Panksapka

Zenei irányzat: Punk
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 3, összesen 20085 alkalommal

Bemutatás:

2009 - ben Énekesünk és Barátunk Tibi elhunyt, a zenekarl megszűnt. Ezzel az oldallal Tibi és a Panksapka emlékét szeretnénk ápolni.
Leírás
Na emberek, ez itt a Panksapka zenekar tanulságos, és viszontagságos története. Fontos tudnivaló, hogy pár hete jöttünk rá (ezeket a sorokat 2006. decemberében gépelem), hogy nem is 1998 - ban volt az az ominózus szilveszteri buli, amivel ez az egész sztori kezdődik, hanem jóval hamarabb. De akkor mikor??? Mindegy, egyszer az is kiderül, szóval lehet, hogy már 10 évesek is voltunk, csak nem tudtunk róla...

1998 - 2000

A PANKSAPKA zenekar 1998 szilveszterén állt össze először, pusztán a buli kedvért. Lényegében a szolnoki TREMENS punk zenekar tagjai zenéltek más néven, hogy egy házibulin kedvenceik, az AURORA, a 88-AS CSOPORT, és a TANKCSAPDA számait játsszák. Magyarul a Panksapka egy feldolgozás-zenekarként indult - a név is innen ered, ezzel utaltunk a Tankcsapdára, akiknek korai - demós, és első lemezes - dalai fontos részét képezték az akkor koncertjeinknek.

Ezen az első fellépésen nagyon jó hangulat kerekedett, így aztán folytattuk tevékenységüket : időről-időre voltak koncertek a szolnoki Killer Klubban. Abban az időben az volt a szokásunk, hogy egy buli nem volt hosszabb fél óránál, viszont nagyon pörgős : a számok között nem tartottunk szünetet, ha az egyiknek vége lett, a dob vitte tovább a tempót, és egy harsány kurjantást követően már kezdődött is a következő. Ebben az időszakban a következőképpen nézett ki a koncertprogram :

Keleti csőd (TCS) - Kis orosz lány (TCS) - Iskolába jársz (Aurora) - United States (TCS) - Helló Miszter (Aurora) - Minden oké (88-as csoport) - Ez a város (Aurora) - Múlik az idő (Aurora) - Johnny (TCS) - Anarchista terrorista (88-as csoport)
Az évek teltek, anyazenekarunk,. a Tremens befejezte földi pályafutását, a társaság szétszéledt. Kicsit más felállásban ugyan, de Panksapka létezett, bár nem léptünk fel gyakran, hiszen az ország különböző pontjain laktunk, és bizonyos tagoknak egyéb zenekarokban (ÁRNYAK, RÉMKOPPANTÓK) is voltak tennivalói.

2000 - 2002

Majd bekövetkezett a fordulópont életünkben. Egyrészt 2000 környékén az eredeti felállás tagjai már kezdtek egymásnak hiányozni, és a régi barátságok ápolására kevés jobb dolog van egy zenekarnál mint tudjuk... Aztán meg felkérést kaptunk a "Szolnok Rock 4." válogatáslemezre, és ennek apropóján készítettük el a Panksapka első saját dalát "Szálljon a por!" címmel. Szóval összeültünk, és úgy döntöttünk, hogy újra együtt fogunk zenélni / bulizni, de már nem Tremens, hanem (bár ezzel a hülye névvel teljesen kilátástalan működni, de ebből is látszik, hogy nem akarunk aranylemezt) Panksapka néven.
Szóval a válogatáslemez után elkezdtük próbálni, ez volt a "csörgős szatyrok időszaka" - mindenki ezzel érkezett próbára, csilingeltek a sörös- és egyéb üvegek, nagyon duhaj hangulatban készültek a dalok. Az első lemez felvételeire 2001 elején került sor, a szolnoki DENEVÉR STÚDIÓ-ban. A számok egy része (Szállni kéne, Ugyanaz a hely) régi Tremens nóta, mások (Ha 1 pisztolyt, Folyjon a vér!, Részeg fasz) 88-as csoport, és Dead Kennedys feldolgozások, a maradék pedig vadiúj közös szerzemény volt. Az anyag kazettán jelent meg 2001 nyarán az O.B. Art gondozásában, majd pedig kezdődött az őrület : nekiálltunk koncertezni...
Egyrészt ugye a klubokat látogattuk előszeretettel, és persze néhány tökösebb fesztiválra is ellátogattunk. Érdekes pl. hogy a Sziget-től is kaptunk ekkor egy mélt, hogy mehetünk játszani, de nem olvastuk el, akkoriban még nem néztük túl gyakran a postafiókunkat. ( most se ) Szóval nem is válaszoltunk. ? Azóta se hívnak. ?

A sok-sok jó buli közül is kiemelkedik persze néhány : az Enola Gay - el közösen lebonyolított Go East! Tour (beszámoló a "Publikációk" rovatban), meg az egyik első koncertünk Nagykőrösön, ahol... ááá, ezt el se mesélem. Aztán ott voltak a mezőtúri fesztiválok, meg egy szintén mezőtúri klub-buli, ahol ultrabrutál vetkőzés ment. Ellátogattunk pl. két koncertre Ausztriába is - azon a hétvégén ütötték ki Koko-t -, de teljesen kiakasztottuk szegény vendéglátónkat, ő se hívott minket többet, viszont életre szóló élmény volt nekünk, és a jelenlévő osztrák punkoknak is.

Ezután következett a második lemez, a Forradalom. Hatalmas lendülettel vetettük magunkat - alig egy évvel az első lemez után - a felvételekbe, és már sokkal jobban éreztük, hogy mik az erőségeink akár hangszeresen, akár dalszerzést tekintve. Ehhez képest a stúdióban 6 dalt újra kellett transzponálni, és újra felvenni, mert túl mélyek voltak Tibinek, de sebaj, megoldottuk. A felvételek egyébként hagyományosan jó hangulatban teltek, Gerő 80 sörrel állított be az első napon - szükség is volt rá. A végeredmény - főleg az első lemezhez képest - kétségtelen fejlődést mutatott, így bizakodva küldtük el pár kiadónak. Érdeklődtek is néhányan, köztük az Aurora Records, azaz Vigiék. Miután a zenéjükön nőttünk fel, sőt, közvetve ugye a Panksapka létrejöttében is múlhatatlan érdemeik vannak, nem haboztunk : ők jelentették meg a Forradalom lemezt CD-n, és kazettán. Lelkiismeretesen gondozták is, kapott reklámot, adtuk az interjúkat, és már alig vártuk, hogy induljon az országos turné, ahol gyerekkori kedvenceink, az Aurora előtt zúzhatunk esténként : úgy éreztük sínen vagyunk.

2003 - 2006

Ez volt az a pillanat, amikor Tibinél valami furcsa betegség ütötte fel a fejét... Eltelt pár hónap, mire kiderült, hogy ez sokkal komolyabb mint amire először gondoltak - egy nagyon durva nyirokrendszeri rendellenesség. Folyamatos kórházi kezelések, bizonytalanság, mint utólag kiderült éveken keresztül. A zenekar természetesen csak a sokadik szempont volt, hiszen nagyon aggódtunk a barátunkért, de megbeszéltük, és úgy döntöttünk, hogy nem hagyjuk abba, megpróbáljuk hármasban csinálni mikor Tibi nem lehet velünk, és nagyon várjuk majd vissza. Így is tettünk,ami nem volt egyszerű, hiszen egy 4 emberes felállást hárman megoldani, pláne egy olyan énekes esetében mint Tibi, nem igazán lehet. Próbálkoztunk azért, lenyomtuk az Aurora turnét, és a módosult felállás miatt szép lassan kénytelen voltunk mindannyian kicsit megtanulni énekelni. Az meg nem árt, gondoltuk.

A betegség diagnosztizálása óta gyakorlatilag ez befolyásolta a Panksapka dolgait : néha négyen, néha hárman játszottunk, írogattuk az új számokat, de a harmadik nagylemez felvételeihez nem foghattunk hozzá. Közben azért voltunk stúdióban : 2004 végén a PunkKarácsony válogatáslemezre rögzítettünk két karácsonyi dalt, az egyik egy Boney-M feldolgozás, a másik pedig a Csendes Éj újragondolása, melyben a szolnoki Bartók Béla kamarakórus négy hölgytagja is énekel, kiválóan. Ezt követően még egy válogatáslemez : miután ráértünk, időközben kicsit jobban belefolytunk a ska - zenékbe, csináltunk pár ilyen dalt is. Az egyik (Tánc az ördöggel) felkerült a NagySkaland válogatáslemezre, mely 2005 elején jelent meg.
Majd újabb fordulópont következett : a 2005 - ös Wanted fesztiválos bulira Gyuri nem tudott eljönni, de nem estünk kétségbe, megkértük Tisét, (Ex-Enola-Gay) aki a feldolgozásos időszakban már gitározott nálunk, hogy segítsen ki bennünket, és Tádéval, régi barátunkkal is találkoztunk valahol, hát elhívtuk, ha van kedve jöjjön vokálozni.
Aztán egy huszárvágással mindenkit bevettünk a zenekarba - mert jó srácok.
2006 elején pedig úgy döntöttünk : felvesszük a harmadik lemezt. Előkerestük - több-kevesebb sikerrel - azt 6-8 kazettát, amire az elmúlt három évben a próbateremben felvettük az ötleteket, nekiültünk, összeraktuk, írtunk újabb nótákat is, meg szöveget, és mind a 14 dalt feldemóztuk sávonként a próbateremben. Stúdióba márciusban vonultunk, és az eddigiekhez képest meglepően gördülékenyen rögzítettünk is 15 dalt. Nagy szerencsénk volt, kiadót is sikerült találnunk, és 2007 nyarán meg is jelenhetett a csapat harmadik albuma, a Tánc az ördöggel.

...a szori vége : Tibi barátunk 2009 tavaszán elhunyt.

Ezután egyszer még színpadra álltunk pár barátunk (Ottó, és Tise) segítségével, hogy gyűjtsünk Tib családjának, de természetesen a Panksapka nem létezik többé. A zenekar és Tibi örökségét persze ápoljuk, így találkozhattok a zenekar dolgaival az interneten.

Biográfia:

-Kék Osztriga -Forradalom -Tánc az ördöggel
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

vasas96 Hozzászólás ideje: 2009-06-21 09:32:11

Utolsó bejelentkezés:
2014-01-05 01:22:06

Véleménye a(z) "Panksapka" előadóról:

A legjobb punk együttes

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább