Gózon Gyula

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 11989 alkalommal

Bemutatás:

Gózon Gyula (1885. április 19. – 1972. október 8.)
Kossuth-díjas (1954) magyar színész volt.
Érdemes (1951) és kiváló művész (1955).

Az Esztergomban élő szülei épp Érsekújvárban,
anyai nagyszüleinél tartózkodtak vendégségben,
amikor megindult a szülés, így ott született.

Az Esztergomban felnövő Gyula fiatalon Rákosi
Szidi magán-színiiskoláját végezte el. Pályáját
ugyan Nagyváradon kezdte, ismertté akkor vált,
amikor Nagy Endre szerződtette kabaréjához
Budapestre. Egy évad után jött a Népopera,
aztán megint a kabaré, majd 1919-ben a Király
Színház tagja lett.

1917-ben vette feleségül Berky Lilit, aki a saját
vállalkozásukban megindított Muskátli Kabaré
primadonnája volt. A házaspár gyakran lépett
fel együtt. 1927-től a Belvárosi Színház,
1929-től az Új Színház tagja lett.

Az operett mellett mindig is vonzotta a drámai
színjátszás. Először 1935-ben szerződtette a
Nemzeti Színház.
A zsidótörvények leparancsolták a színpadról,
majd 1945-ben visszatért a Nemzeti Színházhoz,
amelynek élete végéig tagja maradt.

Összesen 90 filmben játszott főszerepet (már a
némafilm korában megjelent a vásznon).
Filmalakításai méltán növelték népszerűségét.
Hattyúdala az „Egy öreg színész emlékei” című
írása volt, amely halála előtt nem sokkal, 1972.
február-márciusban jelent meg a Nők Lapjában.

Feleségével még 1935-ben vették meg az akkor
még Budapest melletti különálló kistelepülésen,
Rákosligeten az otthonukat jelentő családi házat,
ahol a második világháborút is átvészelték.
Gózon majdnem haláláig élt a házban, amelyet
csak élete legvégén, az 1970-es évek kezdetén
adtak el eltartói és vették magukhoz, egy szobába.

Budapesten hunyt el 1972. október 8-án.
A Kozma utcai izraelita temetőben nyugszik.

Emlékét egykori rákosligeti otthonán emléktábla,
nevét pedig az az utca viseli, melynek sarkán a
háza állt. Ezen utca mentén felfelé haladva, egy
sportpálya átellenes végében található a szintén
róla elnevezett Gózon Gyula Kamaraszínház,
amelynek bejárata fölött ma egész alakos szobra
áll.

Forrás: Wikipédia

Biográfia:

Gózon Gyula dalszövegek (1 db):

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább