Volt egyszer egy beatkorszak

Pályázat könnyűzenénk múltjának feltárásáért


Az NKA Hangfoglaló Program, a Hangőr Egyesület és a Volt egyszer egy beatkorszak-blog a Nagy Generáció és az utánuk feltűnő, földalatti nemzedék legemlékezetesebb fellépéseinek felelevenítésére hív minden beat- pop-, táncdal- és rockrajongót! Írjátok meg a beatkorszak legjobb koncertes sztorijait!

A Hangfoglaló Program a jelen és a jövő tehetségeinek támogatása mellett könnyűzenénk múltjának feltárását is kiemelt helyen kezeli. A Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogram a poptörténet emlékeinek kultúrtörténeti és művelődéstörténeti szempontú feltárásáért tevékenykedik. Többek közt a legendás zenekarok és koncerthelyek, valamint kevésbé ismert, de meghatározó alakok minél szélesebb körű bemutatását is céljául tűzte ki. Erre szolgál a 2016 novemberében indult, azóta közel félezer cikket megjelentető Volt egyszer egy beatkorszak-blog, amely mögött egy közel 8.000 főt számláló aktív Facebook közösség is áll.

A történeteket, illetve a kiírással kapcsolatos kérdéseket az orokseg@hangfoglalo.hu címre várják a szervezők. A beérkező, színvonalas írásokat folyamatosan közlik.

Beküldési határidő: 2020. június 30.

A teljes pályázati anyagot ITT találod!

További hírek

További hírek

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább