Ádok Zoli

Zenei irányzat: Pop
Albumok: 2 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 19441 alkalommal

Bemutatás:

Zoltán Szegeden született, a családja második gyerekeként. Egy nővére van (Marietta). A Szegedi Művészeti Szakközépiskolában kezdte el középiskolás tanulmányait balett szakon. Két évvel később átjelentkezett a Pécsi Művészeti Szakközépiskolába, ahol 1996-ban érettségizett.

Biográfia:

Szegeden a középiskolai tanulmányai mellett a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt, ahol olyan művekben játszhatott, mint például: a Chicagoban, My Fair Ladyben, Anyegin, Marica grófnőben, A trubadúrban és a Bánk bánban.
Pécsett is folytatta a színészkedést, egyszerre volt tagja a Pécsi Nemzeti Színháznak és a Pécsi Balett Társulatnak. Ez alatt az idő alatt olyan produkciókban táncolt, mint a Coppélia, Rómeó és Júlia és a Csodálatos mandarin.
1997-ben a Magyar Fesztivál Balett tagjaként részt vett a Nap szerettei és a Boleró előadásaiban.
1998-tól több színház tagja is volt. A Budapesti Operett Színházban, mint a Hotel Menthol és a Van, aki forrón szereti, a Tatabányai Nemzeti Színházban pedig az Emil és a Detektívekben, mely táncjeleneteinek koreográfusa volt. Külföldön is felkérték több szerepre, az ausztriai Klagenfurti Nemzeti Színházban a Csárdáskirálynőben játszott.
2000-ben a La Dance kortárs balett társulat tagja volt. Még ebben az évben leszerződött a baseli Häbse Színházhoz, ahol a Fame című musicalben szerepelt. Ezután a bécsi Metropol Színház tagja volt egy évig.
2001-ben visszatért Magyarországra és egy évig újra a Budapesti Operett Színházban játszott, olyan musicalekben, mint az Elisabeth, a Funny Girl, A muzsika hangja és A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak.
2002-től öt éven keresztül külföldön dolgozott. Először két évig tagja volt a berlini Theater am Potzdamer Platzban, ahol régi álma vált valóra azzal, hogy játszhatott a Macskák című Webber musicalben. 2004-től a három éven keresztül a Crystal Cruises nevű óceánjárón, amivel bejárta az egész világot, több musicaldarabban is fellépett (Chicago, Mamma Mia, Macskák, Kabaré, Hegedűs a háztetőn, Miss Saigon, Nyomorultak).
2008-tól a Madách Színház tagja, ahol a József és a színes szélesvásznú álomkabát, valamint a Spamalot című musicalekben szerepel.
2009-ben megkapta első filmes szerepét N.Forgács Gábor Álom.net című filmjében, amelynek egy énekest alakít és a filmből két betétdalt ő énekel.

Forrás: Wikipédia

Albumok:

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

ntx-girl Hozzászólás ideje: 2010-02-13 16:16:08

Utolsó bejelentkezés:
2012-10-14 15:34:55

Véleménye a(z) "Ádok Zoli" előadóról:

Ha valamit pontosítani akartok a dalszövegen, akkor azt nyugodtan megtehetitek, mert én is csak hallás után írtam le a dalt, és nem biztos, hogy így van pontosan a dalszöveg.

Riza Hawkeye Hozzászólás ideje: 2010-01-04 17:23:14

Utolsó bejelentkezés:
2010-01-04 18:18:36

Véleménye a(z) "Ádok Zoli" előadóról:

Szerintem Zoli nagyon tehetséges! Nagyon jó hangja van, és nagyon jó albumot hozott létre. Remélem még sok ilyen album jelenik meg!

mirokina Hozzászólás ideje: 2009-10-17 16:43:01

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-17 18:42:42

Véleménye a(z) "Ádok Zoli" előadóról:

Ez a szám nagyon gyönyörű. Mikor hallgatom elérzékenyülök. Nagyon tetszik az egész album. Szeretünk Zoli!!

Rencsy1211 Hozzászólás ideje: 2009-06-05 14:18:31

Utolsó bejelentkezés:
2010-12-20 21:38:05

Véleménye a(z) "Ádok Zoli" előadóról:

Sziasztok! Akinek meg van a Tánclépés c. száma az legyen szíves küldje át msn-en. MSN címem: [*** moderálva ***]

szandi10 Hozzászólás ideje: 2009-04-18 13:21:10

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-26 17:14:23

Véleménye a(z) "Ádok Zoli" előadóról:

Sziasztok! Akinek megvan ez a szám írjon a [*** moderálva ***] mert sehol nem találom. köszi

bringoka Hozzászólás ideje: 2009-03-21 22:26:27

Utolsó bejelentkezés:
2012-08-11 13:30:51

Véleménye a(z) "Ádok Zoli" előadóról:

Sziasztok! Jó lenne ha valaki leírná a Velem a fény c. dalnak a szövegét! Mert nagyon jó!Légyszike Köcce

ajtonyie Hozzászólás ideje: 2009-01-22 19:06:31

Utolsó bejelentkezés:
2012-05-29 18:51:15

Véleménye a(z) "Ádok Zoli" előadóról:

Hali Czitrovszky! Ha megvan a Craig David legújabb lemezem elküldenéd nekem? [*** moderálva ***] köszi az Ádok Zolit megpróbálom küldenei

Czitrovszky Hozzászólás ideje: 2009-01-20 15:25:41

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-09 15:46:16

Véleménye a(z) "Ádok Zoli" előadóról:

Sziasztok!Ha valakinek megvan az album, vagy legalább pár szám, örülnék, ha elküldené nekem! msn: [*** moderálva ***]

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább