Sasvári Sándor

Sasvári Sándor
Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 18163 alkalommal

Bemutatás:

Sasvári Sándor (Budapest, 1957. október 18.) Jászai Mari-díjas és EMeRTon-díjas magyar színművész, énekes.

Pályafutását énekesként és basszusgitárosként kezdte. A Jokers, a Titanic és a Gallus-trió nevű magyar rockzenekarokban játszott. Kerényi Miklós Gábor javaslatára jelentkezett 1982-ben a Rock Színházba. Első nagyobb szerepe a Sztárcsinálók című rockoperában volt, Juvenalist játszotta. A Jézus Krisztus szupersztár 1986-os magyarországi bemutatóján Jézust alakította. A Sztárcsinálókban szintén Jézust (Kiprios Jézus) alakította. 1993-ig volt a Budapesti Rock Színház tagja, 1993 óta szabadfoglalkozású művész. 2014-től a Turay Ida Színház tagja. 1991-ben megkapta Az év zenés színésze díjat, 1993-ban pedig a Magyar Rádió kitüntette az EMeRTon-díjjal. A Dorian Gray című darabban játszott Londonban, Jean Valjean szerepét pedig Duisburgban játszotta Victor Hugo: Nyomorultak című darabjában, 1997-1999. Assissi Szent Ferencet alakította az 1993-ban készült Julianus barát című tévéfilm-sorozatban.

Tagja volt a legendás Színész-zenekarnak és a Színész Öttusa Válogatottnak, valamint 1987 óta aktív Díjugrató versenyző. A Szent György lovagrend és a Vitézi rend tagja.

Forrás: Wikipédia

Biográfia:

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

vyncho Hozzászólás ideje: 2008-02-27 21:54:27

Utolsó bejelentkezés:
2008-02-27 21:51:45

Véleménye a(z) "Sasvári Sándor" előadóról:

Am meg naon irom ezt az embert, nagyon aranyos, és nagyon jó hangja van.

vyncho Hozzászólás ideje: 2008-02-27 21:53:01

Utolsó bejelentkezés:
2008-02-27 21:51:45

Véleménye a(z) "Sasvári Sándor" előadóról:

Erre táncolt velem.. (L):D

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább