Dobrády Ákos

Zenei irányzat: Pop/Rock
Albumok: 3 db
Megtekintve: Ma 4, összesen 38045 alkalommal
Letölthető tartalmak az előadónál

Bemutatás:

Dobrády Ákos (Győr, 1975. szeptember 7. – ) magyar énekes, a TNT együttes egykori tagja.

Biográfia:

Nyolc éves korában beiratkozott szolfézsre, családjában unokanővére

tanult zongorázni és Ákos kedvet kapott tőle. Szülei támogatták

zeneszeretetét, ezért egy bécsi zongorával ajándékozták meg. Az első

négy évben klasszikusokat játszott, majd áttért a könnyűzenére. Tizenhat

évesen már a vendéglátóiparban, az éjszakában dolgozott Győrben és

környékén. A zene mellett kézilabdázott is, egy idő után eljött a

pillanat, amikor választania kellett. 1995-ben, barátjával és

edzőtársával Intivel, Zuber Krisztiánnal felköltöztek Budapestre, ahol

egy stúdióban Császár Előd segítségével, aki nagy fantáziát látott a

fiúkban és nekiláttak első lemezük elkészítéséhez. A TNT együttessel,

később zenekarral összesen 4 aranylemezzel büszkélkedhet. A TNT

Bumm-Bumm albumja később elérte a platinalemez minősítést és a Unplugged

(Másképpen) album 2-szeres platinalemez lett. A Koncert a Kisstadionban

pedig aranylemez lett.







A TNT együttes tagjai 2005-ben úgy döntöttek, hogy külön utakon

folytatják zenei karrierjüket. Ákoshoz olyan slágerek fűződnek a

TNT-ből, mint a Titkos üzenet, Bolond, aki sír, a Ha nem jön álom a

szememre, Híd a folyót és a Kicsi gesztenye. 2003-ban Szekeres Adrien és

férje (Kiss Gábor) felkérte Ákost, hogy a Híd a folyót dalt énekelje el

Adriennel duett formában. Ákosnak pedig az egyik kedvenc énekesnője

közé is tartozik és elvállalta a dalt és felénekelte Adriennel. A dalt

nem Ákos szerezte (ezt azért írom le, mert sokan azt gondolják, hogy a

dalt ő írta és szerezte, de ez nem igaz ezzel a dallal kapcsán), hiszen

Adrien férje, azaz Kiss Gábor a zeneszerzője és a dal szövegét, Gábor

társa, Simon Attila írta. A dalból óriási siker lett és a YouTube

videomegosztó portálon több mint 1 200 446 alkalommal nézték meg.







A TNT feloszlása után a TNT oldal is megszűnt és Ákos 2006 tavaszán a

kiadta a Te vagy a hangszerem című kislemezt, majd 2006 novemberében

jelent meg első szólólemeze Fekete gyémánt címmel az mTon / Magneoton

(Warner Music) gondozásában. A Magyar Rádió Ákost, Emerton-díjjal

jutalmazta, melyet „Az év legjobb énekese” kategóriában vehetett át.







2009-ben Emilia Rydberg énekesnővel, a Big Big World énekesével

felénekelte a Szerelemre hangolva / Side by side című dalt, amelyet ő

maga komponált. A dal sokáig vezette a slágerlistákat a rádióban és a

hozzákészült videoklipet a YouTube-on több mint 1 572 685 alkalommal

nézték meg. Még ebben az évben megjelenik második szólólemeze a Seven

Music Records gondozásával, a Közelebb egymáshoz című album. Az albumot a

Syma Csarnokban mutatta be, ahol 6000 ember előtt énekelt. A koncerten

fellépett Emilia Rydberg is, akivel a Szerelemre hangolva / Side by side

című duettdalt bemutatták. Ezenkívül Emilia előadta a legnépszerűbb

dalát, a Big Big Worldöt is. Akik részt vettek a koncerten, azok

karácsonyi ajándékként megkapták Ákos második szólólemezét, a Közelebb

egymáshoz címú lemezt.







2010 márciusában megjelent hivatalosan is a második szólólemeze, a "

Közelebb egymáshoz " a Koncert a Syma Csarnokban DVD-vel együtt. Akik

már rendelkeztek a Közelebb egymáshoz albummal, azok a Koncert a Syma

Csarnokban DVD-t külön is megvehették.







2010-ben énekelt duettet Patai Annával, a " Pár nap még nem a világ " című dalt. A vidám dal karácsonyi témájú.







2011-ben egy nosztalgiakoncert erejéig újra összeállt a TNT zenekar. A

zenekar 15 éves jubileumi koncertet tartott a Papp László Budapest

Sportarénában, május 21-én 20:00-tól. Ezenkívül 2011-ben a Fonogram

díjra jelölték őt a legjobb modern pop/rock album kategóriában, második

szólólemezével, a Közelebb egymáshoz című albumával. A Magyar Tolencia

Díjra is jelölték őt legjobb énekes kategóriában.







Forrás: Wikipédi

Tagok:

Dobrády Ákos

ének, gitár

Szekeres Adrien

ének, vokál, zongora

Dandó Zoltán

zeneszerző

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Gabica51 Hozzászólás ideje: 2010-08-17 08:06:08

Utolsó bejelentkezés:
2010-08-17 09:52:45

Véleménye a(z) "Dobrády Ákos" előadóról:

Sziasztok. A dal eredetileg, duett úgyhogy a cím nem stimmel azzal, hogy Dobrády Ákos : Szerelemre hangolva, mivel Emilia is énekel benne, 2 énekes énekli a dalt. Dobrády Ákos és Emilia énekli. Tehát a dal címét lehet így is leírni : Dobrády Ákos - Szerelemre hangolva ( duett Emiliával ) vagy így : Dobrády Ákos és Emilia - Szerelemre hangolva. De úgy nem stimmel, hogy 1 énekes énekli a dalt, mert ez duett. Ezért kérem azt, aki ezt feltette, hogy javítsa át.

Thina Hozzászólás ideje: 2010-05-17 18:10:10

Utolsó bejelentkezés:
2011-01-19 00:16:24

Véleménye a(z) "Dobrády Ákos" előadóról:

Mert értelmet nyert minden, megköszönni mindezt, hogy tudnám most neked.

kismaci Hozzászólás ideje: 2009-12-30 20:43:32

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-30 21:30:58

Véleménye a(z) "Dobrády Ákos" előadóról:

Kedves Beuci30, és Ensejo! Azt írtam, hogy amikor előszőer hallottam. Természetesen nem hallom már én sem hamisnak. Feltételezem, hogy kijavították a hibát! (Valószínűleg technikai okai voltak.) Az írásom többit részét továbbra is fenntartom! Abban viszont, nem értünk egyet, hogy fikáztam volna. Hiszen az elején írtam, hogy kedvelem a dalait. Ha fikázás lett volna a célom, akkor csak rosszat írtam volna, s nem ebben a hangnemben. Inkább építő jellegnek szántam, a rosszindulat messze állt Tőlem.

Ensejo Hozzászólás ideje: 2009-12-27 14:35:03

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-09 17:24:47

Véleménye a(z) "Dobrády Ákos" előadóról:

Sziasztok! Hát először is Dobrády Ákosnak és Emíliának gratulálni szeretnék, hisz egy érzelmekkel teli zenét sikerült nekik összehozni! Másodszor is az aki nem szereti az ilyen számokat annak nem kellene ilyen oldalakra tévednie! És szerintem egyáltalán nem hamis a szám! Na üdv nektek.És még egyszer gratulálok.

Beuci30 Hozzászólás ideje: 2009-12-04 08:28:26

Utolsó bejelentkezés:
2014-12-17 10:43:42

Véleménye a(z) "Dobrády Ákos" előadóról:

Sziasztok! Hát kismaci én egyáltalán nem értek veled egyet. Abszolút tiszta hangja van az Ákosnak, szerintem a te füleddel van a baj. Meghallgatnám a te hangod mennyire lenne tiszta, könnyű másokat fikázni. Szerintem ez is sláger lesz épp úgy mint eddig minden száma.

kismaci Hozzászólás ideje: 2009-12-03 16:11:32

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-30 21:30:58

Véleménye a(z) "Dobrády Ákos" előadóról:

Kedves Fanok! Előszőr is: Kedvelem Dobrády hangját, jó kis lemezeket csinált még a TNT-vel. DE! Mikor előszőr meghallottam a rádióban ezt a dalt, (még a Slágerben) sajnos csak az első sor után jöttem rá ki is énekel. Hamisra sikeredtek az első hangok. Tovább figyelve a dalt ezek az gondolatok fogalmazódtak meg bennem. Nincs összhangban a két hang. Ha egy FÉRFI énekel egy nővel, akkor a férfinak KŐTELEZŐEN erősebben markánsabban kell énekelnie, mint a nőnek. Ez itt valahogy kevésbé valósul meg. /főleg a Csillag születikben ütközött ez ki nagyon. Áhh, az ott borzalmas volt/ A szöveg pedig, kedvesen szerelmesen szomorkás. Mindezektől függetlenül ismét született egy dal amit a rádióból munka mellett hallgathatunk! :)

Julieszti Hozzászólás ideje: 2008-07-11 19:38:05

Utolsó bejelentkezés:
2009-01-03 13:36:19

Véleménye a(z) "Dobrády Ákos" előadóról:

Sziasztok! Én úgy gondolom,h Dobrády Ákos nagyon tehetséges,és szerintem Magyarországon a legjobb hangú férfiak között szerepel.Csak zongora kisérettel és az ő hangjával gyönyörű lenne a szám,de így is az! =)

gabykaaaaaaaaaaaaaaa Hozzászólás ideje: 2007-09-01 12:47:00

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Dobrády Ákos" előadóról:

Hello!Mukôdik a www.dobradyakos.hu oldalon a fórum!Lehet Ákostól megkérdezni!

gabykaaaaaaaaaaaaaaa Hozzászólás ideje: 2007-08-02 18:36:31

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Dobrády Ákos" előadóról:

Dievca!Letoltheto a kovetkezo címen:www.songo.hu,www.zene.hu,meg ilyen zenei portálon.Az én MSN [*** moderálva ***] írhatsz levélbe [*** moderálva ***]

gabykaaaaaaaaaaaaaaa Hozzászólás ideje: 2007-08-02 11:13:49

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Dobrády Ákos" előadóról:

Sziasztok!Szerintem az a béna aki ilyen véleményt produkál a fórumon.Aranyom látom hogy nem vagy Dobrády Ákos fan hanem anti,akkor?Mit keresel itt?Neked Dobrádynál 0 a beavatkozásod.Jaaj,és már ha itt vagy szerintem túl nyálas a komentárod.Szegényke! Hmm,és még szánalmasnak nézi a eloadot hát sajnos csak te vagy itt a szánalmas,aki itt produkál antiként!De nevetséges vagy!Hisz csak ide beugrasz és már megmondtad a szánalmas véleményed!Sajnállak,hogy mennyire a fejedre pottyantál!De csak hogy tudd aranyom ennek az eloadok van zenekara és szuper jó énekes!Hangja aranyom van!

Sy1231 Hozzászólás ideje: 2007-07-15 18:39:40

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Dobrády Ákos" előadóról:

Sztem nagyon béna elõadó... Hangja nincs, és férfi nem értem miért ír ilyen nyálas számokat... Szánalmas!

neojácska Hozzászólás ideje: 2007-04-13 08:58:55

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-23 20:40:51

Véleménye a(z) "Dobrády Ákos" előadóról:

szia dievca! sajnos linket nem írhatok be, megpróbálom másként, tehát: mp3.club.hu/ multiplay-en regelni kell hozzá, de minden le van írva!

Dievca Hozzászólás ideje: 2007-04-12 16:25:02

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Dobrády Ákos" előadóról:

Hol lehet letölteni?Elõre köszi a válasszal!

neojácska Hozzászólás ideje: 2007-04-12 15:04:22

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-23 20:40:51

Véleménye a(z) "Dobrády Ákos" előadóról:

Dievca! Netrõl Ákos új albuma letölthetõ ... írj mail címet és megy a válasz honnan...

Dievca Hozzászólás ideje: 2007-04-11 17:31:20

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Dobrády Ákos" előadóról:

Légyszi akinek van Dobrády Ákostól ill.TNTtõl bármilyen dala légyszi küldje már el MSnen,légyszi add meg az MSn cimedet és felveszlek,elõre köszi!!!!!

sytrus Hozzászólás ideje: 2007-04-07 18:45:38

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Dobrády Ákos" előadóról:

Megmosolyogtat a nóta gyenge szövege, az énekhang méginkább. Meghallgatbám effektek nélkül a hangját:)

cejjoka Hozzászólás ideje: 2007-02-24 19:09:46

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Dobrády Ákos" előadóról:

Sziasztok! Az én kisfiam sajnos nem lát, ezért a hallása kitûnõ! imádja Ákos hangját. Aminek én nagyon örûlök!

Réticsoda Hozzászólás ideje: 2007-01-13 21:35:17

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Dobrády Ákos" előadóról:

Tökéletes!Imádom!!!

mendy73 Hozzászólás ideje: 2006-12-09 17:47:48

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Dobrády Ákos" előadóról:

Nos gratulálok Dobrády Ákosnak,de én személy szerint ütõsebb dalokra számítottam!De azert belopta magát a szivembe,a dalokra értem!

aalexaa Hozzászólás ideje: 2006-12-05 20:21:09

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Dobrády Ákos" előadóról:

Szerintem ez az album sokkal jobb, mint amit még TNT-s korában csináltak az Intivel... érzelmesebb... közelebb áll a lelkivilágomhoz. Egyszerûen fantasztikus, hogy minden dalban megtalálom magam, az érzéseimet, és az adott élethelyzetet, ami épp foglalkoztat. Nagyon jó lett! Gratula!

hathor20 Hozzászólás ideje: 2006-12-05 17:22:15

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Dobrády Ákos" előadóról:

Dobrády Ákos ezt az albumot nagyon eltalálta! Gratulála hozzá!!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább