Istenes dalokkal jelentkezik a PG Csoport új lemezén

33 Könny hull a kútba

A Debrecenből indult PG Csoport zenekar 35 éve alakult, az évforduló alkalmából “33 Könny hull a kútba – Istenes dalok a 33. évből” címmel hiánypótló albumot jelentetnek meg. A Csokonai-díjas és Kölcsey-ösztöndíjas együttes, Horányi László Jászai Mari- és Bánffy Miklós-díjas színművésszel a pandémia idején, az addigi 33 évből merítve, saját dalaikból és magyar írók, költők munkásságából egy hiánypótló zenei anyagot és műsort készítettek. 


A PG Csoport új lemezének megjelenése alkalmából korábbi albumait is elérhetővé tette a zenei megosztókon.


A PG CSOPORT DALSZÖVEGEIT ITT TALÁLOD.




 

Az egyén, Isten és a közösség kapcsolatán nyugvó dalokat olyan költők versei segítenek közelebb hozni többek között, mint Kosztolányi Dezső vagy Sinka István. Bár a PG Csoport nem egy evangelizáló zenekar, ezzel az alkotásukkal azoknak szeretnének segíteni, akik nem „templomjáró” emberek, ám nehéz pillanataikban ők is Istenhez fordulnak. 


A zenés-verses anyag születése alatt eltelt két év: XVI. Benedek pápa eltávozása, az ő hatalmas lelki, szellemi munkássága, sorsának tanulsága, s közben egy szörnyű európai háború zajló tombolása is fontossá teszi minden gondolkodó ember számára


hogy újra és újra feltegye magának a kérdést: Mi a létezésünk és az élet értelme. Mi a jó és mi a rossz? Legyen ez a szeretettel készített alkotás az Igazságkereső lelkek segítője, erősítse a magyar hitet, s vele a magyar keresztény közösségeket. Ez a hosszútávon is időtálló alkotás bátorítsa azokat, akik megélik a hitet és mindazokat, akik természetesnek érzik az Istenről való párbeszédet.



 

 

 

 

 Fotók: PG Csoport hivatalos

További hírek

További hírek

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább