Dalriada - A tavasz dala

Tán most lészen vége mindennek, mi szabad…
Idegen üldözi legjobbjaink, és mi marad?
Elfelejti majd, dicső őseink, múltunk…
Új hitet, új életet kell megtanulnunk...

Templomok épülnek majd szép ligetinkben,
Nyomorult szolgaként barátunk a Nincsen.
Ha nem hiszünk magunktól,
Hiszünk majd parancsra, (s)
Végignézzük tétlenül, ha lelkeink akarja…

Újabb gyalázatra riad,
Anyám, gyötört, árva fiad.
Újabb gyalázatként, orvul,
Testvér testvértől elfordul.

Tavasz, tavasz, szép zöld tavasz,
Ki mindeneket újítasz, fákat virágba borítasz,
De nekünk békét, sosem hozhatsz!
Szállj fel, Sólyom, legyél csillag,
Maradj vélünk, nekünk pirkadj,
Hajnalhasadtáról hírt adj,
Mutass utat, hej, Kikelet!

Az ég, a föld hallja meg,
A tűz, a víz lássa meg,
A föld nyelje el, víz-ár borítsa el!
A jég, a kő hallja meg,
Fény, sötét lássa meg,
Hamu elvakítsa, tűz-láng eméssze el!

Száműzze föld és ég,
El ne hagyja éhínség,
Sírját az erdei vad kaparja szét!
Az ég, a föld hallja meg,
A tűz, a víz lássa meg,
A föld nyelje el, víz-ár borítsa el!

Árva gyermek, kinek anyját máglyára dobták,
Falvak népe, kinek hátát szöggel ostorozták,
Regősink, gyógyítóink tűzzel megvakítva,
Új hit jele karddal a húsukba szakítva.

Rovásbotok lángra vetve, törve, meggyalázva,
Ős eleink szent csontjai trágyadombra hányva,
Védbástyáink lángtengerben nyelte el a föld.
Maradt a nép, rémült, szolga, rabigába tört.

Újabb gyalázatra riad,
Anyám, gyötört, árva fiad,
Újabb gyalázatként, orvul,
Testvér testvértől elfordul.

Tavasz, tavasz, szép zöld tavasz,
Ki mindeneket újítasz, fákat virágba borítasz,
De nekünk békét sosem hozhatsz!
Szállj fel, Sólyom, legyél csillag,
Maradj vélünk, nekünk pirkadj,
Hajnalhasadtáról hírt adj,
Mutass utat, hej, Kikelet!