Friderika

Zenei irányzat: táncdal, pop, disco, swing, gospel, retró
Albumok: 9 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 44894 alkalommal

Bemutatás:

1994-ben megnyerte a Magyar Televízió által meghirdetett Táncdalfesztivált. A győztes dal címe: Kinek mondjam el vétkeimet? Majd a Dublinban megrendezett 1994-es Eurovíziós Dalversenyen – ahol magyar énekes ekkor került először döntőbe – a negyedik helyen végzett.
1994. április 30-án megjelent az első nagylemeze CD-n és kazettán. Az album kevesebb, mint két hónap leforgása alatt aranylemez lett.
Az Eurovíziós Dalfesztiválon elért sikerért a Magyar Rádió EMERTON díjban részesítette, a szakma és a közönség együttes szavazata alapján az Axel Springer Kiadó által létrehozott Aranyszarvas díjat kapta meg az év popénekese kategóriájában, 1994-ben. Ugyanebben az évben az Ifjúsági Magazin olvasói is az év popénekesnőjének választották. 1995. január 25-én a TV és a Rádió nyilvánossága előtt (immáron már másodízben) vehette át az EMERTON díjat, mint az év felfedezettje. Ezután jött még a MAHASZ által létrehozott Arany Zsiráf díj, ugyanezért a címért.
1995 augusztusában a lengyelországi 32. Sopoti Fesztiválon második helyezést ért el, a Gálában egy színpadon lépve fel Annie Lennoxszal és Chuck Berryvel.
1998-ban a 3. album első kislemeze, a Feltárcsáztad a szívemet az év legtöbbet játszott rádiós slágere lett Magyarországon.
2001 decembere óta az ATV-n látható, a Vidám vasárnap című műsorban, ahol a Hit Gyülekezete zenekarában énekel vasárnaponta 11 órától.
Forrás: Wiki

Biográfia:

Tagok:

Gerendás Péter

szövegíró

Hasonló előadók:

Friderika dalszövegek (125 db):

További dalszövegek megjelenítése
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

dudukah Hozzászólás ideje: 2010-04-02 20:03:58

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-15 09:02:40

Véleménye a(z) "Friderika" előadóról:

sziasztok én is szeretem friderikát hallgatni és akinek van az küldjön már nekem is van én is küldök előre is köszike

bernathzne Hozzászólás ideje: 2008-09-07 14:32:13

Utolsó bejelentkezés:
2008-09-07 14:32:58

Véleménye a(z) "Friderika" előadóról:

Sziasztok! Friderika és Hillsong nekem is jöhet, Pl: "Saving grace" -is.Friderikától "Távol a Föld, Születésnap," Nekm is van jó pár Hillsong. Köszike Zsóka.

bernathzne Hozzászólás ideje: 2008-09-01 08:09:13

Utolsó bejelentkezés:
2008-09-07 14:32:58

Véleménye a(z) "Friderika" előadóról:

Sziasztok: Én is nagyon szeretem Friderikát, bár én az idősebb korosztályhoz tartozom, de nem ez számít, A "Mi van még?" című dalát eddig én sem ismertem szívesen meghallgatnám, ha valaki elküldené nekem. [*** moderálva ***] köszönöm Zsóka néni. Egyébként nagyon jók a számai!

krumplika Hozzászólás ideje: 2008-08-01 16:50:40

Utolsó bejelentkezés:
2011-05-02 11:09:57

Véleménye a(z) "Friderika" előadóról:

sziasztok! mostanáig nem ismertem ezt a számot, de apukám nagyon szerette régen, és nem is hallotta több tíz éve. nemsokára lesz a szülinapja, szeretném meglepni ezzel a dallal, úgyhogy ha valakinek megvan(akár az eredeti, akár ez a verzió, vagy bármelyik), nagyon szépen kérem, hogy küldje el nekem!! nagyon sokat jelentene apának és persze nekem is! köszönöm szépen!!! [*** moderálva ***] Andi

Edókácska Hozzászólás ideje: 2008-05-18 14:14:15

Utolsó bejelentkezés:
2008-05-18 14:12:13

Véleménye a(z) "Friderika" előadóról:

Nagyon szeretem ezt a számot, de nem tudom megszerezni :( Nincs meg véletlenül valakinek? Köszike!

rena1780 Hozzászólás ideje: 2008-05-11 18:22:48

Utolsó bejelentkezés:
2009-06-12 19:53:19

Véleménye a(z) "Friderika" előadóról:

nem tudom aktuális e még valakinek, de az egyre csak mélyül szám angol megfelelőjea Hillsong United - Saving grace (asszem 2000-es) albumán található meg, a címe pedig Saving grace :o) de ha valakinek nagyon kell, írjon, mert nekem megvan :o) szívesen elküldöm...itt a mail illetve msn címem --> [*** moderálva ***]

gavroche77 Hozzászólás ideje: 2008-03-10 18:28:01

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-27 10:48:57

Véleménye a(z) "Friderika" előadóról:

Ha valakinek szüksége van Friderika dalaira vegyen fel msn-en vagy írjon mailt. [*** moderálva ***] Az első 2 album kivételével megvan mindegyik

Szeker Hozzászólás ideje: 2008-03-04 18:36:09

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-29 12:54:21

Véleménye a(z) "Friderika" előadóról:

Ha felmentek a honlapjára,akkor néhány számot letölthettek.

ziti Hozzászólás ideje: 2008-02-17 16:29:56

Utolsó bejelentkezés:
2008-02-17 16:25:21

Véleménye a(z) "Friderika" előadóról:

Sziasztok! Nekem egyetlen dalom sincs meg Friderikától, ezért ha küldenétek egyet kettőt (pl. Jézus szeretlek, követlek;Egyre csak mélyül) annak nagyon [*** moderálva ***]

Mec Hozzászólás ideje: 2008-01-21 15:43:46

Utolsó bejelentkezés:
2008-01-20 17:18:35

Véleménye a(z) "Friderika" előadóról:

Újra itt vagyok egy listával, ezek vannak meg angolul: Gospel (2003): Ne félj Szívemből szól Egyre csak mélyül Sáron rózsája(2006): Oly közel jöttél Uram, jóságod nagy Szent vagy (Az i-re a pontot – ezt a számot is merem, de még nincs meg mp3ban)

Mec Hozzászólás ideje: 2008-01-20 17:26:14

Utolsó bejelentkezés:
2008-01-20 17:18:35

Véleménye a(z) "Friderika" előadóról:

Helló! Én is szeretem Friderikát.Van egypár eredetim, de így hirtelen nem tudom melyikek, de majd utánanézek, ha valakinek kell persze, akkor átküldöm.

m.kata.m Hozzászólás ideje: 2007-11-19 13:45:34

Utolsó bejelentkezés:
2007-11-19 13:40:08

Véleménye a(z) "Friderika" előadóról:

Nekem is tetszik ez a dal de azért szívesen meghallgatnám az angol változatot is....bárcsak meg tudnám szerezni....és akkor már mind a két nyelven meg lenne. :D

sweet69 Hozzászólás ideje: 2007-07-21 14:49:01

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Friderika" előadóról:

en is nagyon szeretem azt a dalt..ha vkinek megvan, kérem küldje el nekem e-mailbe vagy msnen.Mind2 [*** moderálva ***] köszönöm szépen!!!

Meg_ilyen_hulyeseget Hozzászólás ideje: 2007-01-14 17:31:04

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Friderika" előadóról:

Gyönyörû és õszinte dal.

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább