Universal

Zenei irányzat: pop, rock, táncdal
Albumok: 5 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 30913 alkalommal
Letölthető tartalmak az előadónál

Bemutatás:

Az Universal együttes: 1972-ben a Syconor együttesből alakult magyar együttes. Nevüket Univerzal, Univerzál, sőt helytelenül "Universál" alakban is említik.

Alapító tagok:
Kapitány Gábor: zongora, szintetizátor
Király Tamás: dobok, ének
Kovacsics András: basszusgitár
Végvári Ádám: szólógitár, ének
Zwolenszky Ferenc: ének, szaxofon

Biográfia:

1978-tól Végvári Ádám a Kati és a Kerek Perec együttes, majd a Neoton Família tagja lett, helyét Lukács László vette át. Saját dalaik mellett koncertjeiken külföldi slágereket is játszottak. Hangzásuk jellegzetessége volt a többszólamú vokál. Legnagyobb önálló sikereiket 1976 és 1980 között érték el, többször régi slágerek feldolgozásával. 1976 és 1987 között Kovács Kati kísérőzenekara voltak. Tíz év közös munka alatt összesen 2400 közös koncertjük volt, bejárták egész Európát és Ázsiát. A zenekar tagjai voltak még: Lukács László – gitár, ének, Csinos József - dob, ütőhangszerek, ének, Gótz Péter - dob, ütőhangszerek, vokál, Várkonyi Miklós – gitár, ének, Borza Attila - dob, ütőhangszerek, vokál, Szendrey István - dob, ütőhangszerek, vokál. Utolsó fellépésük 1987 májusában a Szívdobbanás című nagylemez bemutatója volt az Erkel Színházban. 2002 novemberében az M1 televízióban a Névshowr c. műsorban Kovács Kati meglepetésvendégeként egy dal erejéig újra összeálltak. 2007. május 27-én Dusnokon újra koncertet adtak, amelyet a sikerre való tekintettel Budapesten megismételtek a dunai Táncsics nevű hajón. A 21 éves kihagyás ellenére is fergeteges siker volt. A zenekar felállása: 2 gitár: Lukács László és Végvári Ádám, Kapitány Gábor, Kovacsics András, Zwolenszky Ferenc, valamint vendégként Bodza Andrea (billentyűsök, ének), valamint az est meglepetés vendége Kovács Kati volt. Legnagyobb sikereik: Túl minden bolondos álmon, Volt-e más bolond?; Elvarázsolt nyár, Az nem lehet, hogy ne szeress; Jó éjt , Olyan voltam én

Tagok:

Kovács Kati

ének, szövegíró

Végvári Ádám

szóló gitár

Kovacsics András

basszus gitár

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Csaszper Hozzászólás ideje: 2009-01-27 18:10:47

Utolsó bejelentkezés:
2009-01-27 19:02:38

Véleménye a(z) "Universal" előadóról:

Egy nagy korszak nagy zenészei,nagy zenékkel.

hajnalfény Hozzászólás ideje: 2008-12-05 19:39:41

Utolsó bejelentkezés:
2020-02-15 21:02:34

Véleménye a(z) "Universal" előadóról:

Egyik nagy kedvencem a "Jó éjt!", de a többi dalukat is szeretem.

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább