IdiotSide

Zenei irányzat: Modern rock
Albumok: 1 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 22290 alkalommal

Bemutatás:

Biográfia:

A zenekar 2004 novemberében alakult Szerencsen, amikor Gönczy "Big" Győző rögtön elvállalta a mendzseri feladatot.



A komolyabb előrelépésig több mint 150 koncertten voltunk túl, melyek közül többször a Republic és a Hooligans előzenekaraként léphettünk a színpadra.


2008-ban az első Lola nagykoncerten debütált a zenekar a nagyközönség előtt, ami után rögtön az egyik hazai díjátadót is mi nyithattuk. Ekkor Bognár Tibor csatlakozott hozzánk mint produkciós menedzser, aki segítségével többek között lehetőséget kaptunk Avril Lavigne magyarországi koncertjén előzenekarként résztvenni.


Szeptemberben elkészült az első videóklippünk a Könnyen jön című dalhoz, majd 2009 februárjában a Szárnyak nélkül kisfilmje is napvilágot látott, melyek láthatóak voltak a hazai zenecsatornákon.


2009-ben a Bravo Otto díjátadón Az év felfedezettje díjat vehettük át, de ez nem "csak" a szobrot hozott nekünk, hanem egy lemezszerződést is a Magneoton kiadónál.


2010 márciusában készült el az Álarc című videóklipünk, mely előfutára volt a májusban megjelenő, első nagylemezünknek, a 21-nek.

Az év végén jelent meg a lemez címadó dalához készült kisfilm, mely a Viva Chart Show-n egészen az 1. helyig menetelt.



2011-ben a Nyíregyháza Tigers amerikai focicsapat felkért minket, hogy megírjuk az indulójukat.







Díjak és jelölések:



2009 - Az év hazai felfedezettje (Bravo Otto)



2009 - Legjobb új előadó jelölés (VIVA Comet)



2009 - Legjobb együttes jelölés (VIVA Comet)



2010 - Az év magyar együttese jelölés (Bravo Otto)



2010 - Legjobb együttes jelölés (VIVA Comet)



2011 - Az év magyar együttese jelölés (Bravo Otto)

Tagok:

Lapis Botond

szóló gitár

Albumok:

IdiotSide 21

21

2010

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

csillag szil Hozzászólás ideje: 2011-02-07 13:39:53

Utolsó bejelentkezés:
2012-12-30 10:46:20

Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:

Imádom nagyon jó!!!!!!!!!!!!!!

Doriszyx Hozzászólás ideje: 2010-09-18 01:55:27

Utolsó bejelentkezés:
2011-10-11 16:32:20

Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:

Sziasztok! Akinek meg van az Idiot Side Tükörkép című száma az légyszíves küldje már el nekem meghálálom.Vagy mondja meg honnan lehet letölteni.MSN [*** moderálva ***] [*** moderálva ***] is nagyon szépen köszönöm!

Lucmatek Hozzászólás ideje: 2010-09-03 13:29:06

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-27 20:37:40

Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:

vivii_93 írd le priviben az msn címed és átküldöm a számokat :D

Laci3612 Hozzászólás ideje: 2010-08-12 21:52:28

Utolsó bejelentkezés:
2011-09-11 15:10:46

Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:

Megvan valakinek ez a szám????????????????????????????????????

Réj Hozzászólás ideje: 2010-08-11 14:55:34

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-29 18:59:59

Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:

Imádom az Idiot Side-ot Barnee meg Golyó a kedvencem.

chintya100 Hozzászólás ideje: 2010-07-06 18:09:35

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-28 15:21:29

Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:

sztem tök jó Barnee haja a klippben <3 csak kár h élőben csúnya a haja :(

prebi Hozzászólás ideje: 2010-06-19 10:26:13

Utolsó bejelentkezés:
2013-04-01 11:56:33

Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:

naon szeretem az idiotsideot... torrenttel honnan lehet letölteni a számokat?

kesty Hozzászólás ideje: 2010-06-15 05:43:39

Utolsó bejelentkezés:
2013-04-26 22:43:39

Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:

szerintem nagyon jó ennek a zenéje és könnyen megjegyezhető a szövege

ke$$$ha Hozzászólás ideje: 2010-06-09 17:45:49

Utolsó bejelentkezés:
2014-02-08 20:01:48

Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:

Imádom Az Idiot Side-ot!!!

vivii_93 Hozzászólás ideje: 2010-05-30 16:47:32

Utolsó bejelentkezés:
2011-10-20 20:59:01

Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:

akinek meg van a 21! cimü album, és át tudná küldeni, az vegyen fel msnre lécci. elöre is köszii. :) [*** moderálva ***]

Lucmatek Hozzászólás ideje: 2010-05-06 11:41:48

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-27 20:37:40

Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:

Köcc már +van:D am az albumot honnan tudnám letölteni? aki áttudja küldeni vmeik számot vagyen fel msn-re pls:vizi99 jahh hotmail.com-os vok:D

monyek12 Hozzászólás ideje: 2010-04-11 14:07:25

Utolsó bejelentkezés:
2010-05-25 19:50:05

Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:

Szia Lucmatek! Én a Vdowmloadert töltöttem le elöszőr aztán abban az alkalmazásba a számot!

Lucmatek Hozzászólás ideje: 2010-04-04 08:29:46

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-27 20:37:40

Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:

lécci mondjátok el honnan lehet letölteni a Szebb világ-ot!!!!!!!!

Tünke12 Hozzászólás ideje: 2010-03-30 15:59:20

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-17 13:52:47

Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:

ebben a dalban a hang is jó a videó is jó és a szöveg is egyszóval király

eszter.1017 Hozzászólás ideje: 2010-03-15 18:36:38

Utolsó bejelentkezés:
2011-10-06 05:52:01

Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:

Jó a szám is meg a klip is na és a szöveg se semmi! Jól meg van csinálva! Barnee jól néz ki! (L) JObb is, hogy szakított azzal a ribanc Barbee-val! Jószám! (kedvenc) Csak így tovább! Puszi

fancsikah14 Hozzászólás ideje: 2009-09-16 18:09:54

Utolsó bejelentkezés:
2009-10-30 15:47:16

Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:

sziasztok!! akinek megvan az Idiot Sidetől az összes zene akk léccy küldjétek már el nekemm!!!!!!!köszikeh [*** moderálva ***]

geenkygreen Hozzászólás ideje: 2009-07-29 18:07:26

Utolsó bejelentkezés:
2010-09-06 11:17:12

Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:

én régen nem szerettem őket, de most már az egyik kedvenceim. :) kb. 10 számuk van az ipodomon, és folyton őket hallgatom. XD. (L)

Nusi97 Hozzászólás ideje: 2009-07-11 19:37:04

Utolsó bejelentkezés:
2013-05-15 17:16:14

Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:

sziasztok akinek meg van könnyen jön számuk az lécci küldje el nekem csnusi97-re ja freemail.hu-s ellöre is köszi

Naozumi Hozzászólás ideje: 2009-07-10 06:56:41

Utolsó bejelentkezés:
2009-11-02 08:39:55

Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:

Nekem is van 3 számom tőllük! Asszem a Szebb világ, a könnyen jött és a szárnyak nélkül:P De többet sehol se találok!:( Pedig ez a dal tetszik eddig a lejobban! Ha tudja valaki h honnan lehetne leszedni akkor írjon v vmi:(

Annushka Hozzászólás ideje: 2009-06-19 09:39:07

Utolsó bejelentkezés:
2009-07-11 20:11:01

Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:

Sziasztok akinek megvan a Szebb világ, vagy a Könnyen jön számuk az írjon msn re a cimem annushka__96 hotmailes vagyok ... koccike remelem elkülditek :D

BabaScene Hozzászólás ideje: 2009-02-08 11:29:54

Utolsó bejelentkezés:
2009-02-08 12:26:19

Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:

sziiasztok..nekem megvan 3számuk..xajnah többet nemtalálok seholsem h letudnám esetleg töltenih. megadom az e-mail címem..irsz éeveletoda.és megkapod az msn címem..és átküldöm a számokat =) ha kell =) nahxal címem..: [*** moderálva ***]

dorry94 Hozzászólás ideje: 2009-02-04 20:09:54

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-18 10:59:33

Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:

sziasztok:) valaki eltudná küldeni az összes számukat a pupusbaba msncimemre?:) amugy hotmail-es vagyok:)

Szandykah Hozzászólás ideje: 2009-01-05 18:57:33

Utolsó bejelentkezés:
2009-01-05 19:51:49

Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:

Én először ezt a számukat hallattam. Nagyon jó!!! Remélem, h jönnek ide ahol én lakok koncertezni!!

Nitácska77 Hozzászólás ideje: 2008-12-07 16:12:41

Utolsó bejelentkezés:
2008-12-07 17:06:18

Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:

Hi all!akinek megvan a Könnyen jön vagy a Szebb világ című szám,az légyszi küldje át nekem [*** moderálva ***] előre is:]

viki11 Hozzászólás ideje: 2008-07-25 20:38:31

Utolsó bejelentkezés:
2009-01-11 10:20:48

Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:

imádomBarneeeeeeeet<33(:

rockerhugica Hozzászólás ideje: 2008-05-06 16:25:52

Utolsó bejelentkezés:
2008-05-06 16:24:06

Véleménye a(z) "IdiotSide" előadóról:

Sziasztok!!! ha vmelyik látogatónak meg van ez a szám, akkor legyen szives küldje már el nekem erre a címre!!! : [*** moderálva ***] :)))

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább