Manhattan

Zenei irányzat: Pop
Albumok: 1 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 29355 alkalommal

Bemutatás:

A Manhattan az első magyar fiúegyüttes volt. 1991-ben alakultak különböző zenekarok tagjaiból: Csoki (Fix), Dobi Sándor (Kenguru), Varga Szabolcs (La Fontaine), Vilmányi Gábor (Exotic).
Az R-GO együttes basszusgitárosa, Környei Attila a 80-as évek végén abbahagyta az aktív zenélést és popmenedzserként folytatta tevékenységét. 1991-ben megalakította az első önálló produkcióját, a Manhattan együttest.

Környei a volt R-GO-s kollégáit, Holló Józsefet és Kozma Tibort kérte fel a zenék megírására. 1992-ben megjelenik második lemezük Szállj fel még címmel. Az együttes elnyeri az év zenekara címet. Az együttes folyamatosan a MAHASZ slágerlista élmezőnyében volt. 1993-ban jelent meg a harmadik Manhattan lemez Hazatérés címmel, majd utolsó közös lemez "Várj te hosszú forró nyár". A három tagra fogyatkozott együttes még 94-ben megjelentet egy újabb lemezt "Ajándék" címen.

94-ben, és 95-ben az együttes sikere még tart, rengeteg fellépés és Görögországba kihelyezett tábor. Itt készült a tengerparton az együttes Mert ő szerelmessé tud tenni c. videó klipje a fanatikus rajongókkal közösen.

A megmaradt két tag, Vilmányi Gábor és Csoki mellé ezek után csatlakozott egy fiatal gitáros, Kelemen Tamás. Ebben a felállásban még két lemez jelent meg az együttestől: 1997-ben Man-Hat-Tan-Ugyanaz a tűz címmel, és 1998-ban Hetedik címmel jelenik meg az utolsó Manhattan lemez.[1]

Biográfia:

Tagok:

Dandó Zoltán

zeneszerző

Albumok:

Manhattan Ajándék

Ajándék

1995

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

angelajudit Hozzászólás ideje: 2007-07-10 09:37:28

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Manhattan" előadóról:

Ha olvasgatnál a régi storykról vagy kiváncsi vagy az agárdi képekre, keresd a Manhattan oldalt a gportálon!!!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább