Siska Finuccsi

Zenei irányzat: Underground Hip-hop
Albumok: 2 db
Megtekintve: Ma 20, összesen 90845 alkalommal

Bemutatás:

Siska Finuccsi, polgári nevén Losonczi Szilveszter (Tatabánya, 1979. november 14.-ben született.

Magyar rapper.

Biográfia:



1998-ban kezdett el komolyabban foglalkozni a szövegírással.

1999-ben Check-kel(Nagy Viktor) megalapította a Rímharcosok klubját, 2000-ben egy kisebb albumot is kiadtak.

2001-ben egy baráti felkérésre vették fel a Vitamin K – Fel a csúcsra című EP-t, ami egy nu metal hanganyag volt.

2002-ben a Bloose Broavaz felkérésére Check-kel közösen kiadták a Feenoocchiz - Pokolkonyhája című EP-t.

2005-ben már a Night Child tagjaként jött ki a SiskaMánia/Temetetlen Múlt című lemeze, ami elég nagy port kavart.[forrás?] Két klip is készült erről az albumról. Az album elektronikus hangzásúra sikeredett, ami Boogiema-nak köszönhető.

2006-ban Artos Csabával közösen kiadták az Alakváltók /Dolby & Saigon / - 7köznapi Győztesek című albumukat. Ebben az évben Ecküvel és Pixával közösen a Gruppen Family - Gpont című LP-t készítették el.

2007-ben a Bloose Broavaz teljes értékű tagjaként kiadta a Dühkor nevű lemezét.

2009-ben készült el a Barbárfivérek - Halottak napja /Finuccsi Mixtape. Az alapokért Tibbah és Deego volt a felelős. Holnap Hajnalig címmel készült egy klip is az albumról.
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Trixosz Hozzászólás ideje: 2012-12-04 23:58:13

Utolsó bejelentkezés:
2023-05-26 09:34:26

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

Hamarosan a Vérebeket is rappehetitek jóvoltamból

czlinda01 Hozzászólás ideje: 2011-04-02 12:14:46

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-02 13:58:15

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

Öszinte hazugság :) Király vagy siska megörülök érted!!!!!!!! Imádlak nagyon nagyon!!!!!!!!!!!!!!!!

Jucíí. Hozzászólás ideje: 2010-09-09 18:40:49

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-05 20:08:02

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

ohh I M Á D O M ! ♥♥ =). xD.

tomika992 Hozzászólás ideje: 2010-09-05 06:23:59

Utolsó bejelentkezés:
2010-09-05 08:22:26

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

Siska a király!!!!

justchild Hozzászólás ideje: 2010-08-07 10:18:24

Utolsó bejelentkezés:
2012-06-02 19:32:33

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

A Lángtenger az nem Diggieman??????O.o

torman Hozzászólás ideje: 2010-08-01 18:21:21

Utolsó bejelentkezés:
2010-08-01 20:20:19

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

Ki leszek írva= ki leszek nyírva... wu verem= we wearem, de nem baj. remélem kijavítja a feltöltő.

narky Hozzászólás ideje: 2010-07-26 14:01:42

Utolsó bejelentkezés:
2017-03-02 15:43:00

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

Imádom Siska a legjobb ;)

Junior09 Hozzászólás ideje: 2010-07-14 19:08:36

Utolsó bejelentkezés:
2010-07-14 21:02:05

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

A legnagyobb!! Respect!!

zeneforever125 Hozzászólás ideje: 2010-05-23 12:31:20

Utolsó bejelentkezés:
2019-08-31 11:58:21

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

LLLLLL(TELEP)LLLLLLLLLLLLLL

laly1992 Hozzászólás ideje: 2010-04-14 15:44:40

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-14 17:39:44

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

Siska 4ever!!! respect. vki ismeri a Kész Átverés című számát? Lehet h az még Feenoochizz de ha vkinek megvan az tegye már fel a szövegét pls. előre is thx. SISKA IS KING OF THE RAP!!!!!!!!! ;)

rapdilemma1999012 Hozzászólás ideje: 2010-04-06 08:36:25

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-06 10:13:59

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

imádom ezt a zenét mert majdnem minden kedvencem benne van vágod?hát remélem hogy vágod !!!!!!!!!!!!de ebbe igazán csakkét rapp az ami tetszik a dipáé meg a siskáé pissz!!!respect haver!!!!!!!!!!!!!!!!!

rapdilemma1999012 Hozzászólás ideje: 2010-04-06 08:21:31

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-06 10:13:59

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

recpect!figyelj minden k-ra hát rántalak a mába a gagyi zenészeket fürészeljük szét a kádba jó!!!!

rapdilemma1999012 Hozzászólás ideje: 2010-04-06 08:17:47

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-06 10:13:59

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

ez az egyik kedvenc zeném de igazábol mindenfélét szeretek amiben siska dsp steve bobakrom meg......benne van!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

narky Hozzászólás ideje: 2010-03-22 07:34:00

Utolsó bejelentkezés:
2017-03-02 15:43:00

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

Imádom ♥

lawy Hozzászólás ideje: 2010-02-12 18:40:20

Utolsó bejelentkezés:
2010-02-12 19:38:57

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

Ami a szam elejen megy..van egy olyan trekk?vagy lesz? mert kurvanagy! amugy nagyon ottvan ez a szam...respect..peace:)

tornado0814 Hozzászólás ideje: 2010-02-10 18:11:37

Utolsó bejelentkezés:
2010-02-10 19:03:52

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

Na csá mindenki!Ne is haragudjatok én nem akarok fikázni de ti mind hangemberek vagytok!!!!!Egytől-egyig!!!!KOX mondja h cigányok vagytok így meg úgy erre mégis ő ír be ide ilyen cigány szövegeket.Ezt onnan tom h én is ismerek cigányokat és ismerősek ezek a mondatok.Puyan te is csak itt oltod KOX-ot mert te Győri vagy.És akk mi van???Emberek hadjátok már ezt a szart h itt neten oltogatjátok egymást!!!!Tegyetek már fel vmit tube-ra amit ti csináltatok!!!Kiváncsi lennék h mit alkottok!Amire számítok:SZAR ALAP SZAR SZÖVEG!!!!!Ha gondoljátok mutatok én nektek egy srácot aki nem csak hangember hanem megcsinálja a zenét és nem itt neten oltogat kommentbe hanem zenébe tolja és rappelni nektek h mi van.Ő beszélt párszor Siskával itt Debrecenbe mikor volt RH és Siska elmondott mindent h mi van Fanka fronton!!!!Kox majd ha tudsz mindent a dolgokról akk magyarázzál itt össze-vissza!!!!Tudatlan kis 12 éves pöcs vagy aki meghallgatta Fankát párszor és csak az új számokat mint pl:November 1 meg ienek.Hallod Fanka döntse már le mi rappelni akar vagy Hungarista?????Jah tom mi a válasz:"Erősen magyar érzetű rapper"Hadjuk már ember!!!!!!Ti mind hangemberek vagytok és kész!!!!Várom tube-os linkeket!!!!! Szevasztok!!!

LTrapp1994 Hozzászólás ideje: 2010-01-31 20:06:47

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-24 09:33:45

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

DaddyzLilGril miota halgatsz siskat?????

DaddyzLilGirl Hozzászólás ideje: 2010-01-23 12:22:38

Utolsó bejelentkezés:
2010-01-23 17:45:42

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

♥♥♥kedwenc szám Siskától :D

LTrapp1994 Hozzászólás ideje: 2010-01-04 12:23:39

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-24 09:33:45

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

en ugy vok vele hogy mind a ketto jou . mind a ketto ugy jo ahogy van .

gas007 Hozzászólás ideje: 2010-01-01 18:58:39

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-23 21:56:52

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

kövezzetek meg, de a létminimum alatt kivételével tkyd cucca sokkal nagyobbat üt

LTrapp1994 Hozzászólás ideje: 2009-12-29 20:50:49

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-24 09:33:45

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

meg persze tibbah,deego,stb egesz bloose broavaz !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! xd

kadzso Hozzászólás ideje: 2009-12-29 16:37:06

Utolsó bejelentkezés:
2010-08-14 13:12:55

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

Az egész album rajta van a telómon x) Ő a legjobb (meg persze dsp és a hősök)

ildiih Hozzászólás ideje: 2009-12-29 10:18:23

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-29 11:16:29

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

IMÁDOM!<3 BESTBESTBEST<3

LTrapp1994 Hozzászólás ideje: 2009-12-25 11:20:30

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-24 09:33:45

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

JA JA !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! bloose broavaz 4ever ja xd

bloose broavaz 4ever Hozzászólás ideje: 2009-12-24 10:21:28

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-28 09:21:11

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

PEACE nagyon fain a lemez

PS Man Hozzászólás ideje: 2009-12-19 08:04:43

Utolsó bejelentkezés:
2010-01-14 09:16:13

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

Szerintem jók a szövegek és sok sikert kívánok a továbbiakban.

LTrapp1994 Hozzászólás ideje: 2009-12-19 08:01:11

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-24 09:33:45

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

nem baj az :D amugy szerinted is siska a legjobb mi??? :D

kadzso Hozzászólás ideje: 2009-12-17 15:31:57

Utolsó bejelentkezés:
2010-08-14 13:12:55

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

jól vannnnn én máshogy láttam valahol..... :DDD

LTrapp1994 Hozzászólás ideje: 2009-12-06 09:44:43

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-24 09:33:45

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

a nevem Feenoocchi nagy F-fel nem ph-val dupla e-vel dupla o-val dupla c-vel dupla tárral szimpla szufla bárral míg a vállalat bevállal

LTrapp1994 Hozzászólás ideje: 2009-12-06 09:41:54

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-24 09:33:45

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

Halgasd meg a frestyle rap jet ott elmondja hogy irjak :D

kadzso Hozzászólás ideje: 2009-12-04 07:39:36

Utolsó bejelentkezés:
2010-08-14 13:12:55

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

szerintem siska, nem feenoocchi-nek írja a nevét.... egyébként respect!!!! rengeteg számát hallottam és rohadt jók. ;)

LTrapp1994 Hozzászólás ideje: 2009-12-01 19:08:24

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-24 09:33:45

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

Meg jelent a xxx siskatol kiraly de teleg ne töltsetek le merrt ahogy Siska mondana : Ne töltsetek le mert mindeki el lesz picsazva az introban az outroban mindenki ahol van. KURVA NAGY Anyi a rimem Dunat rekesztek kiramolta a kaszat amig a spanyaim fedeztek a majkom csöre baszva beled rimet ersztek , leszarom ha kikezdtek majd langolnak a keresztek ha en a szinre lepek emelem a téteket meghasad az ég feletünk gyilkoljuk a fékeket a banda lépeget égjen el barmi a lángon ha en bealok a körbe a Jo-t paszold le a szadtol.Az öszes kurva szabajt megszegem a Rapet betükre teépem szet ha uszitod elenem kikezdhetetlen vagyok nem talalsz a szerveren xxx az elet müvem let a titkos fegyverem ... BIG RESPEKT!!!!!!!!!!!!!

LTrapp1994 Hozzászólás ideje: 2009-12-01 19:01:22

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-24 09:33:45

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

Jol van egy reszben minketotoknek igaza van de baszatok ma szajba magatok itt siska neve alatt baszogasatok egymast.xd

emszipeti Hozzászólás ideje: 2009-11-30 21:17:07

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-04 18:46:09

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

Telepi, valaki szólt hozzád? szerintem nem. akkor meg mit szólsz be? kutyák fattya? pff... jó kemény vagy xd

Telepi Hozzászólás ideje: 2009-11-27 11:25:29

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-02 18:35:01

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

emszipeti, te kutyák fattya. Mit beszélsz ? Honnan vetted ezeket a baromságokat ? Talán te aszisztáltál, h Siska kiverje ? Hány éves vagy ? 10? Húzzál a salátára ott terjeszd a baromságaid, ott úgyis olyan hasonszőrű majomivadékok gyűltek össze, mint te. fankaferi, az éjszaka gyermeke...persze...kinek lett igaza ? a hip-hop közegből már rég kipergett, ahogy azt Siska mondta, most meg beállt díszmagyarnak, mert azok még kiváncsiak rá. De tudod, egy hiteles MC, nem a közönséghez igazodik, csak h valaki halgassa, hanem a közönség magától választ. Szippancsál ki!

LTrapp1994 Hozzászólás ideje: 2009-11-13 17:51:38

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-24 09:33:45

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

Ez az en baratom :D

emszipeti Hozzászólás ideje: 2009-11-08 17:49:44

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-04 18:46:09

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

szerintem Siska nem lúzer... én tisztelem, szeretem, szerintem tehetséges... Fanka.. nem tudom mit szeretek benne. talán azért mert sok mindenben hasonlítunk... vagy nem tom. régen nekem is a példaképem volt Siska egyébként

LTrapp1994 Hozzászólás ideje: 2009-11-06 19:51:35

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-24 09:33:45

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

fu sok mindent nekem egyy peldakep neked egy luzer de mind1 es te fankaban??

emszipeti Hozzászólás ideje: 2009-11-04 17:04:05

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-04 18:46:09

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

elmondjak valamit? Fanka megengedte neki de mindegy... amúgy te mit szeretsz annyira Siskában?

LTrapp1994 Hozzászólás ideje: 2009-10-23 18:54:56

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-24 09:33:45

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

igen ??????? a kurva siska jol tette meg azt is hogy a szobajaban kiverte a faszat en mondjuk a prnajara vertem volna

emszipeti Hozzászólás ideje: 2009-10-21 19:40:37

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-04 18:46:09

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

hoppá, az előbbi véletlen volt xD na szóval.. LTrapp.. szóval szeretnéd tudni min vesztek össze? Akkor elmesélem. Egyszer amikor koncerteztek valahol, ültek a padon, és egyszer csak felugrott Fanka mellől Siska, elkezdett ordítozni magán kívül Fankával hogy ő mindent tud arról hogy Fanka ellen összeszövetkeztek és kifogják nyírni... Fanka itt arra számított hogy majd azt fogja mondani: "de nem baj Feri bazdmeg, én itt leszek melletted bazdmeg" helyette azt mondta hogy nem tart mellette... hozzá kell tennem hogy Fanka bízott benne és az egyik legjobb barátjának tekintette, és az fájt neki a legjobban hogy akármilyen jó volt Siskával mégis csak átbaszta. (Siska heteket töltött anno Fankánál.. és pl verte a faszát Feri szobájában, a süketszobában pedig a seggét mutogatta mindenkinek h ő szőrteleníti meg meztelenül járkált ott mindenki előtt és Fanka elnézte neki!) ennyi lenne a történet... szerintem érhető. Amúgy Siskának van msn címe?:D

emszipeti Hozzászólás ideje: 2009-10-21 19:35:09

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-04 18:46:09

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

andivivi1030 Hozzászólás ideje: 2009-10-20 13:56:48

Utolsó bejelentkezés:
2015-08-17 16:21:27

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

^^ siska a legjobb barátom csak azt mondom,kisebb mint három!!! xD <3 <3 <3

LTrapp1994 Hozzászólás ideje: 2009-08-29 08:52:27

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-24 09:33:45

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

siska nagyon kiraly igy tovabb ha tudom megveszem a lemezeit es csak igy tovabb respekt valaki tudna segiteni ? irjatok meg hogy mert veszet ossze fankaval ? ja amugy jol tette

McFlektor Hozzászólás ideje: 2009-07-25 15:43:00

Utolsó bejelentkezés:
2014-02-03 02:22:29

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

aztán a 11 sor folytatása: Tb ltp dé hosszu ú val, aztán bom részében 9 sor: Fuss ha tudsz, lesujt a stukk mint a puskatus....

McFlektor Hozzászólás ideje: 2009-07-25 15:39:13

Utolsó bejelentkezés:
2014-02-03 02:22:29

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

Szevasztok! siska , BB 4 ever emberek.. mellesleg ki szeretném egy pár ponton javítani a szöveget..pl:Siska szövegében a 9. sorban "Sírok a parkban" az igazábol: sírokra barka,

rání*-* Hozzászólás ideje: 2009-07-08 12:35:57

Utolsó bejelentkezés:
2009-10-26 17:04:33

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

eszméletlen jóh *-* Siska 4ever <3 benne sohasem csalódunk ;) Peace <3

rání*-* Hozzászólás ideje: 2009-07-08 12:04:08

Utolsó bejelentkezés:
2009-10-26 17:04:33

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

wáá *-* nekem nagyon bejön siska.. imádóm *-* <3

JuniorMc Hozzászólás ideje: 2009-06-29 22:06:49

Utolsó bejelentkezés:
2009-06-30 00:04:48

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

a qurva anyátokat má b+ wwwpontbloosebroavazponthu-n azt töltesz le amit éppen akarsz Siska 4 ever king ;)

sega23 Hozzászólás ideje: 2009-04-27 18:34:25

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-18 21:10:44

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

vegyél fel msnen barbo...küld el és leírom [*** moderálva ***]

barbo Hozzászólás ideje: 2009-04-22 21:21:05

Utolsó bejelentkezés:
2009-09-03 14:10:20

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

Siska-igazak c. számának a szövegét nem tudná nekem vki leírni????nagyon +köszönném...

Hozzászólás ideje: 2009-04-17 18:09:09

Utolsó bejelentkezés:
2014-12-14 13:36:46

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

Sztem ö a legnagyobb rapper!Hajrá Siska

Telepi Hozzászólás ideje: 2009-04-04 09:35:39

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-02 18:35:01

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

Puyan. A számítógépes oldal után, egy kis [*** moderálva ***] wolt. De le ie is [*** moderálva ***] h felmentél-e. De jössz nekem anyázni, meg mittudomén ?? Azért wegyél már wissza légysziwes. És az, h én nézzek magamba, azért, mert én megwettem, ez meg wmi rossz poén akar lenni ?? De jó, szégyellem is magam, h előrendeltem, és h a megjelenés napján, máár hallgattam. Remélem mostmáár megleled a békédet. :)

puyan Hozzászólás ideje: 2009-04-03 15:20:02

Utolsó bejelentkezés:
2009-09-06 21:21:20

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

1: nem én mentem fel az oldalra. 2:oda írtam hogy XD miután mondtam hogy számitógépes oldal 3:Te megszoktad venni miután 7 helyről letölthető inkább te nézél magadra h azt sajnálod aki meg veszi és felrakja valahova?????

Telepi Hozzászólás ideje: 2009-04-03 07:13:56

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-02 18:35:01

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

puyan ! Először is. Egy fizetős cucc felől érdeklődsz h honnan töltheted le. Megsúgom, ha annyira kedweled a zenéjét, akkor ne az ő általa belefektetett pénzzel szórakozz, mert neki sem ingyen wolt. Aztán, amikor utalok rá, h wedd meg, te meg pancserkodsz h felmégy egy olyan címre, és méég te háborogsz, most meg anyázol. Hawer, te se ma kezdted a csíraságot, ez tuti :D De semmi kedwem weled szócsatározni, csak átértékelhetnéd magad. Bár nekem az életem ugyanolyan marad, függetlenül tőled, csak megemlítettem, mert nem jó idétlent játszani. Én drukkolok neked. :D Brékesség ! :)

puyan Hozzászólás ideje: 2009-03-30 13:56:23

Utolsó bejelentkezés:
2009-09-06 21:21:20

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

hát ez nagy poén volt fogadjunk hogy humorista vagy??inkább te vagy az a csicska fejedel olyan mint anyádé!!!inkább ezzel dicsekedj!!!!! :D XD LoL

lada95 Hozzászólás ideje: 2009-03-29 19:44:20

Utolsó bejelentkezés:
2009-04-05 15:13:12

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

háth az ott nem éppen brooze bravaz hanem bloose broavaz de tök 8 sztem javitsd át( az a bandája neve....)

Telepi Hozzászólás ideje: 2009-03-27 17:46:25

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-02 18:35:01

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

puyan ! Arra utaltam h vedd meg. De ha ilyen retardált vagy, h elolvasod, és utánna megnézed, akkor ne háborogj. :D Atyaég, fura fazon vagy te...:D Botráány ! :D

puyan Hozzászólás ideje: 2009-03-25 17:59:28

Utolsó bejelentkezés:
2009-09-06 21:21:20

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

ok felveszlek: m a r c i [*** moderálva ***] h o t m a i l . c o m

Melinda09 Hozzászólás ideje: 2009-03-25 17:38:50

Utolsó bejelentkezés:
2011-10-31 13:32:34

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

[*** moderálva ***]

puyan Hozzászólás ideje: 2009-03-25 16:27:10

Utolsó bejelentkezés:
2009-09-06 21:21:20

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

hahha jó vicc ez egy számítógép alkatrészes oldal!!!! [*** moderálva ***]

Telepi Hozzászólás ideje: 2009-03-25 08:29:27

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-02 18:35:01

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

w w w . v e d d m e g . hu

puyan Hozzászólás ideje: 2009-03-22 19:00:13

Utolsó bejelentkezés:
2009-09-06 21:21:20

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

Barbárfivérek - Halottak Napja - Finuccsi mixtape mixelte Dj 50 - Dj Fegz valaki nem tudja esetleg elküldeni vagy hogy honnan lehet letölteni az egész albumot!! így írd pl:[*** moderálva ***] de a mail cimemem: [*** moderálva ***]

adam09 Hozzászólás ideje: 2009-03-22 08:34:02

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-22 09:19:17

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

én eltudom de külömb a bloose broavaz.hu is fent van

Telepi Hozzászólás ideje: 2009-03-21 10:23:25

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-02 18:35:01

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

Melinda, ha dobsz egy msn címet, amit kiírsz betűkkel, h ne hasonlítson egy mail címre, akkor el tudom küldeni. Márha a Barbártape belire gondolsz teljes alatt. :D

Melinda09 Hozzászólás ideje: 2009-03-17 18:53:54

Utolsó bejelentkezés:
2011-10-31 13:32:34

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

Májk+én-t teljesbe nem tudná vki elküldeni msn-en?? előre is [*** moderálva ***]

puyan Hozzászólás ideje: 2009-03-16 15:11:59

Utolsó bejelentkezés:
2009-09-06 21:21:20

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

meg különben is kinek cigányozol ha találkoznál 1 is akkor már össze is fosnád magad!!!!!

barbo Hozzászólás ideje: 2009-03-16 14:57:26

Utolsó bejelentkezés:
2009-09-03 14:10:20

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

kox bazd+,ha még1x fikázni mered Siskát vagy a Győrieket,kiheréllek...úgy hogy vigyázz magadra te kis köcsög.....

jucibaba8 Hozzászólás ideje: 2009-03-15 19:49:52

Utolsó bejelentkezés:
2011-01-30 23:24:18

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

sziasztok. nekem annyi a véleményem az egészről h kox egy nyomi xD nem tudod öcsém mi a jó. én szeretem Siskát meg minden de nem hiszem h olyan ember lenne h annyira meg kéne ijedni tőle :) találkoztam már vele párszor de nem egy izompacsirtának tűnt :) de azért jófej.. nah pusz mindenkinek

bloose broavaz 4ever Hozzászólás ideje: 2009-03-14 11:58:45

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-28 09:21:11

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

te geci kox megölünk te cigány fasz levágjuk a farkadat és a szádba tesszük

bloose broavaz 4ever Hozzászólás ideje: 2009-03-14 11:55:14

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-28 09:21:11

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

kox te farok le vagy ragadva a rocknál meg a szaraknál te buzi fasszopó

bloose broavaz 4ever Hozzászólás ideje: 2009-03-14 11:51:03

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-28 09:21:11

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

kox te fasz ha még egyszer fikázod siskát meghalsz

adam09 Hozzászólás ideje: 2009-03-14 11:41:13

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-22 09:19:17

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

kurva anyád kox ,te mindig egy faszt szopsz anyit érsz mint hal a falon,bekapod és nyalod barom te G.E.C.I. ha mégeccer siskát fikázod lefejezünk meghalsz geci pöcsfej csövig csontig benyalsz úgy hogy anyabaszó geci vagy te retkes cigány

hip-hop csaj Hozzászólás ideje: 2009-03-13 17:38:39

Utolsó bejelentkezés:
2009-09-26 22:25:12

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

figyi KOX ha szembe kerülnél siskával meg se mernél szólalni rohat kis faszopó senki vagy köcsög. úgy hogy nagy gyorsan száljál le siskáról. peach a siska fanoknak

aleee Hozzászólás ideje: 2009-03-13 15:43:37

Utolsó bejelentkezés:
2009-06-29 08:57:21

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

KOX te pöcs mit fikázod siskát ember ??!!pöcs majd ha te ezt csinálod akkor pofázz te gírnyó fasszopó siska-nak pofázz

davidvilla1555 Hozzászólás ideje: 2009-03-06 21:09:11

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-06 22:06:54

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

kox meny vissza anyádba te hülye köcsög ide jösz és fikázod siskát?tod h 10000000000x olyan jó mint fanka ésfanka ezért volt geci vele?? egyébként is fogadjunk h 2 hete halottad először fankát!xD

Kaph Hozzászólás ideje: 2009-02-26 19:41:45

Utolsó bejelentkezés:
2011-05-20 11:25:37

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

Álljon mindenki Siska elé és ha baja van vele mondja a szemébe! Ennyi!

puyan Hozzászólás ideje: 2009-02-26 12:55:50

Utolsó bejelentkezés:
2009-09-06 21:21:20

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

Ha írsz neki és megtalál halott vagy!!!!!!

puyan Hozzászólás ideje: 2009-02-26 12:55:10

Utolsó bejelentkezés:
2009-09-06 21:21:20

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

KI a cigány faszopocskám olyat lekúrok monitoron keresztül hogy a fejed végig gurúl a billentyűzeten azt az egeret kergeti menny fel iwiw-re Kersed meg az hogy Wunderli Krisztofer aztán neki írj hogy büdös cigány megbaszunk te kis geci huzá vissza apádba baszod te elkúrt genyó!!!

!!!KOX!!! Hozzászólás ideje: 2009-02-25 16:34:08

Utolsó bejelentkezés:
2011-01-18 14:26:48

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

de csicskák vagytok még haverjaid hogy a dög fujjon fel győri cigány ugy fogtok járni mint a tv be a sok geci csak anyit kívánok hogy a kedvenc kajátokat egyétek az első falat essen jól de a második akadjon a torkotokon cigány gecik áááááhhhhh

ildyke86 Hozzászólás ideje: 2009-02-24 13:11:09

Utolsó bejelentkezés:
2010-09-17 16:31:43

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

"Csak az örök lakás várja, A ? temetőben bátyja" ? = kerepesi , csak elhadarja, mert nem jönne ki a rím!

puyan Hozzászólás ideje: 2009-02-19 11:32:02

Utolsó bejelentkezés:
2009-09-06 21:21:20

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

bocs a siorokat öszenyomja és nincsenek meg a rímek nagyon nem kivehető

puyan Hozzászólás ideje: 2009-02-19 11:31:23

Utolsó bejelentkezés:
2009-09-06 21:21:20

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

olvasátok el fanka és kox elenes: fanka a faszka aki a fánkát veri az egy fasza gyerek de ki az oldalára áll azt faszon verem figyel fanka a koxi genyóval mehetsz a faszba mert megbasznak a Győriek nekik ez a haszna mivel nálunk tele a kassza te huzhatsz a faszba meg etetem veled a dákom de te nem tod hogy ez mi?? úgylátom elkelneked reppelni mé? fanka te aljas csatornalakó elened dúl a háború nálunk a Wu de nálad csak púú A véredet iszuk a téren te meg a csatornában a patkány szájában élted éled Kuka peti hozád képest gazdagnak is elmehetne vágod?? elened mindenki te meg egyedül?? le vág téged Puyan a földre egyedül!! ezt a méjen vésd magadba vágod te is kox mert itt ha folytadod a Siska leírását köcsög neked annyi!!Yo itt meg Puyan a kujon röviden PAK minden Siska fanak Győrbe és máshova.Bloose Bravaz one love.

wabbit Hozzászólás ideje: 2009-02-17 19:46:19

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-04 10:05:58

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

puyan.. ne röhögtess, fanka-fan lol.. káromkodni meg nem szoktam ok nélkül.

puyan Hozzászólás ideje: 2009-02-17 09:13:31

Utolsó bejelentkezés:
2009-09-06 21:21:20

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

mi van te is fanka fan vagy wabbit????káromkodni nem tudzs???

wabbit Hozzászólás ideje: 2009-02-16 19:44:16

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-04 10:05:58

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

koxi genyó =) keversz a muteroddal.. köcsögduda.. mi siralmas..? 3at találgathastsz. neked miért van a füled, hogy gyűljön benne a zsír..?

puyan Hozzászólás ideje: 2009-02-16 19:06:18

Utolsó bejelentkezés:
2009-09-06 21:21:20

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

mi van koxi genyó nem patogsz már talá beszartál köcsög lehúzlak köcsög

puyan Hozzászólás ideje: 2009-02-07 14:40:48

Utolsó bejelentkezés:
2009-09-06 21:21:20

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

mi siralmas ?????

wabbit Hozzászólás ideje: 2009-02-07 09:23:34

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-04 10:05:58

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

röhögnék, ha nem lenne siralmas..

puyan Hozzászólás ideje: 2009-02-07 08:33:07

Utolsó bejelentkezés:
2009-09-06 21:21:20

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

hol lakik a kox az egyik padon a duna parton???hol lax kox ha megtudom oda megyek és kiverem belőled a szúszt is sztem ha látnád milyen haverlyaim vanak inkáb öngyilkos lennél mint hogy mi öljünk meg!!GYŐR 4ever!!

puyan Hozzászólás ideje: 2009-02-07 08:30:21

Utolsó bejelentkezés:
2009-09-06 21:21:20

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

Baszom ez a fasz má megin itt patog ha szeretsz gyújtogatni akor ragd be a petárdát a seggedbe és gyújts meg!!!(ez nem koxnak:amilyen hülye kinézem belőle hogy megteszi)

hip-hop csaj Hozzászólás ideje: 2009-02-06 22:29:38

Utolsó bejelentkezés:
2009-09-26 22:25:12

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

most nagyon megijedtünk tőled kox mert hogy szeretsz gyújtogatni. én meg szeretek bunyózni köcsög. úgy hogy nagyon hamar szálj le siskáról te senkiházi sútyó.

eyssa Hozzászólás ideje: 2009-02-06 21:51:22

Utolsó bejelentkezés:
2009-02-06 22:45:56

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

ja bocs...biztos koxon vagy... remélem túladagolod magad, és 1 csatornaparton döglessz meg, és reggelre elhordanak a patkányok a földszínéről...."te büdös köcsög magyargyerek

eyssa Hozzászólás ideje: 2009-02-06 21:48:49

Utolsó bejelentkezés:
2009-02-06 22:45:56

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

gyere le győrbe "te büdös köcsög magyargyerek"...elszeretnék futni...meg még páran..

!!!KOX!!! Hozzászólás ideje: 2009-02-06 14:58:06

Utolsó bejelentkezés:
2011-01-18 14:26:48

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

Ó hogy verjem az anyátokba a faszomat ,hogy ijen okosak vagytok szívjatok ki akor mert megszopatom a sok anyabaszó gecit anyut meg ne vegye 1 fasszopó kis takony kurva meg buzi sem a szályára mert bennem is éll a telep és vesztül szeretek gyújtogatni nah csá geccik

puyan Hozzászólás ideje: 2009-02-04 13:42:40

Utolsó bejelentkezés:
2009-09-06 21:21:20

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

Telepi nem úgy írjuk hogy nájcsájd ha nem nightchild!!!!!!!

lawy Hozzászólás ideje: 2009-02-04 08:44:42

Utolsó bejelentkezés:
2010-02-12 19:38:57

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

mi a faszt ke fikazni...siska nagyon jo...engem nagyon megfogott ez a szam ahogy rappel benne...erossen nagy!!...RESPECT

Telepi Hozzászólás ideje: 2009-02-04 08:27:14

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-02 18:35:01

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

Végigolvastam a kommenteket. Muszáj volt regelnem. Látom van mindkét oldalon tudatlan. Elsősorban Keta. Kit fedezett fel csőházy ? Ha kell kapsz msn címet, átdobom neked a Vitamin-K-t, az kb akkor készült, amikor fanka még a mesébe sem volt, nemmég h köze volt a raphez (bár most sincs túl sok. A későbbi Feenooccheez, lazán a Blooze Broavaz gondozásában jelent meg. a nájcsájd, egyedül a Temetetlen múlt EP-t, és az Alakváltókat (Saigon&Dolby) adta ki, amit persze utólag fanka "szégyell" bár sztem többen kaptak rá, mint az ő összes cuccára. :D Na de persze semmi harag, és nem is leszólni akartalak, ha sértésnek vetted, akkor sry. KOX, rólad meg csak annyi, h menj a salátára csőházy istenednek nyalizni, itt meg fogd be a pofád, ne warriorkodj. Hidd el, Siska már akkor volt, amikor fanka még sehol, és Siska még bőven lesz, amikor fanka már a karácsonyi asztalon, almával a szájába, kunkori farokkal. Így is a nájcsájdba vannak vagy 3-an, az is az idétlen busta, aki funk nélkül szart sem ér. Majd mehetnek búcsúkba haknizni. LoL. B-ke

Sujzo Hozzászólás ideje: 2009-01-30 12:46:59

Utolsó bejelentkezés:
2009-01-30 13:41:56

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

grat Koxigenyó hogy te csak fikázni tudsz én jó emberismerő vagyok de rólad csak annyit állapítottam meg az üzenetedből hogy egy aljas kis nyomott kutya vagy csak ez takartam közölni na meg a yo édes qrva anyádba dugjak egy 3 méteres 1000fokon melegített vasrudat ami kövessen egy tétova 100as szög a szemedbe hogy ne nézd végig anyádat mer még kiskoru vagy csakennyi cs

hip-hop csaj Hozzászólás ideje: 2009-01-26 21:36:22

Utolsó bejelentkezés:
2009-09-26 22:25:12

Véleménye a(z) "Siska Finuccsi" előadóról:

figyi igazán leszálhatnál siskáról már nagyon uncsi vagy. meg igazán vissza mehetnél apádba. örülnél ha fele anyit elérnél mint siska. amúgyis ha ilyen fanka rajongó vagy mi a faszt keresel itt b+. remélem fogod az adást. na csá vissza írni nem kell

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább