak haladj tovább ezen a jó úton, vhogy én is így kezdtem pár évvel ezelőttt. :)Tényleg vannak a picsának olyan számai amik még a régi rendszert éltetik (Meghalt Kádár vagy az Új Germinál), de van ami pont az ellenkezője. (Régi eset) :)

punkracioo Hozzászólás ideje: 2008-03-25 08:25:31

Utolsó bejelentkezés:
2008-07-05 20:39:11

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

mykrém,nem baj,ha fiatal vagy, csak haladj tovább ezen a jó úton, vhogy én is így kezdtem pár évvel ezelőttt. :)Tényleg vannak a picsának olyan számai amik még a régi rendszert éltetik (Meghalt K

licsa07 Hozzászólás ideje: 2008-03-03 18:00:55

Utolsó bejelentkezés:
2013-04-01 06:08:12

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Szesz mykrém! Látom jó úton haladsz, az iskola nem hazudik. A sok übermagyarnak pedig üzenem, hogy ha ők is befizetnek 900 ezer forint adót, mint én, akkor elmondhatják, hogy tettek valamit az országért. Valószínű, hogy sehol nem dolgoztak még életükben, vagy ha dolgoztak is valahol, akkor minimálbérre vannak bejelentve, s lenyúlják imádott hazájukat, azt már nem is merem ideírni, hogy, esetleg ha fizettek is ennyi adót, akkor egy kizsákmányoló kapitalista német vagy amerikai vállalatnál dolgoznak. Made in Hungary

mykrém Hozzászólás ideje: 2008-03-02 21:59:56

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-30 13:13:16

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

erre már utólag magamtól rájöttem de azért köszönöm:)egyébként a a polgárpukkasztás inkább a brit punkvonalra volt jellemző de mondjuk a PICSA nem egy szokványos punk zenekar:)

licsa07 Hozzászólás ideje: 2008-03-02 20:47:46

Utolsó bejelentkezés:
2013-04-01 06:08:12

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Szesz mykrém! Korodból ítélve, még előtted az élet, s ahogy egyre többet tanulsz, számodra is világosak lesznek a PICSA szövegei. Addig csak annyit, hogy a punk zene alapja a polgárpukkasztás. Magyarországon abban az időben, amikor a Meghalt Kádár című nóta születet a legnagyobb felháborodást azzal lehetett kiváltani az emberekből, hogy 45 évnyi szovjet uralom alól végre megszabadulva jönnek ezek a "senkik", s Kádárt éltetik. Sokan kommunistáknak tartják őket, pedig csak be kellett volna járni az iskolába, s megtanulni, mi is az az irónia. Mellesleg ezek a "senkik" a legjobb barátaim.

én a vok Hozzászólás ideje: 2008-02-17 12:09:07

Utolsó bejelentkezés:
2008-02-17 12:05:31

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Tisztelettel megkérnék minden skinhead-et, fasisztát, illetve egyéb hitler-származékot, hogy TAKARODJON LE ERRŐL AZ OLDALRÓL! csak ennyit szerettem volna mondani.

mykrém Hozzászólás ideje: 2008-02-07 13:48:33

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-30 13:13:16

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

MP44fan nagyon iagazad van egyébként én is 13 vok és tényleg nem kell egy más bőrszínű embert csak azért mert a népe nagyrésze (sajnos)rossz úton jár.na most írok a picsáról egy kicsit szóval szerintem iszonyat jó zenét játszanak de pár szövegét nem non csípem pl.:Meghalt Kádár mivel a punkok anno a kommunizmus ellen lázadtak fel és kádár valljuk be eléggé nyalta az oroszok seggét de amúgy jó együttes ez a PICSA

viláj Hozzászólás ideje: 2008-01-20 14:22:36

Utolsó bejelentkezés:
2008-01-16 21:42:36

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Iganzán nincs mit, Ó Zsán Zsákk (bár nem hiszem hogy neked szántam volna a hozzászólásomat.)

Zsán Zsákk Hozzászólás ideje: 2008-01-18 09:37:11

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Köszönjük, Ó bölcs Viláj!

viláj Hozzászólás ideje: 2008-01-16 21:47:34

Utolsó bejelentkezés:
2008-01-16 21:42:36

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

MP44fan te a korodhoz képest értelmes vagy, na hagyd hogy ez a szar társadalom befolyásoljon a sok hülyeséggel, most ezekkel az elvekkel jó uton haladsz:D

punkracioo Hozzászólás ideje: 2008-01-08 22:42:17

Utolsó bejelentkezés:
2008-07-05 20:39:11

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Sziasztok! Régen jártam már erre. Mindenkinek boldog új évet! :)Mi újság veletek?

WarrentKross Hozzászólás ideje: 2008-01-07 23:09:01

Utolsó bejelentkezés:
2008-12-09 14:44:49

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Nekem ez a partizáninfó új volt. Megnéztem és szerintem elég unalmas, ráadásul ugyanolyan egyoldalú mint a kurucinfó. Gyenge. Tóta oldala jobb és legalább nem a szokásos rizsát nyomja.

kropotkin Hozzászólás ideje: 2008-01-07 08:49:50

Utolsó bejelentkezés:
2009-02-13 08:47:32

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

inkább nézzétek a "partizáninfot"!na ott az igazság!

MP44fan Hozzászólás ideje: 2008-01-06 20:30:26

Utolsó bejelentkezés:
2008-01-04 21:11:20

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Kedves Remote!Értem hogy mit mondasz, meg is néztem az oldalt, viszont megintcsak azt kell mondanom, nem nevezhetjük az összest cigányt bűnözőnek, ha a legtöbb az is.Sajnos azt kell mondjam, hogy télleg a legtöbb cigány ezt teszi, mert ez igy van.De az akkor sincs rendjén, hogy megy egy kopasz hungarista állat az utcán,(az olyan kopasz hungarita állatoktól, akik nem ezt tennék, azoktól elnézést kérek:))szembejön vele egy cigány, és leköpi, megveri stb.Lehet, ha nem megverné, hanem elmenne mellette, késöbb ő segitene neki.Ezen kívül pedig, ha belegondolsz, sok cigányt mi magunk kergetünk bele a sorsába, mivel mindketten erösitettük csak az utálatot egymás ellen, és nem probáltunk jobb kapcsolatot alakitani velük, etért a tul hamari elitélés ahhoz vezetett, hogy mégtöbb cigány ilyen.Tehát ez nem csak az ő hibájuk.Én úgy gondolom, nem letértem, hanem inkább megtaláltam a helyes utat.Egyébként nemtudom te milyen idős vagy, de én tapasztalom, hogy a mai fiatal, alsós gyerekek, akár cigányok, zsidók, szerbek, vagy magyarok, a legtöbjük egy kis köcsög.Igen, sajnos odamegy hozzád, veri a mellét, mint ahogy a szerinte menök is teszik, és beszól neked csakis azért, mert te még nem vagy felnőt, és tőled nem fél.És akármien bőrszinnel is rendelkezik, ugyanazt teszi.Persze vannak kivételek, de úgy vélem a 70%uk ilyen.Amikor viszont a cigányok nagyobbak lesznek, odamennek a skinheadek, és megverik, talán halálra is.Ilyenkor pedig szerintem te is inkább szarnál a világra, és boszutálnál.Úgyhog őket is meg lehet érteni.Üdvözlettel:MP44fan

Remote Hozzászólás ideje: 2008-01-06 12:21:08

Utolsó bejelentkezés:
2008-01-05 14:28:05

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

MP44fan! Eltértél a helyes útról!czombi! fasiszták Mussolini idejében voltak, Olaszországban! Nekem annyi bajom van a punkokkal, hogy csökönyösek, nem hajlandók kinyitni a szemüket, kiragadnak történetekből részeket és nácizmust, fasizmust emlegetnek éjjel-nappal!Megdöbbentően hülyék vagytok!Csak nézzetek be erre az oldalra pár pillanatra, hátha valami érdekeset találtok: www.kuruc.info !!!

MP44fan Hozzászólás ideje: 2008-01-04 21:31:09

Utolsó bejelentkezés:
2008-01-04 21:11:20

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Hy!Bevallom, csak 13vagyok és ezért nem is megyek bele komolyabb politizálába, mert szerintem igy is az lessz a vége: te még fiatal vagy, majd rájösz!Naszóval csak pár dolgot szereték írni.1.Én pár évvel ezelött még azt montam, amiért ma már szégyellem magam, hogy büdös zsidók, köcsög cigányok.Ezuton is mindenkitöl elnézést kérek!Aztán elkeztem PICSÁt Barackát és még pár iesmit halgatni, és megváltozott a véleményem.Azért mert egy bizonyos börszinnel rendelkezö emberek még ha nagyobb része is, rossz tulajdonságokkal rendelkezik, még nem nevezhetjük az összes olyan börszinű embert rossznak.PLda erre hogy azt olvastam valaki véleményeként hogy a zsidók tönkretették az országot.Nah ezzel csak az a gond hogy akkor az összes zsidó az országban lop csal hazudik?Hát nem!Van egy zsidó ismerööm akiben jobban megbizok mint "magyar" társaimban.2.Az anarchia, mint ahhogy azt már sokan elöttem is elmonták, nem ugyan az mint a komunizmus, ezért nem értem egyesek mit komcsiznak itt.3.Szép az, ha hazafiasak vagyunk.De az nem hazafiaság, hogy kimegyünk, balhézunk, és leégetjük magunkat az egész világ elött, és kinyirjuk az összes sötétebb börüt, nagyobb orut. A skinheadekröl és a neonácikról gondolom mindenki sejti a véleményem, és ne értse félre senki a nevem, csak imádom ezt a fegyvert.Ja és a helyesirási hibákért bocs mert abbol nem vagyok túl jó:D.Üdvözlet:(nem félreértendő) MP44fan

czombi Hozzászólás ideje: 2008-01-03 23:58:05

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

hát az anarchia meg a kommunizmus két külön dolog szerintem...

czombi Hozzászólás ideje: 2008-01-03 23:35:53

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Jól tudod mert a punkok a XX. század óta anarchisták. és a kommunizmus ideológiája mind szép és jó és talán Andersen meséjében teljesülhetne is de, itt soha, mert a hatalomra vágyó faszfejek eltolták az ellenkező irányba és valahogy a fasizmus meg a lehető legrosszabban, hangzik, azaz az ideológiája .. Szóval szerintem is anarchia

badreligion Hozzászólás ideje: 2007-12-24 17:57:16

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-16 15:18:50

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Boldog karácsonyt, minden punk, anarchista, ateista, vagy csak úgy idelátogató fórumozónak(még a hungarista-féléknek is)

badreligion Hozzászólás ideje: 2007-12-19 20:25:54

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-16 15:18:50

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

kösz szépen kacsa, felvettelek msn-re, kicsit szarakodik most a gépem , úgyhogy lehet nem leszek fenn egyhamar, de ha igen, majd írok...

kacsaaa Hozzászólás ideje: 2007-12-15 22:13:23

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

badreligion nekem megvan az ETA - ETA Punk 80 album msn címem itt van ha kell : [*** moderálva ***]

badreligion Hozzászólás ideje: 2007-12-08 12:57:01

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-16 15:18:50

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Nem tudjátok az ETA c. szám szövegét, vagy magát a számot honnan lehet letölteni? mert csak a tankok helyett pankokon van rajt egy részlet belőle...

brizbalazs Hozzászólás ideje: 2007-12-06 11:58:09

Utolsó bejelentkezés:
2009-01-16 22:20:04

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Szánalmas egyszerüen szánalmas amit egyes emberek beirkálnak!!!Tanuljátok már meg végre hogy a kommunisták nem egyenlők a punkokkal nem kell nagy tudás hozzá csak itt mindenki olyan okosnak hiszi magát ebbe az országba sok suttyó paraszt!!!Divizó faszomságról meg megvan a véleményem egy utolsó senki egy jelentéktelen aljas féreg az összes,nyomorék!!!Most lehet szitkozódni,lebaszni vagy a helyesirásom fikázni,fenyegetni gyertek nyugodtan!!LESZAROM!!!

bzs93 Hozzászólás ideje: 2007-12-01 08:48:45

Utolsó bejelentkezés:
2007-11-20 17:17:17

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Nekem a Divízió is tetszik! De légyszi vki mondjon nekem pár tutijó PICSA albumokat vagy számokat nekem a SzülinaPUNK albuma van meg és nem tudom melyik albuma éri el azt a szintet, mert az naon tettszett :P

Ricky Hozzászólás ideje: 2007-11-29 13:23:16

Utolsó bejelentkezés:
2010-03-09 11:53:29

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Kedves Avian! Hasonlítsd össze a dívízó-féle sz*rral, és rá fogsz jönni, hohy Megyery Feriék dala 1000szer jobb Egyébként tudja valaki, ki az az Izabella? Potyka ha jól tudom az István egyik beceneve, úgyhogy gondolom ő a Csurka lesz, ha mégsem elnézést és az ő személyét is kérem felfedni. :D

avian24 Hozzászólás ideje: 2007-11-28 09:06:22

Utolsó bejelentkezés:
2010-08-15 09:08:22

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Ez a banda olyan béna! Meg a szövege is szánalmas! Vörös f**fejek!!

badreligion Hozzászólás ideje: 2007-11-16 17:03:24

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-16 15:18:50

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Nekem meg van (néhány kivétellel) az összes számuk... lehet már mondtam, mindegy. Akinek kell valami az írja meg az msn-jét aztán majd felveszem.

PunkZoliii Hozzászólás ideje: 2007-11-06 18:02:26

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

böilerfan: [*** moderálva ***]

kacsaaa Hozzászólás ideje: 2007-11-05 21:43:21

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

én is remélem h találkozunk.. első lenne hogy belebasznának.. mer azt hiszed hogy valami kurva vagány gyerek vagy mert egy pankot megversz bezzeg pl egy cigányt egyedül nem mersz.. bár a dunát nem szennyezném veled.. ja és egyet értek kecsmecs el ;)

KecsMecs Hozzászólás ideje: 2007-11-04 19:13:28

Utolsó bejelentkezés:
2007-11-04 18:59:08

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

huh..hol is kezdjem..nah szóval ez a punk-skin dolog...először is egy kérdés, miért verik a skinek (tisztelet a kivételnek) a punkokat? mert hú de nagy magyar az aki veri a másik magyart csak mert ne úgy néz ki nem azt szereti mintő! nekem is vannak skin haverjaim/barátaim de ilyen téren egymáshoz se szólunk! meg hát igen a "kommunista punk"...a punk kommunista mert a 70-es 80-as és a 90-es évek elején a kommunizmus ellen "lázadt"? meg valaki legyen szives mondja meg nekem hogy miért a magyart verik (ha punk ha nem)? akkor miért mondják h "M*csk*s C*gányok" meg "White power" és egyebek, ha hozzájuk sem mernek nyúlni (és megint csak tisztelet a kivételnek!)??? kössz és várom a választ..

badreligion Hozzászólás ideje: 2007-11-04 12:18:44

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-16 15:18:50

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Ja, Szhelyi vagyok... Hova jársz suliba?

Judit_17 Hozzászólás ideje: 2007-11-03 15:06:05

Utolsó bejelentkezés:
2007-10-27 15:54:25

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Akinek megvan A HétköznaPi Csalódásoktól a Commandante című szám, lenne szives nekem elküldeni??Köszi [*** moderálva ***]

Nemzet Akarata Hozzászólás ideje: 2007-10-31 21:21:58

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Kacsaa remélem találkozunk majd a Duna parton... A Duna partról valahogy mindig a régi szép idők jutnak eszembe...

Huszynho Hozzászólás ideje: 2007-10-31 19:46:53

Utolsó bejelentkezés:
2008-08-26 17:15:47

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

badreligion, szhelyi vagy? én sárvári, de szhelyre járok suliba? egyébként a commandante a kedvenc számom

kacsaaa Hozzászólás ideje: 2007-10-29 21:45:11

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

a kurva anyádat nyilas tahó

Nemzet Akarata Hozzászólás ideje: 2007-10-28 19:09:32

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Nemzetárulók!

böilerfan Hozzászólás ideje: 2007-10-28 13:27:24

Utolsó bejelentkezés:
2007-10-28 13:25:11

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

PunkZoliii megadod a mailcímed?lenne egy kérdésem kösz

lexa Hozzászólás ideje: 2007-10-22 20:05:42

Utolsó bejelentkezés:
2007-10-10 19:07:18

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Jó csak annyi a Secturás ZP-s sztorihoz h az a "kigyúrt náci" először fejbe rúgott egy srácot, csak azért mert pank. Aztán az a másik dolog h senki nem állt fel a náci ellen... és nem tom ha az én barátom/haverom rúgnák fejbe nem hagynám annyiba....és h ezek után valakinek nagy a pofája...teljesen jogos...miért ne lehetne véleményt nyilvánítani? Nekem mondjuk a ZP-s balhékról is erősen meg van a véleményem...történtek ott undorító dolgok....

badreligion Hozzászólás ideje: 2007-10-21 13:00:29

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-16 15:18:50

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Na, még egy utolsó hozzászólás gyorsan: Nálunk Szhelyen egy ilyen kisebb téren szoktak összegyűlni a punkok. Minden nap ott isznak meg minden. A tértől egy köpésre egy középsuli van. Egyik nap jön ki a skinhead csávó onnan, képzelhetitek ilyen tizenéves bakancsos kopasz, de nem az egyszerű divatskinek közül, hanem azért látszott hogy ez tényleg az. Meglátta a punkokat, azok rá se néztek. A skinhead állt egy ideig, aztán elindult sietős léptekkel a másik irányba. (ezt én láttam) Másnap haverom mesélte, hogy egyik punk ismerősét ugyanaz a skin+4 olyan állat összeverte egy zsákutcában... erről ennyit; Sok ostoba, de utálom őket!

badreligion Hozzászólás ideje: 2007-10-21 12:56:18

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-16 15:18:50

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Zoliii, amúgy téged agyonvertek vagy nem? :D Hülye skinek heh...

badreligion Hozzászólás ideje: 2007-10-21 12:54:17

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-16 15:18:50

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Wiw! Én felvettelek msn-re, igazolj vissza, aztán küldök hcs-t. Van 10 órányi felvételem tőlük...

4 húr Hozzászólás ideje: 2007-10-19 19:48:59

Utolsó bejelentkezés:
2007-10-19 19:45:36

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Üdv. Kellene nékem "Az én városom" Basszus Tabja. Sehol sincs fent, és nem tudom levenni hallásból...ha tud valaki segíteni, akkor az kurvajó lenne. [*** moderálva ***]

xXxWiWxXx Hozzászólás ideje: 2007-10-19 16:44:43

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

hy...h ha van vkinek vmien számuk (hp-től) akk pllssss vegyél fel msnre éésshh küld [*** moderálva ***]

kacsaaa Hozzászólás ideje: 2007-10-15 22:22:37

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

hát engem ez a szám (Szabadság, szerelem) nagyon meghat mert a barátnőmnek meg nekem ez volt a kedvenc számunk és minden olyan jó volt amig nem szakítottunk, és egyszerűen nem tudom végig hallgatni ezt a számot azóta mert annyira fáj hogy elhagyott =(

popkorn__ Hozzászólás ideje: 2007-08-23 21:30:34

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

ott voltam én is secturán láttam az egészet XD nem volt az 25 éves az a skin és 150 kiló se de kigyúrt igen.. de a pank csajnak nagy volt a szája és ezért szólt be neki a skin csávó: PP engem mondjuk nem is érdekel az egész: D

mazsikácska Hozzászólás ideje: 2007-08-17 19:07:56

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Legutóbb Prosecturán voltam zpben, hát a skinheadek megint sikeresen még lejjebb süllyedtek a szememben. Ülünk zp elõtt ott a zöld réten vagy mi az ott. :D Na, és akkor üvöltözés, hátranézünk, 25-26 éves, 150 kilós, kigyúrt, 2 méter magas kopasz üvöltözik egy kb mellkasáig alig érõ 16-17 éves punk csajjal. Pff... Mondom magamban milyen ember vagy te b*szd meg..?! Ennyi...

KoRner16 Hozzászólás ideje: 2007-08-16 14:23:24

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

szánalmasak....jó én oat láttam (inkábbnemmondomhol) ogy egy ien szintén kigyúrt tetovált állat....csak ez vagy 35éves...és vagy 4en vernek egy ien kis 15-16éves raszta gyereket...nah ehez is nagy bárotság kelett...

PunkZoliii Hozzászólás ideje: 2007-08-16 12:50:19

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

hát figyelj,kõkemény arcok ezek... kedden voltam egyik boltba,jövök ki,valaki hátbavág.. mondom mivan? leírom a párbeszédet -TE mit pankoskodsz itt miskolcon? -zavar? -hát rossz vége lessz... -mér lenne rosszvége? -nepofázzá vissza me mindjárt beverek egyet -na gyere verjél -á majd ha este,ha a haverjaimmal leszek -felkapjáétok a szopóálarcot és támadtok? erre már nemmondott semmit..de ien 25körüli kigyúrt,teletetovált állat,én meg 17éves vékony ember...szal kurvakemények h 3-4en összevernek egy 17éves srácot :D

KoRner16 Hozzászólás ideje: 2007-08-16 01:34:41

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Hello. Azért írok mert már elegem van a sok skinheadbõl...és valakitõl választ [*** moderálva ***] a faszomért vagyok én kevesebb ember mint egy kopasz? AZÉ ME HOSSZÚ A HAJAM!?...Ebbe meg igazad van Bugshe...ugyan oanok mint a cigányok egyedül oda nem jön egy se...vagyis legtöbb..jó ha 10bõl 1....de ezeknek is csak falkába nagy a pofájuk...most így meg nem konkrétan a nézeteikkel van bajom...az alappal h utálják a cigányokat meg ezeket....de könyörgöm!!!!!!...mi a faszért vernek fehér embert?! magyart....pffff

Bugshe Hozzászólás ideje: 2007-08-11 01:21:16

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Halika! Na most,hogy a mai punkok nem tudják,hogy punk-skin összetartás (oda-vissza) meg hasonló pöttöm dolgok...Én nem láttam ellenséget a "skinheadekben",míg meg nem támadtak egy kis bandájukkal...Azóta jó,hogy gyûlölködve tekintek rájuk, fõleg úgy,hogy én nem cináltam nekik semmi rosszat...Azzal a címszóval szoktak megtámadni,hogy én büdös "komcsi" punk vagyok. Könyörgöm, melyik punk kommunista? (Meg egyáltalán Magyarországon kit nevezhetünk annak? Csurka melyik idõszakban húzta fel magát?Orbán melyik állam pénzén ment tanulni?Ennyi erõbõl õk is azok,pedig mint látjuk, kurvára nem.) Azokat én meg nem ismerem el punknak,akik kommunisták. Legviccesebb szerintem az,hogy a nácik úgyanúgy támadják meg az embert,mint ahogy a romák szokták: falkában,aljas módon 1 embert szemelnek ki...Sõt,ki is rabolnak, egy zacskó csipszet is képesek elvinni... (helyesírási hibákért elnézést,késõ van)

popkorn__ Hozzászólás ideje: 2007-08-04 21:19:20

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

PunkZoli ez nekik igy természetes h. beszólnak szal ne is foglalkozz velük me egy buzik XD:D Gyülölik a Pankokat és általában akkor szólnak be a skinek ha a barátikkal vannak.. jóh én szeretem a skinheadeket de ez a "pankok egy kommunista fasszopó gecik" unalmas már tölük.. általában nem igaz csak a pankok 10%ára.. szal mind1..:D // az igaz h. A mostani fiatalok nagytöbbsége azért vesz fel valamilyen irányzatot, hogy tartozzon valahová .. szal a skinheadekkel és a pankokkal is igy van tisztelet a kivételnek:D

Zsán Zsákk Hozzászólás ideje: 2007-08-01 12:50:53

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Közveszélyes, tényleg mindegy mennyi idõs vagy, ha tisztában vagy a régebbi idõkkel is. Ha pedig úgy irogatsz, hogy mégsem, akkor leszel butuska. Namármost 95-ben, amikor ez a nóta íródott, nyoma sem volt még sharp-oknak, real-skinekeknek meg mittudomén kiknek, csakis nyamvadt nácik voltak Magyarországon. Ennyi röviden.

PunkZoliii Hozzászólás ideje: 2007-07-29 12:50:26

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Persze,ez mind szép és jó,de addig amíg én rá se nézek a skinheadekre,õk meg kurvaanyázva meg mutogatva jön oda [teszem hozzá ha egyedül van akkor rám se néz..] addig felejtõs a dolog...

<-H->Gitta<-H-> Hozzászólás ideje: 2007-07-28 09:02:29

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Az itt a nagy baj, hogy a mai punkok teljesen mások, mint régiek. A mostani fiatalok nagytöbbsége azért vesz fel valamilyen irányzatot, hogy tartozzon valahová, de ezt anélkül teszi meg, hogy informálódna a választott irányzatról. Sajnos egyre több elfajzott korcs van közöttük-közöttünk(gyanis ez ugyanúgy megfigyelhetõ más irányzatnál is)! Ebben az esetben az lenne a legjobb, ha kigyomlálnánk ezeket a tévútra terelõdött személyeket, akik szinte semmit sem tudnak az irányzat eszélyérõl, céljairól és kapcsolatairól. A régi ,,öreg" punkok jól tudják, hogy mit is jelent(ett) a punk-skin kapcsolat. A maiak csak az hiszik, hogy na, ha most én punk vagyok (vagy éppen skin) akkor nekem utálnom kell a skineket (punkokat), mert ezt látják...mert azt hiszik, hogy örök idõktõl kezdve ez ellenséges és mérges viszony volt ...De kérdezzünk csak meg egy idõsebbet, aki az irányzatának IGAZI tagja, hogy mi is a véleménye errõl??!!!Hisz' egy ágból vagy legalábbis nagyon-nagyon közeli helyrõl idult ki mindkettõ. De mi lett belõle?? Úton-útfélen azt hallani, hogy egymást szidják, ütik-verik stb... És már rájöhetett volna mindenki, hogy a mai világvezetésnek éppen ez a célja...ne legyen összetartás, mivel egy szétesõben lévõ, egymásért harcolni nem hajlandó társadalmat könnyebb legyõzni, és igába hajtani, mint egy egységes, erõs , masszív tömböt!!! Ha valaki kételkedik abban, hogy lehet együttmûködni akkor nézzük csak meg a férfi-nõi viszonyt (fura példa, de jól ábrázolja).Hihetetlen különbségek vannak, mégis ha összefognak, egymásmellé állnak, hatalmas dolgokat képesek véghezvinni! Tehát nem létezik olyan, hogy ne lenne összefogás. Csak sajnos lehet, hogy ahoz , hogy ezt sokan megértsék, valaminek történnie kell (mégpedig valamilyen negatív dolognak, tragédiának), hogy az emberek felfogják, hogy összefogás nélkül nem lehet élni, és igenis szükség van egymásra, még ha ezt sokan nem is akarják bevallani maguknak!!! Sajnos már odáig jutottunk, hogy a büszkeség sokkal nagyobb, és fontosabb az embereknek, mint az, hogy építsenek is valamit, ne csak romboljanak. Könyörgöm, az nem tör meg senkit és nem lesz kevesebb ember ha valakitõl segítséget kér, vagy baj esetén kiált, de ha csak a büszkesége miatt nem akar...akkor csak nyugodtan, de utána magára vessen...Az a véleményem, hogy általános jelenség, hogy az emberek nagyon eltávolodtak egymástól (nem csak ebben a témában, hanem globálisan, nézzük pl a családon belüli viszonyokat! Elborzasztó!!!) és nem hajlandóak közeledni...de ha ez kell a világnak, hát csak nyugodtan...de utána senki se sírjon és mondja, hogy ,,ha ezt tettük volna"... Ui: több ismerõsöm és barátom is van, akiknek van punk haverjuk, és érdekes módon, nincs közöttünk vita, súrlódásmentes a kapcsolat, tehát megintcsak egy példa, hogy igenis lehet a punk-skin kapcsolat jó viszony is, nem csak gyûlöletes és kiélezett!!!!

popkorn__ Hozzászólás ideje: 2007-07-27 13:51:25

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Most gondolkoznom kéne h. melyik a faszább.. a Divízió88-tól az ostoba.. vagy a picsáktól XD de am. inkább skinheadek mint a pankok..

manuu!! Hozzászólás ideje: 2007-07-25 21:23:52

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

nos, tök nájsz itt minden meg oké...enyhe hungarista vagyok...nem vagyok rasszista, de ami a valóság, amit nem a kissebség védelmezõje talál ki, az az, hogy az a felállás miszerint 4 cigány ver meg 1 gyönge kis magyart, ill hogy magyarnak sem kell lennie... ez nem túl szép...nos ugye történt olyan h ugyan a fószer elcsapta a kiscsajt, semmi baja nem lett a kispurgyénak, viszont a családja hm...halálra verte? Úgy hogy a kocsiban ült a kisember fél családja? a kiskölykök? hmmm...sztem megérdemlik...itt nemrégiben olyan történt h elcsapták osztálytársam full családját apja meghalt az anyja csak majdnem...megúszták büntetés nélkül a halálos balesetet mert átmentek elvileg 40el a másik sávba miközben az autorádiót szerelték...nos akk ki az ostoba? O_o Öszetartanak...igen persze nem mind1ik cigány ilyen...de én azokat általában embernek hívom nem cigánynak...pííísz

Közveszélyes Hozzászólás ideje: 2007-07-23 11:48:55

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Zsán Zsákk mért is vagyok butuska?pff amugy meg tök lényegtelen h menyi idõs voltam vagy vagyok...

punkemons Hozzászólás ideje: 2007-07-21 15:39:00

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Helló...tudjátok..én még fiatal vagyok itt a dolgok leszûréséhez...de ahogy elolvastam ezt a rengeteg kommentet..rájöttem... Itt rengeteg nálam tudatlanabb ember van, akik Hitlert tisztelik. Azt is eltudom képzelni hogy az összes Hungarista vagy bármiféle hazaszeretõ személyben, benne van egy vonó-val a rasszizmus... És nemakarják elfogadni a tényt, hanem csak fújják azt amit még az a három pasas, akik a saját képüket sem merik felfedni... Pedig olyan keménynek állítják be magukat. És annyit tudok mondnani hogy ti rontjátok el Magyarországot. Magyarország akkor is magyarország ha cigányokkal van tele. Mást se lehet olvasni itt mint Gyurcsány geci, meg faszfej Kommunisták... Bár lenne annyi eszetek hogy gondolkozzatok... Tudtommal a skinheadek is angliában kezdték, barátságban a punkokkal... Erre most mivan... Sok neonáci nembírja felfogni a kis faszfej agyával hogy fogadjuk már el a másikat... Apropó.. PiCsa forever!!! Ez az album nagyon ász...Zirc!!!:)

szimon09 Hozzászólás ideje: 2007-07-19 18:12:26

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Kockacukor: azért az anarchizmus egy ideológia szvsz.

kockacukor Hozzászólás ideje: 2007-07-18 16:03:47

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

:| "a pankok kommunisták" <---- ez vicc?? A PUNKNAK NINCSEN IDEOLOGIÁJA! a kommunista "pankok" nem is pankok hanem olyan emberek akik tarajt viselnek, és idióta eszméket követnek. Ezek az igazi punkok szégyenei...

szimon09 Hozzászólás ideje: 2007-07-17 22:46:35

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

A PICS(A) kádárista, nem az a vérkomcsi, pl. a Boldog békeévek címû számban Sztálint grúz rablónak nevezik. Amúgy imádom õket, az új album pedig simán felér a Dollár, hatalom, pornóhoz is, ami azért az elmúlt egy-két évtized egyik legmeghatározobb punk lemeze volt.

kropotkin Hozzászólás ideje: 2007-07-16 19:19:42

Utolsó bejelentkezés:
2009-02-13 08:47:32

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

hungarista gitta! a te értékrended enyhén szólva zavaros és visszataszító.ez az "értékrend" szemellenzõs ,rendpárti baromság,dédöreganyáink értékrendje.meg a tömeggyilkosoké(horthy,szálasi stb.)nem érdekel hogy próbálnak a mai divatos nacionalisták történelmet hamisítani de nehogy már bemeséld nekem hogy az örökké csak a békétlenkedést keresõ kötekedõ náci-hungarista barátaid csak "derék magyar hazafiak" !kész röhej!a világ azért ilyen szar többek között mert ilyen állatokkal van tele akik befolyásolható birkák akár milyen iskolai végzettségük is van!lenin ,trockij és a többiek magasan kvalifikált emberek voltak mégis mit hoztak létre?!ugyanez vonatkozik a nyilasokra és a nácikra is.

<-H->Gitta<-H-> Hozzászólás ideje: 2007-07-16 16:52:59

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "HétköznaPICSAlódások" előadóról:

Zs.Zs.! Nem érted...épp ez a lényeg, hogy a huszonéves skinek között vannak egyetemisták és fõsulisok...mindegy...A skin-punk barátságra visszatérve ismerek ilyet is...nem semmi..sõt! :) Ja, jut eszembe, nem babáztam!!! Az lehet hogy Te szerinted ,,butuska" vagyok, de én a tapalasztalataimra támaszkodok, hidd el, vannak személyes élményeim...Az meg , hogy hány éves vagyok, nem sokat számít. Lehet valaki 30 évesen is tök kuka, és van, akinek 16 évesen elég érett felfogása van és megvan az értékrendje is emellett...

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább