Fekete Vonat

Zenei irányzat: hip-hop roma-rap
Albumok: 4 db
Megtekintve: Ma 7, összesen 76782 alkalommal

Bemutatás:

Az együttes neve egy a '60-as évekbeni vonatról kapta a nevét, amely Szabolcs–Szatmár–Bereg megyéből indult Budapestre, és azon utaztak a Pesten dolgozó munkás romák. Ez a vonat akkor nagyon híres volt. Eredetileg Poór Péter táncdalénekes 1967-os slágere a legismertebb, ám többe között Demjén is énekelt róla. A becsületes romák szimbóluma lett. Ezért gondolták azt az együttes tagjai, hogy ez egy jó név, amit az emberek megjegyezhetnek.

1997 decemberében megnyerték a Fila Rap Jam-et, majd lemezszerződést kaptak. 1998 nyarán Ganxsta Zolee és a Kartell előzenekaraként léptek fel, producerük akkor Dopeman és László Viktor (ex-Sexepil) volt. 1998. szeptember 30-án megjelent első albumuk Fekete vonat címmel. Miután megromlott a kapcsolatuk Dopemannel, Mogyoró lett a producerük. A Forró a vérem című daluk az európai dalversenyben az első hat hely között végzett. LL Junior kilépése után Báró került a csapatba. 2001 végétől az együttes alig hallatott magáról, 2004-ben immár Beat nélkül a duó új albummal jelentkezett, a Még várjjal.

Albumok :

1998 – Fekete vonat (EMI-Quint)
1999 – A város másik oldalán (EMI)
2001 – Harlemi éjszakák (EMI)
2004 – Még várj (Klub Publishing)

Biográfia:

Az 1990-es évek végén alakította meg L.L. Junior két társával (Fatima és Báró) együtt a Fekete Vonat nevű formációt. A csapat nagy sikert aratott Magyarországon: két platina és egy aranylemezt kaptak.
Sikerük csúcsán a csapat közös megegyezés alapján szétvált és Junior 2001-ben elutazott Amerikába.
1997. december 18-án az EMI-Quint leszerzodteti az akkor még ismeretlen Fekete Vonat zenekart
1997. decemberében a Fila Rap Jam győztese és a közönségdíjasa, 1998. tavaszán a fővárosi klubok egyik nagy újdonsága, 1998. nyarán Gangsta Zolee turnéjának nagysikerű előzenekara (\"szókimondó szövegek\" nélkül), az együttes producere Dopeman és László Viktor (ex Sexepil). Szerepelnek Dopeman videoklipjében, miközben a Rádió 1 a Forró a vérem c. dalt elkezdi naponta többször sugározni, a dal a Franciaországban megrendezésre került európai dalverseny 100 felvétele közül az első 6 közé került.Ezután elkészül az együttes videoklipje az Animal Cannibals rendezésében, melyet azonnal elkezd sugározni a Z+ televízió. A szakma befogadja őket, az érdeklődés egyre nő. Sőt, olyannyira nő, hogy ritkán tapasztalható várakozás előzi meg mind a szakma, mind a közönség részéről. A fantasztikus sikerű koncerteken érdekes módon a nézők óriási szimpátiával fogadják az eredeti roma nyelven előadott részleteket – bár az album magyar nyelvű, csupán fűszerezve van a roma betétekkel. Arról szól, ami a legfontosabb tizenhét éves korban : szerelem, fájdalom, emberi kapcsolatok, erotika, a jövő nagy kérdései. Származásuk és környezetük határozza meg azokat a témákat – melyek szintén fontos szerepet kapnak az albumon – mint például a pénzszerzés különböző vállfajai, szokások, mentalitás, módszerek a gettóból. Arcok, alakok, jellegzetes szavak, szleng és figurák a nyolcadik kerületből. Egy kevésbé ismert és színes világ létező alakjai, beilleszkedési nehézségek, társadalmi problémák. A Fekete Vonat legfontosabb célja mindezek ellenére, vagy talán éppen ezért, a cigány kisebbség beilleszkedése, a romák és magyarok közötti barátság erősítése. Ezt nemcsak az albummal , hanem életükkel is meg kívánják mutatni mindazoknak, akik már most elkötelezték magukat mellettük, vitathatlan tehetségük, muzikalitásuk mellett. Az EMI-Quint kiemelt jelentőséget tulajdonít az album megjelenésének, és kiemelt promócióval és marketingmunkával segíti azt. Támogatók a Rádió 1. és a Popcorn, de nagyfokú érdeklődés kíséri az együttest a média részéről is , szinte önmagától szerveződő és öngerjesztő alapon \"indultak be\" a riportok, nyilatkozatok, a dal- és klipjátszás. Mindezek után 1998. szeptember 30-án megjelenik Fekete Vonat együttes első albuma "Fekete Vonat" címmel, mely korszakalkotó a magyar popzenében. A siker szenzációs. A közönség lelkesedése mérhetetlen. Az album bearanyozódik.

 1999. októberében a boltokba kerül "A város másik oldalán" a második album. A Fekete Vonat mindezek után még mindig csak a karrierje elején tart. Mi lesz a folytatás? Biztos siker. 2001.05.15-én jelent meg "Harlemi éjszakák" című legújabb albumuk. LL Junior kilépése után Báró került a csapatba. 2001 végétől az együttes alig hallatott magáról, 2004-ben Beat nélkül a duó új albummal jelentkezett.

A most már több mint tíz évvel ezelőtt - 1998 őszén - nagy sikerrel berobbanó magyarországi roma hip-hop együttes, a Fekete Vonat eredeti felállásában (Beat, Fatima, L.L. Junior) három albumot adott ki. Ezek a lemezek meghatározóak voltak nem csak az akkori roma fiatalság, hanem az egész magyar könnyűzenei közízlés számára is.



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Aliin Hozzászólás ideje: 2010-04-09 14:55:59

Utolsó bejelentkezés:
2013-03-25 21:37:35

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

Ááhh!Nagyon jó!:)

Pindúrító Hozzászólás ideje: 2010-01-17 12:09:38

Utolsó bejelentkezés:
2010-01-17 17:53:48

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

Gyönyörű!!!! Fatima hangja egy kincs!!!:) Imádom őket!!!:)

norbi800 Hozzászólás ideje: 2009-12-18 10:21:49

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-18 11:15:10

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

hát ez nagyon jó

bettóca19 Hozzászólás ideje: 2009-08-10 14:22:21

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-09 11:50:33

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

nekem naon tetcik ez a zene ngyon toppon van!!! hülye csírák nem azon kéne veszekedni hogy roma vagy nem roma az előadó azt tuti hogy nagyon tehetségesek!!! és ez a lényeg!!!

Ördög851 Hozzászólás ideje: 2009-06-06 17:16:58

Utolsó bejelentkezés:
2011-05-01 20:39:03

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

Még várj, nem engedlek még el Én mindent megtettem, miért van Hogy meg sem jöttél, és már menned kell Ne játsz a szívemmel, hisz tudhatnád Hogy még mindíg fáj! NAGYON NAGY ZENE,NAGYON NAGY SZÖVEGGEL!!!!!!!

nitta018 Hozzászólás ideje: 2009-02-22 14:40:47

Utolsó bejelentkezés:
2009-02-22 15:39:35

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

Nagyon kellene nekem ez a szám Juniortol ha vkinek megvan lécike vegyen már fel msnre és küldje át nekem:) [*** moderálva ***] elöre is köszönöm!

nitta018 Hozzászólás ideje: 2009-02-22 09:07:54

Utolsó bejelentkezés:
2009-02-22 15:39:35

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

Ha vkinek megvan ez a szám megköszöném ha elküldené nekem e-mailben :) :*

Bettyci Hozzászólás ideje: 2008-08-26 10:16:26

Utolsó bejelentkezés:
2008-08-26 10:15:16

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

Sziasztok!!!! :) Ha vkinek meg van ez a szám,megköszönném,ha elküldeni nekem e-mailban :) előre is köszi :) [*** moderálva ***]

Sabine Kármen Hozzászólás ideje: 2008-08-01 13:37:49

Utolsó bejelentkezés:
2008-08-27 07:26:05

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

Nagyon imádom őket(: Egyszerűen nem tudok náluk jobbat(:

radicsanett Hozzászólás ideje: 2008-05-03 13:29:39

Utolsó bejelentkezés:
2008-08-25 19:02:14

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

Sziasztok! ha valakinek meg van aza szám,hogy(Mindent a szerelemért) akkor lécci küld el nekem e-mailban!fontos lenne! [*** moderálva ***]

klaudya89 Hozzászólás ideje: 2008-05-02 22:31:19

Utolsó bejelentkezés:
2008-08-23 19:09:05

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

Köszi mindenkinek aki felvett a célból, hogy átküldje a számot ami kellett nekem! De most már nem kell, mert megvan! Azért kössz mindenkinek!

kriszti95 Hozzászólás ideje: 2008-04-27 14:41:55

Utolsó bejelentkezés:
2008-05-15 16:31:36

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

Sziasztok!!!Nagyon jó a fekete angyalok az 1.-ik kedvencem. :)

klaudya89 Hozzászólás ideje: 2008-04-23 15:17:44

Utolsó bejelentkezés:
2008-08-23 19:09:05

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

sziasztok, valaki el tudja nekem msn-en küldeni ezt a számot?(Acepella) mert sehonnan sem tudom megszerezni! előre is kössz! : [*** moderálva ***]

simike96 Hozzászólás ideje: 2008-04-13 19:29:52

Utolsó bejelentkezés:
2013-12-25 19:37:49

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

valaki el tudja küldeni a hiába keresed őket szám videoklipjét? aki igen lécci vegyen fel msn-re: [*** moderálva ***]

Lil Girl Baby Hozzászólás ideje: 2008-03-17 21:55:16

Utolsó bejelentkezés:
2008-08-06 19:49:25

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

áhhhh nagyon nagy zene akinek meg van el tudná nekem küldeni? Vegyen föl msn-re [*** moderálva ***]

simike96 Hozzászólás ideje: 2008-03-15 11:41:22

Utolsó bejelentkezés:
2013-12-25 19:37:49

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

VALAKI MEG TUDJA MONDANI HOL TALÁLOM A "HIÁBA KERESED ŐKET" SZÁM VIDEOKLIPJÉT?? LÉCCI, NAGYON FONTOS LENNE

dancerboy18 Hozzászólás ideje: 2008-02-26 14:00:36

Utolsó bejelentkezés:
2008-11-17 09:43:40

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

A Junior szövegénél,nem úgy van hogy ,,a kiscigány a ringkirály,, hanem úgy a helyes hogy rím király....nos ez egyértelmű hogy RÍM.És nem álom birálá dálom,hanem álom dilomá dálom. bocsesz ;-)...na csákesz Ui.:LL JUNIOR 2"-romaboy...

szunda Hozzászólás ideje: 2007-12-01 15:18:31

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

légyszi amindent a szerelemért cimü számot irjátok fel romául!köszi!fontos lenne!

Dzsaszi Hozzászólás ideje: 2007-11-28 23:48:32

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-21 14:16:47

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

Ja, majd elfelejtem, ha valaki tudna segíteni... Keresem a Fekete Vonat Város másik oldalán, Bilako, és El kell mennem klipeket. Ha valakinek meg lenne esetleg, [*** moderálva ***]

Dzsaszi Hozzászólás ideje: 2007-11-28 23:47:04

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-21 14:16:47

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

ÉLJEN SOKÁIG A FEKETE VONAT!!!!!!!!!!!!!

edina880113 Hozzászólás ideje: 2007-09-18 14:24:13

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

sziasztok! valaki tudna nekem nekem fekete vonat számokat küldeni!fõleg rébebbit de új is [*** moderálva ***]

Mcfly18 Hozzászólás ideje: 2007-08-11 07:18:34

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

sziasztok!!! Ha valakinek meg van az a szám akior ganxtát fikázzák az küldje már el nekem msnene a [*** moderálva ***] címre!!!Elõre is köszí

Vercsibaba Hozzászólás ideje: 2007-08-09 22:40:56

Utolsó bejelentkezés:
2008-06-15 21:44:30

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

Sziasztok bárki aki felvette [*** moderálva ***] annak sorry, mert nincs meg a jelszó, és hiába minden nem tud rá felmenni :( Szóval majd leírom pár nap múlva hova írjatok neki!Köszi

Vercsibaba Hozzászólás ideje: 2007-08-02 00:19:11

Utolsó bejelentkezés:
2008-06-15 21:44:30

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

Sziasztok!megvan valakinek a Hol van az a lány? Bárki, valaki mindegy ki elküldené msn-en? Lécci! [*** moderálva ***] Lécci! Elõre is köszi!

csanett Hozzászólás ideje: 2007-07-07 14:49:29

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

lécci külje el valaki nekem emailba a Mindenapos stroyt!!!lécci nagyon hálás lennék érte [*** moderálva ***]

XTina16 Hozzászólás ideje: 2007-06-30 19:46:52

Utolsó bejelentkezés:
2008-10-17 17:59:15

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

Nekem megvan a Még várj c. albumuk. Igaz, ez azért már más, mert ugye "csak" Báró & Fatima a Fekete vonat, de azért így se rossz! Sõt! Az Amaro jilo a kedvencem! :))))

picy0730 Hozzászólás ideje: 2007-06-28 20:35:54

Utolsó bejelentkezés:
2014-11-26 19:16:14

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

Nekem sajna méár csaakezek a számok vannak meg a Hozzád szól, a v áros másik oldalán, a mindent a szerelemért, és a hol van az a lány. Asszem van még 1 de nem jut eszembe hogy melyik.1 srác megigérte még itt hogy átirja nekem az összes albumukat, azóta is ígéri:'(

XTina16 Hozzászólás ideje: 2007-06-27 12:08:46

Utolsó bejelentkezés:
2008-10-17 17:59:15

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

Igen, én is sajnálom, hogy már nincs benne Junior, jó volt pedig nagyon:( nem akarok itt is veszekedést, mert látom ti se foglalkoztok vele, aki azt írta hogy csicskák, hallgassa meg az utolsó menet és a vissza a feladónak c. számokat. Megjegyzés, hogy itt Beaték 20 évesek sem voltak... Mert írtatok nekünk egy számot, a nesztek... nekem nagyon tetszik mindkettõ! Annyira örültem, mikor megtaláltam! Szerintem Fatimának van legjobb hangja, kár, hogy nem õt ajnározzák, hanem más érdemtelen "énekesnõket". Nekem régen Beat volt a kedvencem:) Sajnos nem sokat hallani róla:( De már családja van :) Hol van az a lány aki tudja... imádom!!!

picy0730 Hozzászólás ideje: 2007-06-24 13:34:25

Utolsó bejelentkezés:
2014-11-26 19:16:14

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

Nekem a legjobban a mindent a szerelemért tetszik.Ez az 1 ik közös számunk a legjobb fiúbarátommal.

nikulics12 Hozzászólás ideje: 2007-06-23 15:36:25

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

syasztok!!! én is naon szerettem a vonatot ameddig junior benne volt. amióta nincs benne juni azóta nincsennek top listán.már aki szereti a vonatot az ne vegye sértésnek mert attól hogy juni nincs benne még én is szeretem 1 naon kicsit:)))

nikike baba Hozzászólás ideje: 2007-06-20 17:34:35

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

sziasztok!!!én naon szerettem a vonatot!!!kár hogy vége!nagyon jók voltak!szerintem csinálhatnának egy két számot megint együtt!!!bizti nagy sikere lenne!!ha valakinek megvannak a feketevonat számok légysz küldjétek el!!!!itt az msn [*** moderálva ***]

Adryka0622 Hozzászólás ideje: 2007-06-20 10:35:47

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

De hüle vaok!Szal ez az email címem: [*** moderálva ***] egyben msn is ha esetleg kéne! pácsa

Adryka0622 Hozzászólás ideje: 2007-06-20 10:33:59

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

Sziasztok!Én is nagyon sajnálom hogy már nincsenek!Egy csomó számuk megvan,csak még "A város másik oldalán" hiányzik.Ha esetleg valakinek megvolna,hálás lennék ha átküldené,mert nagyon szeretem csak nincs meg :(( Hát elõre is köszi és pápá :)) Jahh és éljen az õrült nyár :D

csanett Hozzászólás ideje: 2007-06-13 22:31:27

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

Hát igen nagyon sajnalom én is h fel osztott peddig nagyon jok voltak!!nem tudnának mások ilyen jo zenéket csinálni mit õk!!

DemetriuS Hozzászólás ideje: 2007-06-08 20:54:19

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

csicskák...le lettek oltva most meg pattognak :D NESZTEK c. szám az egyik legnagyobb rap, fel se vehetik ezek a "csórók a térrõl" a TKO triumvirátusával a harcot ezt kár volt megpróbálni. Amúgy meg nem rossz számaik vannak, de azt inkább hadjuk h õk majd itt jampeckodnak a Ganxstáékkal :D

Dzsaszi Hozzászólás ideje: 2007-05-20 21:48:47

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-21 14:16:47

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

A Fekete Vonat a legjobb, bárki bármit mond! A legjobb tényleg akkor volt, mikor még benne volt a Juni. Bilako, Hol van az a lány, Mindent a szerelemért, Én vagyok az => Ezek a legjobb számok:-) Rajok voltak, és azok is maradnak!

XTina16 Hozzászólás ideje: 2007-05-10 17:49:12

Utolsó bejelentkezés:
2008-10-17 17:59:15

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

Áhh, nagyon köszönöm!:) Tényleg kár, hogy feloszlott :( Vagyis, ugye volt utána csak Báró+Fatima, de nem tudom, most mi a helyzet.Nekem a Bilako az egyik nagy kedvencem.Valahol olvastam, hogy azt írták,h.:Aki kibírja ülve, az forduljon szakorvoshoz :D Hát télleg. És persze a Hol van az lány c. számot se lehet hanyagolni! Még az elején kifejezetten utáltam az együttest, de ma már mindennap meghallgatom legalább egyszer egy számokat! Imádom!

MacMaster Hozzászólás ideje: 2007-05-07 19:47:12

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

A limuzinos klip a Hip-hop zene címû számhoz készült.

picy0730 Hozzászólás ideje: 2007-04-26 19:51:51

Utolsó bejelentkezés:
2014-11-26 19:16:14

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

Mindent a szerelemért, hol van az a lány forró a vérem, a város másik oldalán Bilako jajj de szeressem ezeket a számokat!!! Miért oszlott fel?

picy0730 Hozzászólás ideje: 2007-04-26 19:49:46

Utolsó bejelentkezés:
2014-11-26 19:16:14

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

Talán a forró a vérem mondd meg miért nem jó? dde nem bizti. Olyan kár hogy feloszlottt. akkor volt a legjobb, mikor még Juni is benne volt

XTina16 Hozzászólás ideje: 2007-04-07 13:40:13

Utolsó bejelentkezés:
2008-10-17 17:59:15

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

Nekem is segítsen vki léccike... volt egy klippjük, amiben egy limuzinban ültek, de nem tudom mi a címe...nem tud valaki segíteni? köszike

cycuka Hozzászólás ideje: 2007-03-29 14:08:12

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

[*** moderálva ***] (mert ott összeért a köfivel(: )pusza

cycuka Hozzászólás ideje: 2007-03-29 14:07:16

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

Sziasztok! azért elég kár,hogy a "numa romanes"számnak nincs meg a leírása,dalszövege...akinek esetleg megvan,az megírnád nekem?lehetõleg [*** moderálva ***] is köszönöm:-*

Szamocaaa Hozzászólás ideje: 2007-03-27 23:10:31

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

Egyetértek andy észrevételével... andy neked pedig szívesen elküldeném a dalt, mert nekem jó minõségben megvan, de nem hiszem, hogy freemailen ellehetne küldeni. Ahhoz kicsit nagy a mérete:)

andy1110 Hozzászólás ideje: 2007-03-25 22:52:38

Utolsó bejelentkezés:
2008-06-10 14:00:31

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

Nem akarok nagyon bele szolni a szövegbe mert nem szeretek más dolgába bele szolni, de nem "egyszer hû" volt hanem "egyszerû volt"... és a refbe nincs a végén õk csak simán "mindent megtettek a szerelmükért" de mind1 nagyon jó ez a számuk és nagyon örülnék ha valaki el tudná nekem küldeni az [*** moderálva ***] cimre mert nekem csak akadozva van meg :S Légyszives akinek meg van küldje el. Köszönöm :)

cicuska66 Hozzászólás ideje: 2007-03-25 01:05:05

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

nahát ez is kurva jó szám!

cicuska66 Hozzászólás ideje: 2007-03-25 01:04:01

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

éjjel-nappal ezt a számot hallgatom!!!!!!!anyám már ki van idegileg!!!!!!!hihi:)

picy0730 Hozzászólás ideje: 2007-03-06 20:33:56

Utolsó bejelentkezés:
2014-11-26 19:16:14

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

"kéz a kézben" nekem ez az 1 ik kedvenc számom, mert a volt barátomra emlékeztet, mert akkor a mi kapcsolatunkat is mki tiltotta. Nagyon szeretem a számaikat

kis Lulu Hozzászólás ideje: 2007-02-20 20:52:04

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

Ez a szám az elsõ albumukon volt és 1998-ban jött ki,amin még Dopeman volt a producer.

andy1110 Hozzászólás ideje: 2007-02-17 02:53:25

Utolsó bejelentkezés:
2008-06-10 14:00:31

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

Szijasztok! Õõõ azt hiszem tudom melyik számárol beszéltek a Nem búcsúztál el nem ? az volt a refje hogy : Gyerek voltam felse foghattam mennyit jelentet én nekem mikor elmentél egy borus reggelen ha igen akkor vegyetek vel az [*** moderálva ***] cimen ez az msnen és szivesen átküldöm vagy írjatok egy levelet [*** moderálva ***] cimemre hogy küldjem el és elküldöm csak ennyi mert késöbb figyeltem fel hogy miröl is beszéltetek

andy1110 Hozzászólás ideje: 2007-02-17 02:46:10

Utolsó bejelentkezés:
2008-06-10 14:00:31

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

Szijasztok Szerintem nagyon jók voltak régen kár hogy ki lépet Juni vele volt tejes a csapat és Fatimának szerintem nagyon jó hangja van van tölle egy olyan számom hogy Még nem veszithetek szerintem nagyon jo nah mind1 Szijasztok

picy0730 Hozzászólás ideje: 2007-02-05 07:59:45

Utolsó bejelentkezés:
2014-11-26 19:16:14

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

rspeti! Nemtudom egyre gondolunk e, De a Juninak van 1 száma amikor a mamájáról énekel. Várj még asszem ez a cime. Vagy nemtoom akkor

rspeti Hozzászólás ideje: 2007-02-04 04:18:53

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-12 03:22:20

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

Sziasztok! NEm tudom pontosan, hogy Fekete Vonat-e, de talán ez a srác énekli... Egyszer régen volt egy gyönyörûszép zeném, talán tölük. Egy lassu szám, az anyukájának/ról énekel. Tudnátok segíteni mi az?

picy0730 Hozzászólás ideje: 2007-02-01 18:27:58

Utolsó bejelentkezés:
2014-11-26 19:16:14

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

Még mindig nagyon szeretem a zenéjüket:) kedvencem a Bilako és a hol van az a lány

Dóri 14 Hozzászólás ideje: 2007-01-14 14:51:12

Utolsó bejelentkezés:
2012-10-04 17:28:48

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

Én is sajnálom, hogy nincs már! Annyira imádom õket, még most is hallgatom napi rendszerességgel, szinte az összes számát kívülrõl fújom :-) Imádom :-)

XTina16 Hozzászólás ideje: 2006-12-27 10:18:49

Utolsó bejelentkezés:
2008-10-17 17:59:15

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

De kár, hogy az Amaro jilo szám nincs fönn... :(

sztyky Hozzászólás ideje: 2006-12-14 08:51:33

Utolsó bejelentkezés:
2008-02-28 18:43:06

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

töltsétek le innen gportal.hu/portal/boritokportal

dooodó Hozzászólás ideje: 2006-12-09 09:56:38

Utolsó bejelentkezés:
2010-08-17 20:54:52

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

Ha valakinek meg van ez a szám ,hogy Mindennapos Story akkor lécci küldje el nekem [*** moderálva ***]

laczko187 Hozzászólás ideje: 2006-12-04 10:54:10

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

Helló! Ha valakinek megvan ez a szám mp3-ba akkor küldjétek el nekem [*** moderálva ***] köszike

Szelli03 Hozzászólás ideje: 2006-11-30 13:14:00

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Fekete Vonat" előadóról:

WÁÁH :DDD

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább